Hogy miért előzték meg olyan nagy várakozások Donlad Trump visszatérését a Fehér Házba? Nem tudom pontosan. És azt hiszem, hogy ezt senki sem képes biztosra megmondani. Még azok sem, akik mindenfelé mozognak a világban, értik a jelenségeket, vagy éppenséggel olyan intézetekben/ intézményekben dolgoznak, amelyek arra hivatottak, hogy rávilágítsnak a dolgokra, vagy vállaltan az a feladatuk, hogy mellébeszéljenek, s meggyőzzék az átlagembert afelől, hogy még azt se higyje el, amit a két szemével lát.
Állítólag nagyon gyenge volt a korábbi elnök. Hatalmas rendetlenséget hagyott maga után, és ráadásul nem oda állt, ahova kellett volna, nem oda juttatott támogatásokat és tanácsokat, ahova kellett volna. És innen származnak a legfőbb bajok, amelyek ránehezednek a mai világra.
Akármennyire nagy és erős Amerika – mármint az AEÁ – , a világcsendőri szerepét képtelen ellátni. Ezidáig minden egyes helyszínen, ahová betette a lólábát, mindig csődöt mondott. Káoszt okozott Indokínában, Koreában, Vietnámban, Afganisztánban, Irakban, Iránban, Líbiában – hogy pár 20. és 21. századi kalandját említsük – , és vélhetően nem is a demokrácia-export volt a célja, hanem a puszta beavatkozási kényszer, hogy megmutassa… Mit? Nincsen manapság semmi üdvös ideológia. Minden elmélet, ami a polgári demokráciát, a szocializmust, a – vélt – kommunizmust, a fasizmust mozgatta, mára már kihunyt. A kelet-közép-európai diktatúrák bukása után harmincöt évvel bukdácsolni kezdett a Nyugat is. Ma már olyan konferenciákat szerveznek, amelynek jelmondata: „Tegyük újra naggyá Európát!” Ugye Trump azt mondogatta, hogy „Tegyük naggyá ismét Amerikát!”… Feltételezem, hogy a Kínai Kommunista Párt berkeiben is azt ismételgetik, hogy amennyiben nem volt ezidáig elég nagy az országuk – ez a kapitalizmussal átitatott kommunista világcég – , akkor ezek után akarjon nagyobb lenni. És India. Szintén. Meg Oroszország. Ugyanvalóst… Inkább a pénzhajhászás mozgatja a Föld nevű hóbelevancot…
A múltkor beleborzadtam abba, hogy milyen hatalmas állam az Oroszországi Konföderáció! Milyen sok nemzetből (igen!) és nemzetiségből tevődik össze!… Oroszország nem Amerika, nem működött ott olyan erővel az egységesítő kohó, „komoly” népek, nemzetiségi csoportok maradtak fenn, amelyek élnek a cirillbetűs nyűg és a keresztény máz dacára is, milliós lélekszámmal működnek, létező autonómiáik vannak… Ezt a konglomerátumot pedig a sokszínűségét megőrizve kell egybefogni… Hatalmas feladat.
Mi, a kelet-európai csatlósállamok tömbjében szocializálódottak nem nagyon hallottunk arról az imperialista hadviselésről – mindig a romlott Nyugat volt a hódító az idológusaink szemében – , amelyet az orosz uralkodók és aztán a bolsevikek folytattak az Uralon túli területeken, s amely kontinensnyi kiterjedése dacára is, nemes egyszerűséggel az átlagos magyar tudatban mindközönségesen: Szibéria.
Holott mennyi minden van ott! Hány országocska! Hány népecske! Mennyi altalajkincs! Gáz és kőolaj… Nyilván… Ha egy kicsit másképp terítik ki a mappát, akkor győzödhetünk meg EU-s kicsinységünkről. Lehet böngészgetni bizonyos térképeket még ITT is.
Alig foglalta el hivatalát Donald Trump – szerintem ismerte a járást, tudja, hogy melyik ajtó merre nyílik, s hol huzatos a Fehér Ház, hol vagynak szellemek benne netán – máris hozta a formáját: illetéktelen tartózkodókat távolítottatott el az országból, kezdeményezte a Mexikói-öböl átnevezését Amerikai-öbölre, és megmondta azt is, hogy bekebelezné/ megvásárolná Grönlandot Dániától… Minek akkora terület annak a kicsi országnak, ha belakni, megvédeni, kiaknázni képtelen… Viszont Grönland egyrésze civilizációs tevékenségeink „jóvoltából” melegedik és a déli peremén egyre zöldebb újra… Nem fognak banánt termeszteni rajta, de élhetővé válhat.
Azon túl, hogy több ország, illetve államszövetség nagyobb szeretne lenni, mint amekkora, egyéb nincs a Trump-éra újabb köreiben. Félelem ez és kérkedés. Olyan, mint amikor a kutya ugat rád egy kerítés túloldaláról. De vajon mi történik, ha a térelválasztó építmény végetér?… Kereskedni, uralni, uralkodni, befolyásolni – ezek a legfontosabb fogalmak ebben a pillanatban.
Nemrég olvastam, hogy annak idején a CIA titkos tárgyalásokat folytatott a terroristákkal anno, hogy az amerikai túszokat ne engedjék szabadon, s egyébként ennek köszönhető, hogy a népszerű és kiváló adottságokkal rendelkező Jimmy Carter (1924-2024) a sikertelen túszmentő akció, az Operation Eagle Claw/ Saskarom-hadművelet (1980. április 24.) miatt veszítette el a választásokat, hiszen jól időzítetten azok a túszok csak hivatali idejének utolsó napján, 1981. január 20-án szabadultak a teheráni követségükről. És aztán jött Ronald Reagan (1911-2004), aki ugyancsak emlékezeteset alakított, Gorbacsovval közösen nem lebontotta a vasfüggönyt!… Carter az elnökségét követő humanitárius tevékenységéért kaphatott aztán béke Nobel-díjat… Vajon mi lett volna, ha…? Olyan nincs. Kár ezen morfondírozni. Ami megtörtént, az az igaz, arra épülnek mind a később történő dolgok.
A mai világban ideológiai rendetlenség van. Tulajdonképpen nincs is ideológia, ami mutathatná az irányt, vagy iránytű lenne, hogy melyik partot ne válasszuk, hanem keressünk valami mást. Össze-vissza nézeledünk. Jár az agyunk, de nem nagyon megyünk semmire.
Trump környezetében azt nyilatkozta a minap egy szakértő, hogy nem kell mindent komolyan venni abból, amit az amerikai elnökök mondanak, mert szoknak hőzöngeni, s olykor nagyokat blöffölnek. A kampány lejár. Utána jönnek a mívesnapok.
És nézzük csak: eltelt Trump első tíz napja ebből a második mandátumából, de nem oldódott meg az orosz-ukrán konfliktus. Itt valami távlati és titkos érdekek lappanganak valahol. Valakik valami egyebet akarnak. Másképp gondolkodnak mint a zöm. Valami egyebet szeretnének érvényesíteni a világban… Hogy mit? Nem tudjuk. Csak élünk itt, és elszenvedjük a jelent.
Több mint hatvan év múltán szabadítják fel a világot megrengető két politikai merénylet, a JFK- és a Martin Luther King-gyilkosság aktáit. Vajon minden benne lesz ezekben a dokumentumokban? Kiderül-e, hogy mikor borult be nekünk?…
Reménykedni is reménytelen. De más út számunkra nem létezik. Mi más lenne? Csak a remény marad mégis. És a következetes munka. A tiszta aggyal, a két kézzel végzett mívesnapi cselekedetek sora tarthat meg minket. Ami aztán hozzáadódik és formálja a Nagy Egészet.
