EgyházSzékelyföldSzépirodalom

FRISSÍTVE! – Utolsó útjára kísértük Farkas Árpád költőt

„Félelem helyett büszkeséggel élte meg, hogy kisebbségi sorsba született magyarként neki nem mentőövvel, hanem malomkővel a nyakában kellett úsznia...”

„Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő” – egyebek mellett erre a Pál apostoltól származó gondolatra épített beszédével búcsúztatta tegnap, február 10-én délben Kovács István unitárius lelkész Farkas Árpád Kossuth-díjas költőt, a Háromszék volt főszerkesztőjét, akinek koporsója előtt nagyon sokan – hozzátartozók, jó barátok, pályatársak, ismerősök és tisztelői – rótták le kegyeletüket Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedi új református temető ravatalozójánál.

A gyászszertartáson Farkas Árpád emlékét idézte Farcádi Botond főszerkesztő, a Székelyföld kulturális folyóirat volt főszerkesztője, Ferenczes István költő, valamint Horváth Benji, aki az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Helikon irodalmi folyóirat nevében búcsúzott az elhunyttól. Ősei szülőföldjéről kis zsáknyi földet hozott és szórt korporsójára a Székelyszentmiklósról érkezett küldöttség, élén Csáki Levente unitárius lelkésszel, aki a hantolás előtt mondott búcsúszavakat.

FRISSÍTVE! – Görgessen alább, ha már olvasta a kapcsolódó tudósítást! A helyszínen készült fotóriport és a videó a publikáció végén tekinzhető meg.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megható levélben búcsúzott Farkas Árpádtól. Többek között ez áll a mély együttérzésről tanúskodó üzenetben: „Félelem helyett büszkeséggel élte meg, hogy kisebbségi sorsba született magyarként neki nem mentőövvel, hanem malomkővel a nyakában kellett úsznia…”, amelynek teljes szövege ITT olvasható.

Mi, az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület képviselői is leróttuk kegyeletünket a költő koporsójánál.

Farkas Antal felvételeivel idézzük a végső búcsú szomorú pillanatait.

Nyugodjék békében!

FRISSÍTVE!

Tekintse meg a szertartásról készült videónkat!

A kiszállások üzemanyagköltségét részben a Communitas Alapítvány által nyújtott támogatásból fedeztük.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

'Fel a tetejéhez' gomb