Manapság nem kifizetődő felelős beosztású embernek lenni, mert a szövevényes kapcsolati hálóban sok-sok „kis testvért” helyezünk a környezetünkbe, akik aztán nagyobbak és hatékonyabbak az összes Big Brothernél, és ilyenformán bármikor kiderülhet minden titok. Akár az is, ami egyébként nincs, vagy nem is volt soha.
Megtudhatja a világ, hogy mennyire gyarlók és korlátoltak vagyunk. Többek között, hogy a tanító néni „koholt vádak alapján” sarokba állított hajdanán, mert a buzgó-mócsing szolgálatos leányka azt jelentette, hogy kétszer rángattuk meg a copfját, holott csak egyszer. Egyébként e sérelem bizonyos értelemben akár javunkra is válhat, ha megfelelő időben és helyen hozakodunk véle elő, kárpótlást vagy állami kitüntetést is kaphatunk érte. Kiderülhet, hogy hétéves korunkban ágyba vizeltünk egy tóparti álomjelenet hatására, s ki tudja, miféle tudatalatti szorongások rejtőzhetnek eme apróság mögött… Megtörténhet, hogy minimum három magas szinten képzett médiaguru cseverészik majd fő műsoridőben rólunk, hogy kiderítse, teljesen alkalmatlanok vagyunk bár egy villamosjegy szakszerű kilyukasztására is. Megtudhatja a világ, hogy harminc évvel ezelőtt az őrhelyünkön rágyújtottunk, kitéve magunkat annak a veszélynek, hogy az idegen terroristák mesterlövésze eltaláljon – ugye innen származik a hadszínterekről visszaszivárgott találó kifejezés, a koporsószeg –, s ezzel nemhogy saját gyarló életünket, de magát a védett objektumot és annak biztonságát is veszélyeztettük.
Ki tudja, miféle titkokról ránthatja le a leplet a véletlen, ha kiléptünk az agorára?
Az emberek kíváncsiságának kereszttüzében nehéz megmaradni, rosszabb a helyzetünk, mint Róma trónján vagy szenátusában akár, amely helyeken majdhogynem fehérholló-szerű ritkaságnak számított a tisztes aggkor vagy a természetes halál.
Kr. e. 44. március 15-én, „március idusán” követték el a világ egyik leghíresebb merényletét Julius Caesar római államférfi ellen. A Cassius és Brutus vezette összeesküvők a szenátusban gyilkolták meg a politikust, huszonhárom késszúrást ejtve Caesaron, akinek utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Te is fiam, Brutus?” – Brutus ugyanis pártfogoltja, sőt, egyes pletykák szerint a fia volt. Caesart állítólag többen is figyelmeztették a veszélyre, kérve őt, hogy ne menjen aznap a szenátusba, mindhiába. A gyilkosságról és körülményeiről számos legenda és irodalmi feldolgozás született, a legismertebb ezek közül William Shakespeare Julius Caesar című drámája… Tovább
A médium és a média bármikor megtalálhat, ha koncként vágyik ránk. És tudjuk: vágyik.
Ezek az apróságok mind bocsánatos bűnök lennének, de súlyossá növelhetők a ránk-irányított optika által. Aztán előkerülhetnek az igazi dolgok: a közpénzek elsíbolása, az adóparadicsomokban tett kiruccanások, ahol állítólag off-shore céghez nyitottunk számlát éppen, s ha már úgy lett, összekötöttük a rosszat egy látszólag még inkább hitvány, ám annál kellemesebb zöngével, barátnőnket is közpénzen utaztattuk, mint nélkülözhetetlen kolleginát… Az egészen egyszerű botlások mind végzetesek lehetnek.
Egyik ismerősömnek az a mániája, hogy minden konferenciáról emléklapot kér, s az bekeretezhető, és főleg, ha valamelyik általunk ritkábban használt nyelven íródott – mondjuk: dán, mongol, mandarin –, úgy díszítheti az íróasztal mögötti falat, mintha diploma lenne. Van egy nagyon szép kivitelű, arannyal futtatott papírra bíbor-betűkkel nyomott oklevele is.
Kérdem egyszer, hogy mi az, mert nekem valóban kínai. Mediátor konferencián voltam, mediátor is vagyok – mondta büszkén. Csak nagyjából sejtem, hogy mi ez az izé, de bólogattam, mintha tudó lennék, hogy ja, ez igen, ez menő mostanság. Egyébként tudom róla, hogy annak idején jóhiszeműen – hogy legyen meg az a fránya ötven projekt-oldal – sokkal hosszabb passzust használt a pártfőtitkár beszédéből, mint amennyit bejelölt, és átvett egy idősebb kollégától is részeket; mindössze három A4-es oldal volt, de kellett, mert sehogy sem akart a téma negyvennyolc oldal fölé duzzadni.
Jól megy most neki! Márkás az autója. Van három háza. Két cége. Teniszezik. Úszik. Masszőrhöz jár. Időnként elkéri a garzonom kulcsát. Tavaly egy barna informatikuslány volt a szeretője. Mari? Vagy valamilyen Yvette? Most egy ügyvédnővel kavar. Anna? Szőke, ejszen, mert mindig eldugaszolják a legénylakásom zuhanytárcájában a lefolyót a hosszú, világos hajszálak. Vagy csak festett? Feslett lenne? A festett szőke még rosszabb, csak olyan…
Az ismerőssel, aki tulajdonképpen barátom is lehetne, kiválóan értjük egymást. Megtesz értem ezt-azt. A tűzbe tartja értem a kezét. Ha kell. Feltételezem. Nem jelöltette magát semmilyen pozícióra, pedig esélye lenne. Majd máskor. Előbb-utóbb erre is sor fog kerülni. Úgy ismerem, mint a tenyeremet. Én vezetem majd a kampánystábját. Mindent tudok róla. A kezemben van.
Simó Márton
