Tamás György „műkedvelő” neve nem ismeretlen Erdélyben, sokan ismerik Magyarországon, illetve távolabbi országokban is, hiszen nagy szenvedéllyel vásárolja és népszerűsíti elsősorban székelyföldi alkotók munkáit. Biró Gáborral (1955) idestova húsz esztendeje áll baráti kapcsolatban, tizenöt éve azon kevesek egyike, akinek a képzőművész hajlandó eladni a munkáiból.
Mivel a Tamás György családjához tartozó ingatlan földszinti üzlethelyiségének jelenleg nincsen bérlője, úgy gondolta, hogy szervez gyorsan egy „kamara-” vagy inkább „házi kiállítást” a tulajdonából levő Biró Gábor képekből.
Elmondta, hogy az alkotó egyetemi évei korszakától kezdve a legutóbbi alkotói periódusáig vannak festményei és grafikái, s ha már üresen áll az a helyiség, akkor teremtsen lehetőséget arra, hogy bemutassa gyűjteményét az érdeklődőknek.
A kiállítást Lőrincz György író, publicista nyitotta meg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Rendhagyó megnyitó
Azzal kell kezdjem rövid megnyitó szövegemet, hogy Bíró Gábor az öntörvényű, nehéz emberek fajtájából való! Hogy zárkózott-e vagy szótlan, szűkszavú, keresi a szavak súlyát és hosszát, azzal a titkos félmosollyal az arcán, amellyel talán jelzi nincs ellenére a baráti hallgatás, mert rá, hogy beszél is, ne számítson senki. És ez, a pár jellemző szó jelzi azt is, hogy a belső csend, amely átsugárzik az arcán, hosszú mondatok helyet beszél. A szavaknál számára értékesebb a csend?
Már nem is tudom mikor ismertem meg Gábort, az azonban biztos és igaz, hogy valahol egy sarokba félrehúzódva – jobb híján – kávét szürcsölve cigarettázott. Mindig! Nem a főhelyre ült, nem a főhelyet választotta a láthatót és hivalkodót, talán arra gondolt, hogy a főhely úgyis az, ahol én vagyok? És az is igaz, hogy a kezdeti, töprengő rácsodálkozás és felismerés után, röviden el tudtuk mondani a mondanivalónkat egymásnak, egy igen, vagy nem közé zárt: – Így látod Te is? – kérdésre válaszul. Következésképpen könnyű volt beszélgetni Biró Gáborral, ha a kérdező a kérdésfeltevéssel elmondta a választ is!
Ezért is vitte olyan sokra, ahogy Kápolnáson mondanák, a társadalmi szerepét azon túl, ahogy rendhagyó módon és tudással fest.
Hogy volt néhány jelentős kiállítása Magyarországon és Erdélyben mindaz azért történhetett meg, mert a barátai, rajongói és támogatói, akik felismerték művészetének jelentőségét, értékét, nem hagyták elkallódni. Én legalább háromszor, vagy négyszer beszéltem meg a Székelyföld folyóirattal, s más lapokkal egy-egy beszélgetés közlését, nem lett belőle semmi. Nem beszél csak mosolyog és hallgat, mondták a rá küldött barátaim, akik nem ismerték.
És itt be is zárhatnám e megnyitó szövegét hisz a művei, önmagáról, az emberről is beszélnek. Vagy talán csak róla?! A színek változhatnak, tobzódhatnak, de a mögöttes tartalom mindig ugyanaz?
Én a míves, tökéletesen kimunkált festményei okán szerettem meg a művészetét. Akkor épp – talán vallásos – korszakát élte, Krisztus szenvedéstörténetének föl- és bemutatása izgatta, vagyis a keresztre feszített szenvedő Krisztus arca, az arc, a tekintet és az izmok változó árnyalatai a halál és az idő szorításában. A sorozatot alkotó más és más, mégis ugyanarról a tőről fakadó korpuszai. A spirituális az emberben. Lásd a grafikáit, köztük a székelység főpapjáról készített grafikát, a kisugárzó töprengő fájdalmat és gyötrelmet Márton Áron megtört, de melegséget sugárzó arcában. Az istenit és a jóságot ebben az arcban. Élete főművét számomra – mondhatnám –, ha nem ismerném a különböző korszak- és színváltásait. Hogy aztán ez a festői világ hogyan alakult át néha sötét tónusú átláthatatlan fallá, csönddé, vagy különböző színekben ragyogó kusza vonalakká, nem részletezem. Nem részletezem, mert a néha durva, sötét, odacsapott vastag ecsetvonások, vagy a figurális vonalak – nem változtattak magán a Biró Gábor által felmutatott tematikán. Mert belső csöndjét, a világról alkotott áthidalhatatlan fájdalmát, vagy töprengő álomvilágát vetítette a festményein át, mindig és örökké, elénk. Mutatta fel minden egyes festményében. Ez vagyok én, ez az én belső világom az ecset által felmutatott valóság ellenére. Nem glóriát, átláthatatlan buborékot teremtett a maga személye és az értelmezhető, vagy értelmezhetetlen való világ közé. Hogy a kezdeti képein átsugárzó csönd, szeretet, hogyan és miért vált áthidalhatatlan, kiismerhetetlen fallá – ez az a történés, amely majd, a művelődéstörténet megfejtésére vár! Ha lesz majd még egy olyan világ, ahol ez érdekel valakit is.
A megnyitóünnepségen elhangzott beszéd néiképp szerkesztett, jelentős változtatásoktól mentes változata. (S.M.)
A magángyűjteményben vannak helyben szerzett képek, de olyan B.G. festmény is került Tamás Györgyhöz, amely úgy bukkant felszínre, hogy egy díványt hirdettek meg a közösségi hálón, amolyan „kellékként” látta meg, aztán kiderült, hogy az is hagyatékból származik és szintén értékesítésre kerül. Hozott Kolozsvárról, Magyarországról is vissza festményeket, nyugdíjasként más országba kitelepedő udvarhelyiektől is több alkalommal sikerült vásárolnia.
A Tábor utca 2 szám alatt található helyiségben Bíró Gábor alkalmi kiállítása megtekinthető – belépés az utcáról. A bolt egyébként jelenleg is kiadó, érdeklődni a (+4)0745 624598-as telefonszámon lehet!
Ez a kiállítás addig marad a falakon, míg sikerül a helyiségnek más rendeltetést adni és egy állandó üzemeltető el nem foglalja.
A szerző felvételei
