A szombati ünnepségnek több napirendi pontja is volt. Egyrészt a jelenlevők megemlékeztek a születési évfordulójáról, hiszen a költő halála óta eltelt években hagyománnyá vált, hogy a születése napjához legközelebbi hétvégén gyűlnek/ gyűlünk össze tisztelői. Másrészt pedig „hivatalosan” is bemutatkozott az újonnan létrehozott egyesület, oly módon, hogy a tagok és a Farkas Árpád-olvasók összefogásával két új objektumot avathattak: emléktáblát a nagyszülői házon, a költő életútját bemutató pannókat a templomkertben.
Írók a kultúrház előtt: Balázs K. Attila, Szente B. Levente, Zsidó Ferenc Székelykeresztúrról, Szántai János Kolozsvárról, Szakács István Péter Székelyudvarhelyről – Fotók: Simó MártonÚjságíró-hölgyek érkezéseCsáki Levente esperes-lelkész és Beke Mihály András konzul
Szőcs Hedviga, a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola magyartanára örömmel végezte a moderátor munkáját
Nt. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke köszönti az egybegyűlteket és régi olvasmányélményeket idéz – évtizedek óta emlékezetébe ívódott Farkas Árpád-sorokat. Az Avaron című verssel középiskolásként szavalóversenyt nyert. Azóta is ez az egyik kedvenc:e „… és menni tovább mégis,/ ébreszteni a nagyra nőtt,/ de alvó jegenyét is,/ nem hagyni, hogy a fenyvesek/ zöld tűkkel beférceljék/ mindazt, mi mítosztalan már,/ de lelkiismeret még…” Sokak/ sokunk számára ballagási útravaló…Beke Mihály Andrást Zsidó Ferenc kérdezte a portréfilm keletkezéséről, a költővel való találkozásairól…… egy képkocka a 2001-ben készült filmből – a metaforák helyszínein
Bálint Sándor, a Farkas Árpád Emlékegyesület képviselője táblaavatásra invitálja a vendégeket a gyönyörűen felújított ház udvarára…
Farkas Dénes ny. esperes-lelkész – az életút tanúja
Két püspök a templomkertben: Kovács István aktuális és Bálint-Benczédi Ferenc „emeritus” – egy ritka pillanatSzántai Jánost egy „reménytelen szerelem” vezette el a tartós rajongáshoz, amely máig tartóan megmaradt benne Farkas Árpád életműve iránt
Az információs táblák leleplezése – a szükséges anyagi forrásokat a FussNeki!… program segítségével gyűjtötték – néhányan jelen voltak a civil önkéntesek közül is
A tájékoztató-táblák segítségével jól követhetők az életút állomásai
A szerző felvételei
Kapcsolódó:
A hajdani Romániai Magyar Szó archívumában találtuk ezt a felvételt, amely a ’90-es évek közepén készülhetett valamilyen (?) ünnepség végén, Farkaslakán, a buszmegállóban. Kányádi Sándort és Farkas Árpádot könnyen beazonosítottuk. Ki lehet azonban ez az esőköpenyes lány?… Megnőhetett azóta! Évek óta keressük. Akárcsak a fotó eredetijét…
Farkas Árpád (jobbra) és Kányádi Sándor (balra) költők a farkaslaki buszmegállóban – Fotó Székely Sándor
Halálakor a Román Televízió Magyar Adása ezzel az Aranyszalagtárban őrzött 1981-es felvétellel idézte fel az akkor pályája delén járó Farkas Árpád alakját: