Kétségtelen, hogy a mostani tanácskozás egyik fontos hozadéka volt, hogy Józsa Fruzsina felfigyelt a programunkra, hiszen nem volt vélük kapcsolat. A Fecskefészek Otthonom Egyesület (FFO) a közelmúltban „telepedett le” Székelyvarságon, ami azt jelenti, hogy ott rendezkedtek be, telket vásároltak, építkezni szeretnének és a jövőben különböző civil tevékenységekkel, táborokkal, képzésekkel kívánnak jelentkezni.
„A természetes építészet és a fenntartható életmód gyakorlója vagyok – mondotta Józsa Fruzsina, az egyesület képviselője – , bár nagy városban születtem, mindig is a természet csendje és nyugalma vonzott. Fiatalon merész döntést hoztam: elköltöztem, hogy a saját kezemmel építsek, állatokat tartsak és növényeket termesszek. Ez a választás indított el azon az úton, ahol felfedeztem a vályog iránti szenvedélyemet. Tudásomat nem az iskolapadban, hanem az „Élet egyetemén” szereztem. Megtanultam, hogyan élhetek harmóniában a természettel, és hogyan hozhatok létre a legkevesebb erőforrásból, helyi anyagokból tartós, élhető otthonokat. Számomra az építkezés nem csupán szakma, hanem egyfajta gondolkodásmód is. Mélyen hiszek abban, hogy a valódi gazdagság az egyszerűségben és az ökológiai tudatosságban rejlik. Munkámmal és életemmel másokat is arra szeretnék inspirálni, hogy tudatosabban éljenek, és szervesen kapcsolódjanak otthonukhoz és a környezetükhöz. Most a megszerzett tapasztalataimat és tudásomat szeretném megosztani azokkal, akik hozzám hasonlóan a természet felől nézve szeretnének élni és építkezni.” Az egyesület ma már komoly tapasztalattal rendelkezik. Idestova negyed évszázada van a „pályán”.

Harc a kóklerkodás ellen: Az FFO Egyesület megszületése
Munkám során túl sokszor szembesültem a közelmúlt káros megoldásaival: cementes vakolatokkal, betonkiöntésekkel, szigetelésekkel lefojtott házakkal. „Illeszkedő anyaghasználati protokollommal” a tulajdonosokat pártolom ezen szakszerűtlen megoldások ellenében. Ezernyi „partizán megoldást” ismertem meg a régiek “istenadta” megoldásait követve, mire összeállt a fejemben egy komplex anyaghasználati modell.
Több, mint 2 évtizede építek természetes anyagokkal. Ajánlásaim mentén több száz építkezés valósult meg. A hozzám kötődő épületek “további életét” követem: a visszajelzések és a folytonos szakmai utánkövetés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyes anyagok hosszútávú jellemzőit és hatásait megismerjem.
Ennek a két évtizednyi organikus tapasztalatnak a betetőzése a Fecskefészek Otthonom (FFO) Egyesület megalapítása 2022-ben, aminek elnökeként tágabb lehetőségeket és segítő társakat biztosítok munkásságomnak.
A Fecskefészek Otthonom gyakran frissülő honlapja ITT elérhető!

Mi a magunk részéről úgy döntöttünk, hogy figyelemmel kísérjük tevékenységüket, bekapcsolódunk a programjaikba és a magunk eszközeivel igyekszünk majd népszerűsíteni azokat.
A tervezett 2026-os képzésekről ITT olvashat!


Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület
MEGJELENT!
Korlátozott példányszámban a két kötet még beszerezhető!

A BÁNJA-E A SZÉKELY?… I-II. kötete 250 lejért (+ belföldi utánvétes postaköltség) a rendelkezésre álló mennyiség erejéig megvásárolható. Egyelőre kereskedelmi forgalomba nem kerül.
Előjegyzéseket most nem tudunk fogadni, de igyekszünk felmérni az igényeket.

A konferencia munkálatainak feldolgozása folytatódik.
Kapcsolódó publikációk:
SIMÓ MÁRTON A projekt bemutatása – felvezetés (0.)
P. BUZOGÁNY ÁRPÁD A 21. századi falumunkáról (1.)
SIMÓ MÁRTON Gondolatok a Bánja-e a székely?… II. kötete kapcsán (2.)
SORBÁN ENIKŐ háza a Sósdombon (3.)
LAKATOS MIHÁLY „Másnak térkép e táj” (4.)
MIHÁLY JÁNOS a lövétei vízimalomról (5.)
SZABÓ ELŐD Két ház revitalizációja Homoródalmáson I. (6.)
IFJ. SIMÓ MÁRTON A kovácsmesterségnek helye van a 21. században (7.)
JÓZSA FRUZSINA A Fecskefészek Otthonom székelyföldi megtelepedése (8.)



