A valódi, emberhez méltó emberkép csak Krisztussal alakítható ki lelkünkben és magunkban egyaránt.
Mert az ún. erkölcsösség egy olyan hegy, amelyet nem tudunk megmászni a saját erőnkből. Ha pedig meg tudnánk, akkor is elpusztulnánk ott fenn a jeges, és lélegzésre alkalmatlan levegőjű csúcson, mivel nemcsak az oxigén hiányzik, hanem hiányoznak a szárnyak, amelyekkel az út többi részét kell megtennünk. A kötelek, az oxigénpalack, a csákányok meg a múltba tűnnek, mert az út többi része már szárnyalás… (Peter Kreeft-Ronald K.Tacelli hitvédelmi könyve nyomán)
Egyesek szerint a magyar miniszterelnök nem stratéga, hanem a pillanat megnyerésének művésze (vö. „nem lesz Pride”), de nagy erénye, hogy hatalmi nyomás alatt szeret befeszülni, és képes hosszú időre megmakacsolni magát. Az azonnali sikerhez szokott üzletemberek, mint pl. Trump, ezzel nemigen tudnak mit kezdeni. És aki időt nyer, életet nyer, ez ma a főszabály. Fel sem tudja venni a versenyt a magyar gondolkodásmóddal. Ugyanakkor sakkozik is, mert nyomás alatt tartja a háttérhatalom.
Victor (Rosenbaum) Borge (1909-2000) dán-amerikai zongorista, humorista, előadóművész, karmester születése idején még nem beszéltek „stand up comedy”-ről (magyarul valami olyasmi, hogy: állj ki és viccelj… – a Szerk.megj.), habár tudunk viccmesélő bohócokról, cirkuszi mutatványosokról évszázadok óta. Mark Twainról is feljegyezték, hogy elismert és kedvelt előadó volt. A rögtönzött, szabad humor aztán a múlt század hatvanas éveiben indult hódító útjára elsősorban Angliában és Amerikában. Borge dániai askenázi szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, nagy tehetségű csodagyerekként. Szülei zenészek voltak, a kis Borge már nyolcéves korában zongorakoncertet tartott. A háború elől, 1940-ben, épp az utolsó hajón Amerikába menekült. Ott kezdődött zenei és humorista karrierje. Nemcsak zenészként vagy komikusként lett ismert, hanem Amerikában ő honosította meg először a vadtyúk tenyészetet is. Magánfarmján ugyanis Rock Cornish vadtyúkokat tenyésztett, amelyet aztán előadókörútjain és televíziós sorozatában népszerűsített. Ami nála egyedülálló, hogy a komolyzenét és a humort ötvözte és párhuzamosan művelte csaknem 75 éven keresztül, világszerte. Megnevettetve közönségét megszerettette klasszikus zenét. Mindig képes volt eltérni az adott programtól, kifigurázva a nyakkendős zenei világ néha szirupos komolyságát, fellengzősségét, miközben szó szerint a kisujjában volt a zeneirodalom összes ismert zongoradarabja. Karmesterként is szívesen látták, olykor ugyanazon előadáson belül vezényelt, zongoraszólót játszott és közben sziporkázva szórta a villámpoénokat. Sokszor megviccelte a kottaforgatókat, az előadóművészeket, újfajta trükköket talált ki, amellyel egyszerre meghökkentette majd megnevettette közönségét. Videói ma is világszerte nagy népszerűségnek örvendenek. Igazi kópé, aki felvételein keresztül ma is derültséget kelt a nézőkben. Borge nevéhez kötődik az a mondás, hogy két ember között a legrövidebb út, a mosoly. De említhetők elhíresült mondásai közül még: – Egy nő, aki az este megdicsérte a viselkedésemet, azt mondta, hogy a férje halála óta nem nevetett ennyit…; Minél többet mosolygunk, annál kevesebbet veszekszünk…
De érdemes egyik előadásának részletét is megnézni illetve meghallgatni. Arról beszél benne, hogy Mozart operájára készült, és mielőtt elkezdték a próbát, utánaolvasott, és kiderült, hogy amióta ő tanult róla, azóta semmi újat nem tudnak Mozartról… „Tudják ki Mozart? Olyan, mint az a nőszobor ott, úgy melltől felfelé. Igen, Mozart olyan, mint egy szobor, – mindig csak melltől felfelé ábrázolják, hát nem?!…” És akkor elmagyarázza egy általa felfedezett ritka opera cselekményét: – „Adásban vagyok?… Akkor vegyenek ki… Ahogy én látom, ebben a zenekarban mindenki egyenként nagy művész, csak aztán, ha együtt kell játszani… Nos, el kell mesélnem egyik élményemet. Nemrégiben egy operát vezényeltem… Önöket érdekli a zene?… Kár!… Tehát vezényeltem a Varázsfuvolát Mozarttól… De találtam egy furcsa, rövid operát, amelyet ritkán játszanak. A zenekedvelők számára ez nagyon érdekes lehet, de azoknak is, akik utálják a zenét… Csak bizonyos részeket emelek ki belőle. (és néha énekli is a szólódarabokat…) Amikor a függöny felmegy, egyetlen szereplő kezdi. Máskülönben nem lehetne látni semmit… A színpadon oldalt két fa látható, kétfelől. Ez egy csökkentett méretű erdőt akarna jelenteni… Az egyik oldalon bejön a tenor, a szopránnal kellene találkoznia, aki viszont még nem érkezett meg. Úgyhogy a férfi elbújik az egyik fa mögé. Ahhoz képest ez a stúdió nagyon gazdagon fel van szerelve kamerával… Tudják, ez egy vidám ország (szól be a közönségnek a nevetés után…). Persze hogy tudják… Ekkor apránként megérkezik a nő, nem látja a férfit, mert az elbújt a fa mögé, amit ő nem tud. Persze a próbákon már látta… Tehát, inkább csak úgy tesz, mintha nem tudná… Nos, a nő odamegy a másik fához, tehát mindkét fa mögött van valaki. Ekkor a kórus jön be, de senki sem tudja, miért. Csak Mozart, de ő már meghalt… Most a nő apja jön be, de nagyon dühös, mert a nő igazából nem a lánya. Ennek semmi köze az operához, ezt én magam tudtam meg… Ezt nevezzük kutatómunkának. Az apa úgy dönt, hogy a nőnek meg kell halnia. Amúgyis korán haza szeretnének érni… Úgyhogy meghal a nő és vége az operának….(Ezután néhány ária-betétet énekel, mintegy utánozva a szoprán, tenor és basszus-szereplőket, nagy nevetések és tapsok közepette… Amikor a zongora felé fordul megint egy fricska: a Steinway kért, hogy jelentsem be, ez egy Yamaha zongora… Majd elmeséli, hogy amikor a súlyos szoprán bejön, elrejtőzik a fa mögé, ami majdnem elrejti őt… Aztán bejön a kórus, halványak a fények, alig látni őket, ezért nincs rajtuk sok ruha… Azért vannak alsóneműben, mert minek a drága ruhák, ha úgysem látja senki?… Aztán közben eszébe jut, hogy ő tud egy keveset japánul: yamaha! S úgy lehet könnyem megtanulni bármilyen nyelvet – meséli, hogy a magnószalagot be kell tenni a párna alá, és addig játszani minden éjjel, egy-két hónapig, amíg tudat alá is befészkel a nyelv… S az agyunkba, az emlékezetünkbe. Mondjuk, valószínű én is akkor tudom használni, amikor alszom… Aztán az apát, a basszust imitálja, amint az elmondja a nőnek, hogy meg kell halnia.) És meg is hal, úgyhogy leszúrja magát, pont itt középen, a két nagy fa között…”
Borge szókimondó, de okos humora, rögtönzött tréfái, az a könnyed derű, amellyel a komolyzenét népszerűsítette ma is szinte egyedülálló a „műfajban”. A művészt a padok közül jövő beszólások sem hozták zavarba, mindig talált egy szokatlan poént, amire senki nem volt felkészülve. Volt, amikor a kottákat fejjel lefelé tartotta, és akkor hamis hangokat játszott, majd helyére állította, s akkor tisztán szól a darab. Volt eset, hogy széthasogatta a kottadarabot, szétszórta a zenekar és a közönség között, majd a játékot az utolsó hangnál megakasztva, és hosszan elnyújtva keresgeti kezdte a kottacetlit, s miután visszakérte a közönségtől, arról lejátszotta a záró hangot… A zenének és a humornak élt élete szinte utolsó pillanatáig. Még 91 éves korában is koncertezett. Karácsonyi interjúját előre felvették két héttel, ahol arra a kérdésre, hogy hol tölti a karácsonyát, csak annyit válaszolt sejtelmesen: valahol máshol…
Egyetlen atombomba tönkreteheti az egész napodat…
Állítólag az oroszok nem is tudták, hogy náluk van az Ural Hegység, amíg az ukránok nem mondták nekik.
Egy tetőablakot csináltattam a lakásomban. A felettem lakók erre dühösek lettek.
Nincsenek véletlenek: Amikor Merz német kancellár nagyapját a 2. világháborús bűnökért elítélték, akkortájt szabadult Zelenszkij zsidó nagyapja a koncentrációs táborból… Alma a fájától… Khm.
A kutyáknak gazdijuk van, a macskáknak személyzetük…khm.
Kinek ilyen barátai vannak, annak minek még ellenség? Ha meg így bánik a haverokkal, ki fog ezután az amcsikban bízni?… Trump bácsi tudhatná, hogy rokonnal, baráttal nem üzletelünk. A nyugati demokrácia szavakat gyárt – erre nagyon jó az angol -, hogy meg- és félrevezesse a tömegeket. De a magyar nyelven, gondolkodásmódon kifogtak. Márpedig a magyar nemzeti érdek előbbre való a globális tőke érdekeinél. És még tengerpartunk sincs… Amerikának csak a haszon a lényeg – olajból, fegyverből egyaránt. S még jól hátba is veregeti magát: hogy kibabráltam Európával, rákentem a háború finanszírozását, csomó pénzem lesz a fegyverek eladásából, s jeleztem, hogy én vagyok a főnök. Az egész Európa áldozza fel függetlenségét, hogy Ukrajna háborúzhasson tovább nyugodtan, az úgymond függetlenségéért. Ennél nagyobb békát már nem is tudnának lenyeletni velünk. Aljas és gusztustalan az egész bagázs…
Az én koromban már nem fájnak a csalódások, árulások és a hazugságok. Ami a legjobban fáj, azok az ízületeim…
Ukrajna külföldi hírszerző szolgálata rögzítette, hogy „Kína műholdas hírszerzési adatokat adott át Oroszországnak Ukrajna elleni rakétatámadásokhoz” – közölte az ukrán sajtó. „Ezek között vannak olyan objektumok is, amelyek »külföldi befektetők tulajdonában lehetnek” – mondta a szóvivő. Folytathatnánk: Az adatokat pedig drónnal küldték Moszkvába a Norvégia-Németország- Románia-Lengyelország útvonalon! Ahogy nézem, ezt még János vitéz is megirigyelné!… Khm…
Bölcsességgel és okossággal…tudtunkra adta szent akaratának titkait. (Ef. 1, 8b-9) Ezek szerint az értelem a filozófia és minden kutatás világosságához hozzáadódik a hit, a Szentlélek által, mint egy felsőbbrendű fényesség. Míg az előbbi a világról beszél, az utóbbi a világ Szerzőjéről, teremtőjéről. A hit és az értelem, mind a kettő létfontosságú. A ráció, az emberi értelem, illetve az általa megszerzett ismereteink, a gondolkodásunk, elemzésünk és levont következtetéseink a dolgokról. A hit pedig arra hallgat, aki azt mondja: „én mutatok neked egy rövidebb utat. Elárulom mindezek mögött lévő szándékomat. Felfedem előttetek az Isten szándékát, tervét, elgondolását…” Egy kissé olyan ez, mint egy gép, vagy egy autó. Tanulmányozva rájövök, hogyan működik. De mindezt sokkal egyszerűbb megtudni attól, aki megalkotta azt. „Gyere, megmutatom neked, elmagyarázom a nyitját…” Ezzel minden sokkal gyorsabban történik. Ő kiadja nekünk a titkot, átadja nekünk a használati utasítást. A kinyilatkoztatás nem más, minthogy Isten megmondja nekünk, hogy mi volt a szándéka, amikor a világot megalkotta, és amikor bennünket megteremtett. Az igazsághoz két út vezet: az egyik a személyes kutatás, gondolkodás, érvelés, következtetés, tapasztalat- és egy másik: a hit útja. Meghallgatom, mit mond az Isten Jézus Krisztusban. Ez kiegészíti az első utat. Mint ahogy szent II. János Pál pápa fogalmaz „hogy az ember két szárnnyal repüljön: az értelem szárnyával és a hit szárnyával”. (Henri Boulad SJ nyomán)
Kanadában a bíróság engedélyezte, hogy három meleg férfi örökbe fogadhat egy (leány)gyermeket. Szürreális, abszurd valóság. A beteges, társadalmi méreteket öltő fajtalanság eredménye. Ott már ennyire fejlett a „hagyományos” családjog… Mert alkotmányellenes lenne, hogyha a szülői jogviszony legföljebb két emberhez köthető… Így. Úgy tartják a karjukon a gyermeket, mint egy trófeát. Mintha azt mondanák: Megcsináltuk, győztünk!!! Már a képet is nézve émelyeg az ember. Hátborzongató viszolygás. Hiszen itt kezdődhet a gyermek megrontása…
Nyelvtanórán Pistike elszólja magát:
– Tanár néni, rájöttem, a magyar nyelvben azért van édes anyanyelvünk s nincs apanyelvünk, mert amióta megszülettem, édesanyám nem hagyja szóhoz jutni édesapámat…
Drónok ellen ma már alkalmazni kell Szupermant. A következő filmben már benne lesz, címe: A drónvadász. A szemével fogja leszedni őket.
Ne vegyünk egy csepp orosz gázt sem. Pedig az Ukrajnába érkező gáz 70%-a Oroszországból jön. Csak Magyarországon és Szlovákián keresztül évi közel 570 millió köbméter, az olyan kb. 1705 milliárd forint. Ez nem rasszizmus? Hogy is mondják: gázrasszizmus! Minden molekulát ellenőrizni kell…
A délszláv háború vége felé férjemmel és néhány bátor barátunkkal kalandos utat tettünk Szűz Mária jelenéseinek híres hercegovinai kegyhelyére, Medjugorjéba. Az út önmagában is megérdemli, hogy írjak óla, de most egy érzésről szeretnék beszélni. A kegyhelyen békéért imádkoztak az emberek. Még nem épült meg az a hatalmas templom, amely manapság emelkedik az ég felé a nyüzsgő város közepén. Minden szegényesebb volt, és végtelenül tiszta. A főtéren egyetlen pizzéria és két-három kegytárgyárus várta a híveket. A tér közepén a gyerekeknek megjelent Szűzanya szobránál megállt egy busz, és lassan leszállt róla kéttucatnyi ember. Mozgássérültek. Egyikőjük a szobor körüli kerítésnek támasztotta a mankóit, térdre ereszkedett és úgy kezdte körbejárni a szobrot. Néha megbillent, kezét letámasztotta a földre, majd újra elindult. Furcsa irigységet éreztem, akkor még nem tudtam, miért. Nyilván nem akartam azokat a sérüléseket, nem akartam magamnak hátrányos képességűnek tudni, és mégis. Most már tudom, hogy a tapasztalat hiányzott, az keltette fel bennem az irigységet, amit ő, a mankóit erre az útra letevő ember ott és akkor megélt. A lelke szabad volt, és hibátlan a létezése (…) Ezen a misszión én is letettem a mankóimat. (Dr. Fodor Réka-Afréka)
A tekerőpataki fúvószenekar 75. születésnapját ünnepelte. A koncert után megkérdezte a riporter:
– Mondja Trombitás bácsi, hogy sikerült ilyen szép kort megérniük?
A „karnagy úr” imígyen válaszolt:
– Tudja, riporter úr, azért, mert a mieink a fúvósok szívósok…!
Jó a képmemóriám, ez nem érdem, adottság, amiért a szinte nevetségesen rossz számmemóriámmal fizetek: alig néhány telefonszámot tudok megjegyezni. Valószínűleg ezzel az adottságommal vannak kapcsolatban a beégett képek… Amelyek közül talán az első: anyámmal kézen fogva futok az utcán. Nem sokat, talán csak az utca túloldalára. Csend van, afféle baljóslatú csend, hideg, a vastag hófelhők alatt csak derengő világosság. A kockaköveken négy-öt halott katona. Aki mellett elfutunk, hanyatt fekszik, karja széttárva, mintha csak napozna. Valaki lehúzta lábáról a csizmát, az egyikkel a kapca is ment, csupasz lába szinte kék. Arca nyugodt, szeme nyitva, hajadonfőtt van, az egész testet befedi valami vékony porhó. Szemgolyója ettől különös: mintha üvegből lenne. Ennek a katonának az arcképe egy „beégett kép”, ami hetven év elteltével is olyan, mintha csak most néznék rá. (…) Mondok még egyet, ami ötven évvel későbbi, amilyet az életben csak egyszer lát az ember: egy más dimenziójú világ történéseibe beavató. Levágtam a füvet a kertben, elfáradtam, meleg is volt, leheveredtem az almafa árnyékába. Megjelent körülöttem egy lódarázs, nem támadott, csak körbeszaglászott. Mindenesetre hasra fordultam, kezemmel a tarkómat védtem, és mozdulatlan maradtam. Megnyugodva a darázs leszállt az arcom előtt egy arasznyi távolságban levő lyuk bejáratához. bement, majd kisvártatva kifarolt, rágójában egy pókkal… nem láthattam a pók címerét, mert már össze volt huttyanva szegény, mint a mosogatórongy, de cselőpók lehetett: ő lakik lyukakban, és elég nagy. A darázs erős berregéssel a hátsó lábaira állt, mintegy felmutatta nekem a zsákmányát… – Tudatalattim ebben a pillanatban exponált, és a képet behelyezte az albumomba. …Ezek a képek nem változnak, nem fejlődnek, nem is mosódnak el – időnként, igaz megjelennek. De elő is tudom hívni őket, bármikor újra megjeleníthetők… (Marosi Gyula vallomása nyomán)
Izrael megnyer minden háborút, de elveszti a békét. Nétánjakab ezt is elintézte. A kétállami megoldás felkerült a napirendre. Igaz Gáza meg a Hamasz ráment. De elismergetik az önálló palesztin államot. Még ha nincs is. És Bibi makacsul mondja, hogy nem is lesz. Megy a vita hogyan is lehetne egy helyen. Pedig az emeletes házakat rég feltalálták. Kétszintes állam. Alul Palesztina, felül Izrael Így a vaskupola mindkettőt védené:) Egyébként a Hamaszt közvetve Amerika hozta létre, alagutastól a Palesztin Hatóság ellen. És Amerika meg Izrael kényszerítette rá Katarra, hogy fogadják be a Hamasz vezetőit. És a muszlimok, kösz, jól megvannak európai és amerikai üzlettársaik pénzéből. Minek túrni a földet? De változnak az idők. Szép az élet… Vagy mégsem?…
Vannak, akik úgy tesznek, mintha nem hallottak volna a kereszténységről, miközben, ha kérdeznek, kiderül, hogy tudnak róla. Mintha nem akarnák piszkálni az alvó oroszlánt, csak kerülgetik. Mintha az ajtó előtt állnának, és nem mernek, nem akarnak benyitni, nem is kopognak, hogy megbizonyosodjanak: van-e odabenn valaki?… Szándékosan próbálják nem tudni, hogy a kereszténység igaz. Mert, ha megtudnák, az számukra bajok egész sokaságát jelentené. Olyanok, mint az ember, aki szándékosan elfelejti megnézni a hirdetőtáblát, mert még ott találná rajta a nevét, valami kellemetlen feladat, vagy adósság mellett… vagy, mint az olyan ember, akiről kiderül, azért nem nézte meg a bankszámláját, mert attól tart, hogy mit talál ott. Vagy azért nem megy el az orvoshoz, mert fél attól, amit az orvos mondhat neki… Féltem, hogy szigorú ember vagy…elástam a talentumodat…Pedig a kereszténység jót tenne nekik. Rávezetné őket egy csomó fontos dologra:
– Fejükbe vésné, vagy verné, hogy a jóemberkedés, a tisztességes élet nem az, amire gondolnak…
– Megtanítaná nekik, hogy nem lesznek képesek még huszonnégy órát sem jók lenni, a saját erőfeszítéseikből…
– De még ha képesek lennének is rá, rádöbbentené őket, hogy nem ezért vagyunk teremtve.
– Szokrátész súrolta a valóságot, de Konfúciusz és a többiek egyszerűen nem tudták, miről szól az élet, mert nem ismerték Krisztust.
– Krisztus nélkül nem tapasztaljuk meg mi az élet értelme, mit jelent levetkőzni a gyávaságot, és ne az irhánkat mentsük, hanem Isten gyermekeivé alakuljunk.
– A valódi, emberhez méltó emberkép csak Krisztussal alakítható ki lelkünkben és magunkban egyaránt.
Mert az ún. erkölcsösség egy olyan hegy, amelyet nem tudunk megmászni a saját erőnkből. Ha pedig meg tudnánk, akkor is elpusztulnánk ott fenn a jeges, és lélegzésre alkalmatlan levegőjű csúcson, mivel nemcsak az oxigén hiányzik, hanem hiányoznak a szárnyak, amelyekkel az út többi részét kell megtennünk. A kötelek, az oxigénpalack, a csákányok meg a múltba tűnnek, mert az út többi része már szárnyalás… (Peter Kreeft-Ronald K.Tacelli hitvédelmi könyve nyomán)
Zselé fordítva ül a lovon, amit Trampli alája adott, de nagyon peckesen, amíg gazdái ki nem rúgják a nyeregből
Egyik városban régen emeltek egy szobrot. A helyi védettség alatt álló, rozsdamentes acélból, eredetileg szökőkúttal készült Metamorfózis című szobor az alkotó szerint egy kérész vízből való felröppenését szimbolizálta. De a nép csak úgy hívta a szobrot, hogy A Szörny. Hiába, a népnek sokkal jobb az ízlése, mint a hatalomnak és a művészeknek! Pár éve szerencsére eltávolították a szobrot. Kiderült, nincs szükség szörnyekre. Még akkor sem, ha művészetnek tartják egyesek.
Az örökbefogadásnál a legfontosabb, hogy elfogadjuk: a gyerekeknek keresnek szülőt, és nem fordítva…! (Jakab Hajnika)
Egyik szenttamási bácsi elkeseredve panaszolja komájának, hogy fia mennyire pazarló, és mindent tesz tönkre:
– Én amikor akkora voltam, mint ő, egyből kettőt csináltam, most ő kettőből egyet…!
Jane Teller megköszönte a Budapest Nagydíjat, amely nagyon sokat jelent számára. Az írónő szerint olyan világban élünk, ahol a valóság fikcióvá vált, ezért manapság regényeket írni egyfajta ellentmondás. „A valóságról már nem tudunk megegyezni, már nincs egy közös tapasztalat, ködben vagyunk, amiből nem látunk ki. Emiatt nehéz tisztán gondolkodni, jól cselekedni és irodalmat írni” – mutatott rá. Kifejtette, hogy harminc évvel ezelőtt, amikor elkezdett regényeket írni, akkor a fikció irodalmat jelentett, amely kérdéseket vetett fel és a valóság olyan aspektusára mutatott rá, amire korábban nem gondoltunk, egyúttal hozzásegített ahhoz, hogy megküzdjünk az emberi létünkkel. Ma a valóságnak különféle verzióit látjuk, amelyek kiszolgálják a hatalmasokat. Úgy vélte, hogy az emberi igazságra nagy szükségünk van, az irodalom pedig azokhoz az emberekhez visz minket közel, akik máshogy éreznek, mint mi. „Megtanít minket jobban megérteni egymást és önmagunkat, az emberségünket. Ez egy olyan fajta tudás, amiről nem lehet hazudni, olyan, amely nagyvonalúságra tanít, és nem kapzsiságra” – magyarázta. (…) – Hozzátehetnénk, erre csak Jézus Krisztus képesít. Az emberi tudást a gonosz megrontotta, és csak a Megváltó tudja helyreállítani. (A Szerk. megj.)
Jó hírek is akadnak néha: Olaszország szenátusának alkotmányügyi bizottsága 2025. október 1-jén, szerdán tartott ülésén jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely október 4-ét, Assisi Szent Ferenc, Olaszország védőszentjének ünnepnapját ismét nemzeti ünneppé nyilvánítja. A törvényjavaslatot a képviselőház már első körben jóváhagyta a múlt hónapban, mindössze két ellenszavazat érkezett az előterjesztésre. A döntés jövő évtől hatályos, ám mivel 2026-ban október 4. vasárnapra esik, az első állami szabadnap 2027. októberében lesz esedékes. Pax et bonum! Istennek legyen hála!
Az ántivilágban történt, Csíkban, amikor még autóbuszjáratok sem voltak, s a gyimesi csángók is a gyimesbükki járattal (kurszával-helyi járat románul, szerk.megj.) közlekedtek a csicsói (ma madéfalvi) csomópontig, ahol csatlakoztak a magyarokhoz, Vásárhely felé, szolgálatba. Szeptember vége felé az idő erőst lehűlt, mutogatta farkasfogait, a hideg szél már belecsípett a munkások arcába. Megszólalt az egyik csángó:
– Hej, komám, hanem egyeb, Szent Mihályra havat vet…
Mire a csíki székely visszatromfolt:
– Az igen, még Lóvészre es!…
És végül két egyházi témájú humoreszk Anthony de Mello műfajában.
– A fatimai Szűzanya szobrát vándorkiállításra vitték egy kelet-európai zarándokhelyre. Útközben a repülő légörvénybe került, -épp Franciaország fölött-, és erősen rázkódni kezdett. A szobrot kísérő testület és hívek kétségbeesésükben így fohászkodtak: – Lourdesi Szűzanya, könyörülj a fatimai Szűzanyán!…
– Egyházi esküvő zajlik, ünnepélyes nászmisével. A plébános előkészíti a „terepet”, majd szól a káplánnak, vezesse le a liturgiát, mert neki beteghez kell mennie. Amikor a plébános visszaérkezett, elképedve látja, hogy a templomban nagy dínom-dánom, a zenekar húzza, a násznép táncol, s már töltögetik a finom bort és kurjongatnak.
A káplán is vígan mulat velük.
Ekkor ráordít a segédlelkészre:
– Nem szégyelled magad, hát a templomban vagyunk!
Mire a káplán próbál hárítani:
– Igen, plébános úr, csak hát olyan nagy zivatar kerekedett az esküvő alatt, hogy az emberek nem mehettek ki a zuhogó esőbe még az udvarra se, és úgy döntöttünk, itt lesz a lagzi. Különben is, Jézus első nyilvános csodáját is a kánai menyegzőn tette!!! A plébános már alig tudta magát türtőztetni és visszavágott:
– Igen, de ott nem volt Oltáriszentség!…
