CivilszféraEgyházÉlet-módÉpítészetErdélyKárpát-medenceKultúraSzékelyföld

Milyen volt az V. Székelyföldi Könyvnapok?

Jelentés egy provincia mélyéről

Milyen lett volna? Fapados. Olyan, amilyen szokott lenni korábban is, hiszen vízzel főzünk – nincsen állami vagy önkormányzati támogatás mögötte – , valami helyett, valaminek a pótlására jött létre, de nyugodtan el lehet mondani, hogy mindezek mellett és ellenében egyéni/ emlékezetes volt a rendezvénysorozatunk.

A két napra három „főirányt” állítottunk be: 1. szerzők és művek bemutatása; 2. dedikálással egybekötött közönségtalálkozók az utóbbi időszakban megjelent antológiák közreműködőivel; 3. „könyvturkáló” nyitása, illetve meghonosítása a Kriza János Szeretetotthonban.

A Pákei Lajos tervei alapján készült unitárius templom Székelyudvarhely belvárosában

Mindezek mellett az is igen fontos összetevőnek mutatkozott, hogy a könyvnapok keretében kerülhetett sor a Bánja-e a székely?… riportsorozat első kötetének a bemutatására.

Homoródkeményfalvi utcakép (2019) és Gyöngyössy János rajza (2020) ugyanarról a környezetről – szépen fennmaradt, faluképi jelentőségű utcarészlet, amelyet védeni kell – a történeti grafikus az egyesület létrejötte óta igen aktív közreműködőnk

Mivel ez a munka az utóbbi években a történelmi Udvarhelyszéket fedte le – a 420 oldalon publikált írások a Hargita-Hegyalja, a két Homoród-mente, az Udvarhelyszéki Viharsarok és a Sóvidék települését érintik; a további kistájegységek: a Nagy-Küküllő-mente, Székelykeresztúr városa és közvetlen környéke, a Gagy- és a Nyikó-mente jelenkori állapotának bemutatása majd a második kötetben kerül sorra a 2025-ös esztendő első felében – , ezúttal tettünk egy kísérletet arra, hogy meghívjuk az érintett községek vezetőit, a kötet létrejöttekor közreműködő civileket és vállalkozókat, ingatlantulajdonosokat és -fenntartókat, néhány itteni elöljárót és az erdélyi/ székelyföldi közélet, a politikum ernyőszervezete, az RMDSZ udvarhelyszéki tisztségviselőit, illetve Kolozsvár, Budapest felé is jeleztük, hogy voltunk és vagyunk…

Simó Márton: Bánja-e a Székely?… I. – Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület, Budapest-Székelyudvarhely, 2024. 420 oldal. A kiadvány kedvezményes ára: 100 lej.

December 12-én délután 5 órára ökumenikus istentiszteletre hívtuk e szereplőket – és természetesen a helyieket is – a Székelyudvarhely-Belvárosi Unitárius Egyházközség templomába, ahol Sebestyén Péter csíkszenttamási plébános, Kiss Albert homoródszentmártoni református tiszteletes és a házigazda, Simó Sándor székelyudvarhelyi unitárius  lelkész-esperes vezetésével – közösen imádkoztunk frissen megválasztott parlamenti képviselőinkért és szenátorainkért, ugyanakkor többségi vezetőinkért is, hogy józan ítélőképességgel és a legnagyobb tisztességgel vezessék a következő esztendőkben a rájuk bízott tömegeket ebben az országban, igyekezzenek oly módon élhetővé tenni Romániát, hogy minél több állampolgár számára legyen vonzó a határokon belüli huzamos életvitel és a szülőföldön való boldogulás valamilyen önfenntartó és továbbadható értéket teremtő formája…

Ez a kutatás a tíz évvel ezelőtti állapotot mutatja – a mostani diaszpóra népessége akár még további gyarapodást/ itthoni fogyást is ábrázolhat. Ezek a grafikonok csak a székelyekre vonatkoznak, az erdélyi „igazi” magyarok és a románok elvándorlása is hasonlóan aggasztó – a hivatalosságok 4, a becslések 9 millió külföldön élő román állampolgárt említenek. Nyilvánvaló, hogy jelentős a hivatalosan odakint dolgozók kontingense, jelentős számban tevékenykednek félhivatalosan a szürke gazdaságban és a fekete szektor a bűnözőké, a leginkább leszakadt vándormunkásoké, a házaló-kereskedőké, a csempészeké, a külföldön is telephelyeket létesítő szubkultúrák tagjaié, akik nem is vágynak arra, hogy a hatóságok, a demográfusok és a szociológusok látóterébe kerüljenek, hiszen menet közben igyekeznek kihasználni itt is, meg ott is a szociális háló által biztosított előnyöket, a kiskapukat, anélkül, hogy részt vennének valamely társadalom tisztességes építésében.

A felhívás – bár eljutott minden érintetthez – csak kevésbé talált meghallgatásra, a könyörgés és az ima azonban annál inkább: kereste a helyét odafent a magasban…

Megfigyelhető volt ezekben a napokban, hogy Udvarhelyszék-szerte több kulturális és adventi foglalkozás zajlott egyazon időben, a „fősodorhoz” tartozó alkotói és kiadói műhelyek rá is rászerveztek, és rangon alulinak érezték az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport kezdeményezéséhez történő csatlakozást. Bár korábban – annak ellenére, hogy az olvasói és érdeklődői figyelmen, az együttlét örömén kívül egyéb – mondjuk így: anyagi – jellegű támogatást akkor sem nagyon kaptak, talán azokban a ritka pillanatokban megérezhették, hogy mennyire fontos az önzetlen közeledés és a spontán műélvezet, amikor egy-egy alkotás, könyv, kezdeményezés elkezd beépülni a köztudatba.

A székely nemzet pecsétnyomója – Fotó: Wikipédia

Manapság jó esetben az Erdélyben élő magyarok csak kisebb hányada olvas „életvitelszerűen”, jó esetben a lakosság 5%-a „fogyaszt” el havi rendszerességgel egy „valamilyen” könyvet; a könyvpiacon igen sok új könyvcímmel lehet találkozni, de a példányszám alacsony – az átlag olyan két-háromszáz körüli – , s a nagy dömpingben, a szerzők és kiadók folyamatos gyúródása közepette nehéz kiválasztani az értékeset és a maradandót. Aztán nyilvánvaló, hogy rendelkezésre állnak a klasszikusaink. Mindezt meg félre is tolják a kortárs világirodalomból érkező fordítások, a divatos szerzők és azok a „celebek”, a futtatott magyarországi írók/ költők, akik élvezik a média figyelmét és a jelen pillanat anyagi és „intellektuálisnak látszó örömét”.

Több párhuzamos sávon érdemes haladni és keresni a lehetőségeket, ki kell mosni a becsatornázottságunk felé a medret, mert nekünk semmi nem jár csak úgy, alanyi jogon, mert úgymond kulcsfontosságúnak mondjuk és érezzük magunkat.

Az antológiák szerzői közül többen is eljöttek. Elmaradtak a nagy/ közös dedikálások. Némi vigasz, hogy ezek egyike-másika már körbejárt a vidéken, de van köztük olyan is, amelynek még nem volt még sehol nagyközönséget célzó bemutatása.

Ez a gyermekvers-összeállítás friss – most mutatkozott be az olvasóközönségnek

Mondjuk azt, hogy ilyen szempontból eredményes volt, bár nem bizonyult túl sikeresnek az antológiák „felkínálása”. Mihály János történész és Balázs Árpád ny. újságíró, közíró, helytörténész előadásai, kötetismertetői azonban célt értek, sokan most ismerkedhettek meg munkásságuk eredményeivel és legutóbb megjelent köteteikkel. Vagy gazdagodtak új információkkal.

Udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók csoportja az 1920-as években. Létező vagy esetenként már nem is álló, esetleg drasztikusan átalakított épületekről beszélt Balázs Árpád, a különböző csoportképeken pedig igyekezett beazonosítani a rajtuk szereplőket. Külön meglepetésnek számított, hogy az egyik régi fotón azonosította Jánosfalvi Sándor István (1804-1879) egykori unitárius lelkészt is, aki Lókodban született és több udvarhelyszéki településen volt iskolamester-kántortanító, illetve református lelkész a 19. század közepén. A székelyudvarhelyi unitárius leányegyházközség akkortájt Kénos-Lókod filiája volt.

Mihály János történész, zászló- és címerkutató előadása is több újdonságot tartalmazott. Aki meghallgatta mostani előadását, ettől tova felé jobban el tud igazodni jelképhasználatunk háza táján, tudja és érti, hogy miért kék-arany-ezüst színek dominálnak a zászlónkon, s milyenek rajta, hogyan helyezkednek el a Nap és a Hold szimbólumok. Szó esett a székely anyaváros címeréről, arról a pecsétnyomóról, amelyet Kolozsváron az Erdélyi Történeti Múzeumban őriznek.

Mihály János történész, az NSKI munkatársa, számos hely- és művelődéstörténeti, illetve zászló- és címertani munka szerzője

Egy hosszú időn át készült kötet kálváriájáról

Csak bizonyos értelemben kálvária a Bánja-e a székely?… című sorozat indítása és folytatása. Nyilvánvaló, hogy voltak és vannak útvesztők, illetve megtorpanások, de ezek csupán a támogatások elmaradásából, szűkös voltából, illetve a bevont munkatársak érdektelenségéből vagy becsületesség-deficitjéből származnak, hiszen többször előfordult, hogy a kollégák bizonyos szegmensek kiemeltek a kutatásfolyamból, megpróbálták azokat továbbvinni és hasznosítani, majd utána elvetették maguktól, mint háborúskodásban a töltényhüvelyeket szokás szétköpködni a lövöldözésben. A Bánja-e a székely? sorozatának – ha az ötletgazda egészségi állapota megengedi, szóval, ha a Jóisten is úgy akarja – mind a hat, s talán a kiegészítő hetedik pótkötete is elkészül. A legalább 518 székely település közül 132-ben már megfordult, fotózott, illetve tájékozódott. A második kötet „szerkezetkész-állapotú”. A terepmunka jelenleg Erdővidéken és a Kis-Küküllő-mentén zajlik…

A szerző beszélt a tapasztalatairól, illetve arról az örömről, amelyet munkavégzés közben észlel. Számos segítője is van. Az utóbbi években kezdte megtanulni, hogy kivel kell, vagy kivel nem érdemes együttműködnie. Nem kerül ki senkit, csak óvatosabb, mint volt korábban, amikor hozzálátott a riportsorozat megírásához és nagyobb, szélesebb merítésre, a kapcsolódó szakmák bevonására törekedett. Csak egészség legyen, egy könyvre való nyersanyag és előkészület van, lendület is, a többi pedig majd szép lassan összeadódik, mindig kerül annyi a tarsolyba-tarisznyába-bukszába, amennyi a haladáshoz szükségeltetik.


Amint hirdettük, a könyvbemutató előtt, december 12-én, délután 5 órától ökumenikus istentiszteletet tartottunk a Székelyudvarhely-Belvárosi Unitárius Templomban, amely alkalommal Kiss Albert homoródszentmártoni református lelkész és Sebestyén Péter csíkszenttamási plébános szolgált Simó Sándor, a házigazda lelkész-esperes mellett. Azért imádkoztunk, hogy újonnan megválasztott vezetőink eredményesen lépviselhessék az ország és az erdélyi magyarság érdekeit a következő parlamenti ciklusban. Ugyanakkor kértük a Jóistent, hogy világosítsa meg politikusaink elméjét, hogy civilizáltan és okos kompromisszumok mentén alakítsák meg az új kormányt, hiszen napról-napra, óráról.órára változott a heyzet, és nem lehetett tudni, hogy a december 1-jén lezajlott választás eredményei törvényesek-e, vagy érvényteleníti azokat is az Alkotmánybíróság?… (Végül ez nem történt meg, csupán az elnökválasztást érvénytelenítette az Alkotmánybíróság, hosszas egyeztetések után karácsony előttre végül összeállt a „haladó erőket” tömörítő koalíció, amelyben az erdélyi magyarság által választott tiszstségviselők is felhatalmazást kaptak.) Erre az imaalkalomra meghívtuk a Bánja-e a székely?… I. kötetében szereplő települések elöljáróit, helyi és megyei vezetőket, civilszervezetek képviselőit, azonban a felhívásunk nem volt túlzottan sikeres: Oroszhegy aktuális – Kovács Árpád – és korábbi polgármesterén – Bálint Elemér Imre – kívül más vezető nem jött el. Így az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport csak az egyházközséghez tartozó érdeklődők és barátok, ismerősök előtt tarhatta meg a kötet bemutatását.

