CivilszféraÉlet-módKultúraSzékelyföldSzépirodalom

Miért szeretjük Arany Jánost?

Simó Márton írása

Szeretjük-e egyáltalán?… És kell-e szeressük ebben a késői korban, a 21. század első harmadában, amikor oly sok minden átértékelődik és devalveálódik?… Mert ebben az agyondigitalizált világban érdektelenül megyünk el a klasszikusok által felhalmozott javak, a könyvek, az olvasás mellett. Miközben lájkolunk, szörfölünk – tehét „fent” vagyunk a neten – az a meggyőződésünk, hogy mindent birtokolhatunk, az élmények, az információk, a tudás pedig ott van karnyújtásnyira…

Orbán Balázs, az est házigazdája és Lövétei Lázár László költő, műfordító, mint meghívott vendég

Mozdulnunk sem kell, csak gombokat nyomogatunk, képernyőt simogatunk, s a mindenség kitárul, benne a magyar glóbusz is megnyílik előttünk. Csak a fejünk nem. Mert egyszerűen alkalmatlan már a munkára. A posztindusztriális korszak embere ellustul, dög mindenre, hiszen fillérkért bármi lehívható, előkotorható a világháló bugyraiból… Akkor meg minek?!

Az egyik legismertebb Arany János-ábrázolás 1848-ból – Barabás Miklós festménye

Ki hitte volna bő másfélszáz évvel ezelőtt, hogy mivé lesz, hová jut az emberiség a delejesség, illetve – miután nevet adtak neki – az elektromos áram által működtetett masinák által?!… Úri huncutságnak tarthatta maga Arany is a villanyos áramot és a vele való mesterkedést, ami által nem üdvözülhetünk, nem kárhoztatunk el, s amely nem feltétlenül arra hivatott, hogy kilépjen a laboratóriumokból és minden szinten meghatározza az életünket az elektronok és a információk áramlásával… Ki gondolt akkor arra, hogy vannak egyáltalán(!) elektronok, meg egyéb apróságok – mikrorészecskék – , amelyek végülis arra képesek egy ember által generált rend szerint, hogy hátukra vegyék és mozgassák, forgassák fel a világot… Vagy mégsem?… Sejthetett valamit, mert megírta a Hatvani című versét, ráadásul egy népmonda nyomán. A versben a híres 18. századi debreceni orvos és professzor, Hatvani István (1718-1786) legendáriumára utal, arra a tudósra, aki a mértan és bölcsészettan tanára volt a kollégiumban, ahol ő tanított először vegytant, és hozatott külföldről eszközöket a fizikai kísérletekhez…

Azért került ennyire hangsúlyosan előtérbe az elektromosság és az általa létrejött/ létrehozott izék és nyavalyák, mert Lövétei Lázár László azza indította kedden este az Orbán Balázs Akadémia közönsége előtt tartott előadását, hogy lám, nézzük meg: vannak-e Aranynak megzenésített/ népdallá vált versei, mint költőbarátjának és komájának, Petőfi Sándornak?… Nincs annyi, de azért kerül pár darab, és szépen szól… Például ezt az alábbit akkor szokták énekelni a lakodalmakban – legalábbis nálunk – , amikor a vendégek már megették a levest és várnak a következő fogás felszolgálására…

A következő „napirendi pontban” arra kérte az előadó a közönséget, hogy soroljanak fel gyorsan 12 általuk ismert Arany János-költeményt. Ne a Toldit, hanem a többi közül válogatva. Ez pillanatok alatt „összejött”: Ágnes asszony, Hídavatás, Mátyás anyja, A velszi bárdok, Családi kör, … stb. Ami azt látszik igazolni, hogy azért jelen van a köztudatban, a felszínen él és működik az életmű, hat, s nemcsak a Toldi-trilógia szerzőjeként ismerjük Arany Jánost, amely köztudottan az 1870-es évektől kezdődően tananyag a magyar iskolákban Kárpát-medence szerte. Hál’Istenek! – mondhatnánk, s az is jó, hogy egy önmegvalósító/ felfelé törekvő hősről, Toldi Miklósról van szó!…

Az Orbán Balázs Akadémia előadásainak van egy rendszeresen visszajáró, stabil közönsége – minden generáció képviselteti magát – többen a környező településekről érkeznek

„Egyesek – mondotta Lövétei – azt tartják újabban, hogy üdvösebb lenne a rengeteg önmarcangolást/ szorongást/ bűntudatot tartalmazó, 1851-es „ellen-hőskölteményt”, A nagyidai cigányokat kellene a Toldi-trilógia helyett elhelyezni a tantervben és feldolgozni azt a sok negatívumot, amelyet a forradalom bukása után időben benne elhelyezett: „Ha tudta, ha látta, hogy mi lesz belőle,/ Mért nem gátolá meg a dolgot előre?”… Szechenyi István (1791-1860) ebbe őrült és halt bele… Vajon mi lett volna, ha azok a lázas fiatalemberek nem szítanak forradalmat március idusán?… Ami nyilván erősen benne volt a levegőben, jött a szele Nyugatról…

Emléktábla az egykori Lederer és Heckenast-féle nyomda falán, ahol a Nemzeti dalt és 12 pontot kinyomtatta a forradalmi ifjúság

Mi van akkor, ha nem mondogatja Laborfalvi asszonyság a későbbi urának, Jókai Móricnak, hogy „maguknak itt revolúciót kell csinálni”, s ha nem veszik komolyan?!… Akkor nem ők, hanem egy másik kompánia lesz a meghatározó, bár Petőfi annyira komoly „influenszer” volt már abban a pillanatban, hogy tőle az olvasói el is várták ezt a szerepet… Vissza az előadás fonalához!

Lövétei (LLL) szerint Arany és a(z olvasó) nép tulajdonképpen egy irodalmi hiátusban és elnyomásban élt az 1850-es években, aztán a Kisfaludy Társaságnak – és az önbecsüléséhez ragaszkodó nemzetnek – szüksége volt A Nagy Költőre, aki Petőfi végzetes eltűnése (1849) és Vörösmarty (1855) halála után hiányzott. Így „kényszerítették” rá ezt a szerepet Aranyra, az aljegyző-képesítés nélküli tanárra, abbamaradt színész-jogászra, akit felcsaltak Pestre és lovat – értsd állást, lapot, társadalmi státuszt – helyeztek alája, előkészítendő azt a hangulatot, amely aztán az 1867-es kiegyezésbe torkollott, abba a „békeidőbe”, amely talán a legutolsó Magyarország történetében, s hallatlan fejlődéssel járt, a nemzeti romantika tényleg megvalósult, hogy végül belefulladjon az 1914-es végkifejletbe. Ezt a horrort azonban senki nem sejti a dualista mennyekben.

Arany János és családja (1863) – Fotó: a PIM gyűjteményéből

Arany János beágyazottságát a Toldi mellett híres balladái is segítették. Nem hanyagolható el az az igényesség, amellyel dolgozott, a nyelv, amelyet használt. (Egyes nyelvészek 30 ezerre becsülték korábban a költő szókincsét, de újabban, a „big data” segítségével, egy számítógépes program segítségével vették számba, hogy 59697 szót használt. Ezt nem LLL mondta, egy 2015-ös publikációból vettük. Az eredmény hihető.

Érdemes Arany-köteteket is gyűjteni. LLL büszke arra, hogy ritkaságok is kerültek a birtokába, sőt olyan is van, amely tulajdonképpen egyedi, hiszen megfizethetetlen az eredeti, de sikerült a világhálóról oldalanként lementenie, s abból egy baráti nyomda kötészete egyedi LLL-példányt varázsolt számára. Az sem baj, ha valamelyikből duplum van, mert a gyermekek később magukkal vihetik. Hátha így megmaradnak és megbecsülik őket. Ki tudja…

Naturam furcâ expellas tamen usque recurret – „A természet visszatér, ha vasvillával űzöd is el.” – A vers címét Arany Horatiustól kölcsönözte. Az első kézirat fölé oda is rajzolta a gyermekkori emléket: a két ágasra kifeszített tökharangot.

Aztán a levelezése miatt is szerethetjük Arany Jánost. Sokat és sokan forgathattuk az elmúlt évtizedekben a Téka-sorozatában megjelent Arany-Petőfi levelezést, amelynek nyelvezete tiszta, kifinomult, szellemes, gazdag, olyan, mintha nem lenne rajta a majd’ két évszázad pora, súlya… Korszerű ma is Arany nyelvi szempontból, ezért szolgálhat mintaként. Ő egy már meglévő magyar irodalmi nyelvet vitt tökélyre, fejlesztett olyannyira, hogy aztán Ady, Kosztolányi, Márai, Faludy, vagy éppen Weöres, Tamási, Juhász Ferenc is hozzáadhatta ehhez a nyelvi szövethez a maga zsenijét. A magyar irodalmi nyelv olyan „lego-szerű” elemekkel bír, amelyekkel/ amelyekből immár hosszú évszázadok óta építkeznek az alkotó örökséghagyók.

A szerző felvétele

Akkor jók az ilyen jellegű előadások, ha a hallgatóság soraiból kérdések hangzanak el, s azokra a meghívott válaszol. Ha kialakul egyfajta párbeszéd, amely az esemény után is folytatódik. Mi a magunk részéről a „Pajzán” Toldival hozakodtunk elő… Igen óvatosan.

A Pajzán Toldi, Arany elbeszélő-költeményének trágár átköltése közel nyolc évtizede forog közszájon, sokféle változatban.

Hogy ugyanbiza… Tényleg. Ki írta? Ki írhatta? Mire jó? Vagy csupán elmés diákok generációin át „csiszolódott” ilyenné?… Bő másfél évtizeddel ezelőtt a Kortárs adta ki újra Budapesten. Minket Ambrus Lajos író, költő, a Kortárs korábbi főszerkesztője tisztelt meg egy pélánnyal, amely állítólag úgy fogyott, mint a cukor, holott nem csaptak neki semmiféle reklámot… A „pajzán változat” keletkezését vizsgáló tanulmány, a „stilisztikai” elemzés hosszabb, mint maga a „költemény”, és nagyon szakszerű… A kis könyvecskének az a baja, hogy kisméretű – kb. 10 x 15 cm – , akár azok a Mesetarisznya nevű füzetkék, amelyek a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben jelentek meg nálunk és hasznos eszközei voltak az akkori meseszerető gyermekekek kezében. Szóval ezt a „Pajzánt” erősen elhelyeztük valamelyik könyvespolcon – hogy ne kerüljön illetéktelenek, meg kiskorúak kezébe – , de mihelyt felbukkan, újra elolvassuk. Mert Aranyt olvasni jó!… A „Pajzán” azért nagyszerű minden ocsmánysága mellett és ellenére, mert rávilágít a „nyelvi és stilisztikai árnyékokkal” arra a bravúrra, amelyet a minőség és a nagyszerűség vágyától ihletetten élt át Arany János örökéletű mesterművei írásakor.

Az eseményről a szerző készített felvételeket

Kapcsolódó

TOLDI – az elbeszélő költemény rajzfim változata

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb