![](https://eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2024/04/FA80_00012-scaled.jpg)
Átléphetett volna a 81-dikbe április harmadikát követően. Számára azonban már „csak” az örökkévalóság jutott. Három esztendeje nincsen közöttünk. A „szülőfalu nem ereszti ki a kezéből” – mondotta bevezetőjében az alig negyven házas kicsi falu kultúrházának színpadán Bálint Sándor, az ünnepség kezdeményezője, a költő emlékezetének elkötelezett ápolója.
![](https://eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2024/04/FA80_00023bs_ll_ki_csl-scaled.jpg)
A jelenlevő írók részéről pedig többen is megszólaltak, emlékeket idéztek; a versekből székelykeresztúri, siménfalvi és székelyudvarhelyi diákok mondtak el néhányat. Olyan művek is elhangzottak, amelyeket Farkas Árpád emlékére írtak barátai és pályatársai, többnyire azok a motívumok köszöntek vissza bennük, amelyeket mindannyian igencsak jól ismerhetünk: apáink arca, emlékeinkben vágtázó csitkók és lovak, csillagok fel-felvillanó fénye a suvadásos dombok felett, reggeli pára, köd, lopakodva érkező tavasz, tél, hóesés alagutak a hóban, felszálló pára és holt lapikból vastagodó avar, amelyen orra bukunk ma is, de aztán felemelkedve mehet tovább az ember, ha mer…, keresve a veszélyes élet értelmét és megtartó lényegét.
![](https://eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2024/04/FA80_00020gya-701x1024.jpg)
Tartásra kötelez az emléke
Hogy mennyire sugároz megtartó erőt az elsuhant idő dacára is jelen levő Farkas Árpád alakja, lénye, életműve, azt igencsak jól példázza, hogy tavaly emlékhelyet alakítottak ki a költő tiszteletére a templomkertben, elhatározták egy olyan civilszervezet létrehozását, amely elsősorban a műveit lesz hivatott népszerűsíteni, illetve a falut, ahol született.
![](https://eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2024/04/FA80_00023zsf_Bka-1024x683.jpg)
Azért mondta Bálint Sándor, hogy „nem eresztjük ki a kezünkből, mert Farkas Árpádot Siménfalván anyakönyvezték ugyan, de itt keresztelték, ebben a templomban, kisgyermekkorában pedig itt élt, Szentmiklóst tekintette a szülőhelyének, ami a verseiből is jól kiolvasható.” Az egyesület már majdnem működik – tudtuk meg a továbbiakban Bálint úrtól –, ami pedig a keresztelést illeti, annak is megvan az írásos nyoma – mondta Csáki Levente ide is beszolgáló lelkész-esperes. Ez a dolog rendben van, hiteles, igazolható. Ami ugyancsak rendben levő, hogy a huszonhét embernek, aki ma a faluban lakik életvitelszerűen, illetve az elszármazottaknak – Szentmiklós soha nem volt túl népes, a demográfiai csúcsot 1900-ban érte el, akkor 195 lakosa volt, 1941-ben 162-en éltek itt, 1992-ben viszont már csak 83-an – erőt ad, lendületet kölcsönöz Farkas Árpád életműve és újabb hasznos cselekedetekre biztat mindenkit.
A helyhez való ragaszkodást jelzi, hogy ugyan mindössze 27 lelket számolnak helyben, de tulajdonképpen 49-en „lakják be a falut” – ez derül ki a legújabb népszámlálási adatokból is (2021), illetve a kis leányegyházközség nyilvántartásából, hiszen az elszármazottak közül sokan maradnak a filiában, ha másutt élnek, akkor is, egyházfenntartókként itt szerepelnek, és jönnek, ideállnak, ha pénzzel vagy munkával kell segíteni.
A közös és eredményes cselekvést jelzi, hogy tavaly elhatározták egy új kapu és kerítés létrehozását, ami mostanra megvalósult.
![](https://eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2024/04/FA80_24_bs1.jpg)
A szükséges pénzalap jelentős részéhez a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA), a Fuss neki! adománygyűjtő programja segítségével jutottak hozzá. Nem helyben, hanem a közelben levő városokban – Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron – élő fiatalok kezdeményezték. És az eredmény immár valóságosan átszik. A Székelyszentmiklósi Unitárius Egyházközség nevében indultak. Hitvallásukat így fogalmazták meg: „2022. szeptemberében állítottunk egy emlékkövet Farkas Árpád költőnek a székelyszentmiklósi templomkertben. A kapu jelkép, mely összeköti a szakrális és a profán világot, nem csak egy bejárat számunkra, hanem összeköti a múltat a jelennel, az emlékezni vágyókat az emlékekkel. Úgy gondoljuk, hogy a kapu és a templomkert elsősorban a templom környezetét szépíti, de része lesz az emlékhelynek is, melyet a jövőben tovább szeretnénk bővíteni.” A kitűzött cél nyolcezer lej volt, amelynek gyakorlatilag a dupláját – 17505 lejt – érték el. Farkas Árpádra emlékezve ennek az új kapunak a megáldása és a megnyitása szerepelt még fontos napirendi pontként a meghirdetettek sorában.
Együtt a közös célokért
A Magyar Unitárius Egyház ma szolgálatban levő vezetője, Nt. Kovács István püspök „kapunyitó” beszédéhez János evangéliumának első fejezetéből: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1, 1-3), valamint az unitárius énekeskönyvből – „Oltalmat mást, hol reméljünk,/ Ha nem nálad Istenem?!” (100. zsoltár) – választott alapgondolatot a beszédéhez, majd elhangzott az Úrtól tanult imádságunk, a 77-es számú ének – „Hatalmas Isten, győzhetetlen várunk,/ Rabok reménye, jóság és erő!/ Mélységes mélyből tehozzád kiáltunk” –, és a Himnusz.
A jelenlevők aztán beléphettek a szakrálisba. Megkoszorúzták a költő emlékhelyét, köztük a költő unokatestvére, gyermekkori játszótársa, az 1942-es születésű Farkas Dénes nyugalmazott lelkész-esperes, Bálint-Benczédi Ferenc, az unitáriusok nyugalmazott püspöke, közeli és távolabbi rokonok, családtagok és a község elöljárói. Jó volt látni és tapasztalni, hogy három székelykeresztúri iskola, a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskola mellett az alma mater, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is „rámozdult”, két növendéke is szavalt a templomkertben. Szükség van erre a sokirányú odafigyelésre, hiszen Farkas Árpád immár a miénk, mindannyiunk, akik itt élünk a jelenben, s ha szerterajzottaknak látszunk, talán még hazatérhetünk olykor, vagy visszanézhetünk.
![](https://eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2024/04/IMG_1285-scaled.jpg)
Mert az egész Nyikó-mente kiürült, demográfiailag lerongyolódott, árnyéka egykori önmagának. Jó lenne jövőképet felvázolni, építgetni és saját tartalommal kitölteni. Segíthet ebben az életmű, mint ahogyan oly sokat tett és szólt az itteniekhez a két másik nagyság a szomszédos völgyekben születve, majd oda véglegesen visszatérve, örökérvényű mondandójukkal és ma, holnap is igaz üzenetük által: Tamási Áron és Kányádi Sándor is, akire büszkén tekintgetett fel Árpád bátyánk. Milyen érdekes: sokáig mindhárman ugyanazon középiskola padjait koptatták.
Hogyan él Farkas Árpád emberi alakja a helyiekben?
Jól. Szépen. Szépnek látszik. Ma is felemlegetik azt a gerincességet, amelyet mindig a magáénak vallott és tettekkel bizonyított. Kifejezetten nehezményezte azt, ha a politikum beleszólt a kultúrába. Volt olyan elismerés, amelyet anno nem fogadott el az akkor baloldali magyar kormányzattól. Nem a Kossuth-díjat tartotta a legértékesebbnek (2018), mert az sem teljesen mentes a szolgáló kurzustól, hanem a Balassi-kardot, mert az tényleg világra szóló, és a szakma – írókból, költőkből, esztétákból álló grémium – adja, s a magyarból fordítók által – hiszen azok munkáját is elismerik ezzel a szablyával, akik anyanyelvükre ültetik át a magyar irodalmi alkotások javát –, s mára már az Antarktiszt leszámítva minden kontinensre eljutott.
Az ünnepséget közebéd zárta, amelyet a parókián, illetve annak kertjében tartottak. Mindenki hivatalos volt rá, aki eljött, s a többi program után ráért. Válthattunk pár szót közben az idősebbekkel. Úgy mondták, hogy 1948-ig volt helyben élő papja az egyházközségnek. Utána csak beszolgáló lekészeik voltak. Meg azt, hogy százhúsz-százharminc éves almafák is vannak a kertben. Sokat láttak e hosszú idő alatt. Jót. Rosszat is. És reméljük, hogy sok jó mutatkozik majd a holnapokban is.
A parókia egyébként lakható állapotú. „Ha lenne itt száz unitárius élő lélek – jegyezte meg valaki –, az már megbírna, eltartana egy papot.” Ez elképzelhető, de egyelőre a jövő ködében rejtőzködik az a togátus diák, aki ide vágyna. Ami közelebbi: az ugyancsak üresen álló, de viszonylag jó állapotú iskolán lehet folytatni a munkálatokat, akár nyári táborokat is befogadhatna a hely, a templomkertbe pedig őshonos gyümölcsfa-csemetéket ültetnének.
Egyből, „csak úgy” megmaradni nem lehet. Farkas Árpád arra biztat, hogy szép sorban végezzünk el mindent. És a szentmiklósiak hallgatnak rá. Ha csak ennyi lenne az életmű hozadéka, már akkor is megérte költőnek lenni. Köszönet a tegnapi, a mai és a holnapi segítségért, Árpád bátyánk!
A szerző felvételei
Ez az írás a HÁROMSZÉK c. napilap nyomtatott és elektronikus médiafelületein megjelent beszámoló bővített változata.