Fáklyás felvonulással, a sétatéri ’56-os emlékműnél tartott ünnepi műsorral és történész-kerekasztallal emlékeztek október 23-án, pénteken, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján Kolozsváron. Dávid Gyula Széchenyi-díjas irodalomtörténész, 1956-os elítélt beszédében azt szorgalmazta, hogy az 1956-os erdélyi emlékhelyeket is be kell építeni a nemzettudatba.
A megemlékezésen felidézték, hogy 70 éve a szabadság iránti vágy nem állt meg Magyarország határainál, Erdélybe is eljutott. Sok magyar egyetemista, értelmiségi, munkás hitt egy szabadabb élet lehetőségében és szimpatizált a budapesti ifjakkal, amit később a román kommunista hatalom szigorú megtorlásokkal bosszult meg. Dávid Gyula Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító a Bolyai Egyetem fiatal tanársegédeként vállalta a szolidaritást a budapesti forradalommal. Emiatt 1957-ben letartóztatták, hét évig ült börtönben és kényszermunkatáborban.
A 98 éves irodalomtörténész a megemlékezésen mondott beszédében az 1848-as és 1956-os forradalom között vont párhuzamot, majd felidézte, hogy az ’56-os áldozatokra évtizedekig csak némán, titokban lehetett emlékezni.
Emlékeztetett mindazokra, akik életüket adták a szabadságért, a politikai elítéltekre, halálra ítéltekre, akik a forradalom leverése utáni megtorlások áldozatai voltak. Felidézte a budapesti eseményekkel való erdélyi szolidaritást és az azt követő romániai megtorlásokat is, melyek a magyar Bolyai Tudományegyetemnek a román nyelvű Babes-sel való összevonásában csúcsosodott ki. „A magyar forradalom irányába kinyilvánított szolidaritásunkat a hatalom nacionalizmusnak, irredentizmusnak nyilvánította és megkezdődött nemzettudatunk éltetésére hivatott iskoláink felszámolása, az államosítás után megmaradt önálló magyar általános és középiskolák összevonása román nyelvű taniskolákkal” – idézte fel beszédében Dávid Gyula. A megfélemlítést szolgáló koncepciós perekre is felhívta a figyelmet, felsorolva az áldozatok nevét és a meghurcolásukhoz kapcsolódó helyszínek fontosságát. Rámutatott: „ezeknek a helyszíneknek is be kell épülniük nemzettudatunkba.”
Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a forradalmárok különböző társadalmi háttérrel rendelkeztek és különböző világnézeteket vallottak, abban viszont egyetértettek, hogy Magyarországnak függetlennek kell lennie, és az oroszoknak távozniuk kell.
A megemlékezés részeként ünnepi műsort láthattak a résztvevők, majd a történelmi magyar egyházak képviselőinek áldása és koszorúzás következett. Ezután az emlékezők fáklyákkal vonultak Mátyás király szülőháza elé és a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjához, ahogy azt 70 éve a forradalommal szimpatizáló fiatalok is tették.
Az erdélyi ’56-osok szimpátiahulláma és az őket ért megtorlások voltak a fő témái a román és magyar történészek részvételével tartott panelbeszélgetésen is.
A Román-magyar sorsközösség és szolidaritás az antikommunista ellenállástól a jelenkori geopolitikai kihívásokig című, román nyelvű beszélgetésen Lucian Nastasa-Kovács kérdéseire válaszolva Murádin János Kristóf, Novák Csaba Zoltán, Radu Albu-Comanescu és Virgiliu Tarau történészek ismertették az ’56-os forradalmat övező nemzetközi kontextust és a budapesti események erdélyi visszhangját.
Az MTI jelentése nyomán
