A Kossuth-díjas (2018) költő, publicista, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005) ugyan Siménfalván látta meg a napvilágot 1944. április 3-án, de székelyszentmiklósi illetőségű, annak vallotta magát, s ott élt kisgyermekkorában. Mindig nagy szeretettel gondolt vissza erre a kicsi falura, amely írásaiban is számos alkalommal megjelenik.
Farkas Árpád középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd a Babes-Bolyai Egyetemen magyar szakos tanári oklevelet szerzett. Az 1960-as évek elején a Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja Kolozsvárt. A napilapok és folyóiratok 1963 óta közölték verseit és irodalmi publicisztikáját. Tanári diplomája megszerzése után 1968-ig Vajnafalván tanított, 1968-tól Sepsiszentgyörgyön élt, 1971-ig újságíró a Megyei Tükörnél, 1971–1975 között az Igaz Szó irodalmi lap munkatársaként dolgozott. 1975–1989 között a lap félállású munkatársa volt. 1990-től a Látó című irodalmi lap szerkesztője volt, 1993-tól 2010-ig a Háromszék című napilap főszerkesztője, ahol nyugdíjazását követően, 2021. február 7-én bekövetkezett haláláig dolgozott.
Király László: „Az út” (Idők múlása – Farkas Árpád nélkül)
Lövétei Lázár László: „Fut az idő, mint a hideg a hátamon végig”
Fekete Vince: „Farkasárpádolás”
Farkas Árpád utóélete
A székelyszentmiklósiak Csáki Levente lelkész-esperes és Bálint Sándor gazdálkodó, civil aktivista kezdeményezésére – már a költő temetését követően – elhatározták, hogy hivatalos formában is gondoskodnak Farkas Árpád munkássága és szellemisége épolásáról. Megfogalmazódott annak igénye, hogy a leszármazottak, irodalmárok, közművelődési szakemberek bevonásával, egyesületet hoznak létre, amely ebben az évben kezdte el működését. A civil önkéntesekből álló csoport azonban – a helyi egyházközség és a siménfalvi önkormányzat jóvoltából – már az elmúlt években is sokat tett a hely jeles szülöttének utóéletéért, találkozókat szerveztek, kopjafát állítottak, fákat ültettek az emlékére, a múlt évben pedig emlékkövet állítottak a templomkertben.
A költőre 2024. prilis 13-án, szombaton emlékeznek Székelyszentmiklóson. Ez alkalomból kulturális műsort tartanak, felavatják a templomkert új kapuját.
A tervezett program:
11:00 – Irodalmi szemelvények a Karsay József Kultúrotthonban
12:00 – Kapuavató – beszédet mond Ft. Kovács István unitárius püspök
13:00 – Szeretetvendégség, bográcsozás a papkertben – rossz idő esetén a papilakon.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak!
Kapcsolódó:
Utolsó útjára kísértük Farkas Árpád költőt