A kötetben vázolt témákról, a településképvédelem fontosságáról Bálint Elemér Imre, Oroszhegy korábbi polgármestere beszélt, hiszen hivatali ideje folyamán több emlékezetes felújítást végeztek és a hagyományoshoz kapcsolható új épületet is létrehoztak községük településein; P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező pedig arról értekezett, hogy az alapos dokumentáció mellett a kiváló – archív és új – fotográfiák, az olykor szubjektív megközelítés teszik értékessé ezt a munkát, amely a kiteljesedő hat vagy hét kötetével megkerülhetetlen forrásmunkává válik majd, amely betekintést nyújt a 21. századi első évtizedeinek székelyföldi valóságába. Kiemelte azt is, hogy alaposan kihasználja a sziciográfia és az irodalmi igénnyel megírt riport műfaji kereteit. Létezik ugyan egy jól körülhatárolt „módszertan”, megközelítési eljárás, de elmondható, hogy minden egyes írás más-más, egyéni sajátosságokkal is rendelkezik, hiszen lényegesen különbözik a településeken fellelhető népi építészeti örökség, más-más faluképpel találkozhatunk és a helyi megszólalók hozzáállása is változik. Ami egyértelmű és átüt az írásokon: az itt élők jelentős része felismerte és ragaszkodik az értékekhez, a gyorsan változó postindusztriális időszakban azonban sokak számára nem egyértelmű semmi és komoly értékválsággal küszködnek, amely aztán kivetítődik és üzenetként fenntmarad a forma- és anyaghasználat kozmopolitia igénytelensége által. Arról üzen, hogy milyenek voltunk, mit tükrözött a lelkünk ezekben az évtizedekben.

Bálint Elemér Imre községmenedzserként folytatja

Egy kis ide kapcsolódó matematika

Mivel első körben kevés példányszám készült, a darabár is viszonylag magas. Erre a kötetre az itt megadott kedvezményes, 100 lejes egységár csak arra jó, hogy vissza lehessen forgatni a befektetett mintegy húszezer lejből a 12 ezer lejes nyomdai és előkészítési költséget. Ahhoz, hogy nullszaldós legyen, kötetenként 30 ezer lejre van szükség a projekt folyamatában, de amennyiben 160 példányt sikerül mindig 130 lejes nettó egységáron eladni, akkor már biztosítottnak látszik az a keret, amelyből nyugodtan lehet dolgozni. Haszon majd akkor keletkezik, ha a tervezett 6 vagy 7 kötetből egyenként sikerül ilyen árban értékesíteni legalább ötszáz-ötszáz darabot. Úgy az erdélyi, mint a magyarországi piacon jelen kell lenni, s végezni azt a népszerűsítő munkát, amelyet az író-olvasó találkozók jelentenek. Bízunk benne, hogy a közgyűjtemények és a nagyobb könyvtárak, iskolák keresni fogják, hiszen az információknak csak a kisebb részét helyezzük el a világhálón. Egyelőre a hagyományos papíralapú hordozóhoz ragaszkodunk. Így tud önjáró lenni az elképzelésünk. Azt is hangsúlyozni kell, hogy itt nem csupán egy könyvsorozatról van szó, hanem a kiadványok vizuálisan és plasztikusan érzékelhető hasznáról is, amelyet kellő odafigyeléssel és a szereplők részvételével képesek lesszünk megvalósítani.

Hamarosan tervezünk egy olyan konferenciát, amelyen beszélünk a munkánkról, de szóhoz juttatjuk ott és akkor az építészszakma, az építőipari kivitelezők és a nyersanyag-forgalmazók, a felsőoktatási intézmények, a műemlékvédelem, a vidékfejlesztés, az önkormányzatok és a történelmi egyházak képviselőit, a magánembereket és az egyéni objektumtulajdonosokat egyaránt.

Gyöngyössy János rajza

A szervezők hasonló könyvszakmai jellegű programokat a következő időszakra is terveznek. Ilyen vízzel főzőst. Saját maguk és a belépő partnerek, a „felhasználók” örömére.

Csak közben lobogjon a tűz a kályhában, forrjon a víz, mert közben lehet ezt is, meg azt is belevetni, és összeáll a tokány vagy a tápláló leves.

A külön meg nem jelölt fotókat a szerző készítette

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb