A két világháború között dédszüleink rettegtek a hamis pénztől, az árvíztől, a jégtől, a szárazságtól, meg az adóhivataltól. Ma rettegünk a világháborútól, a migránsoktól, a mesterséges intelligenciától, a hosszú élettől és a természetes haláltól…
Beállított hozzám egy koldus. Azt mondja, három napja nem evett. Felsóhajtottam, bárcsak nekem is ilyen akaraterőm lenne…
Két gyergyói székely lovat vásárol télen a szomszédos moldvai megyében. Kialkudják, tenyérbe csapnak, megisszák az áldomást, majd eregelnek hazafelé. Útközben, mivel nagy a hideg, megállnak egy csárda előtt, hadd melegítsék fel a szívüket/ lelküket egy pohár pálinkával. De a ló csak ágaskodik, nyerít, rángatja a kantárszárat, nem hallgat az új gazdára. Habár az mind hangosabban csillapítja: – Hó, nye! Mire a koma odaszól: – Te komám, há’ ez román ló, nem ért magyarul… Erre a koma a ló szemébe néz, megrántja a kantárt, majd azt kurjantja: – Zöpádööö! (Azaz: hó – románul – A Szerk.)
A Vatikán sok mindenben egyedülálló a világon – övé a legnagyobb könyvtár, ott lakik a Szentatya, övé a legjobb hírszerzés, stb. – , de talán abban a leginkább egyedi, hogy neki van a legjobb „légvédelme”: Szent Mihály arkangyal… (Mt 16, 18)
Egyik papot áthelyezték, és így búcsúzott utolsó miséjén a híveitől: – Kedves testvérek, ne búsuljatok, mert aki utánam jön, az jobb pap lesz, mint én!… A templomból kijövet a gondnok azt mondja neki: – Plébános úr, az elődje is ugyanezt mondta… Aztán pár hét múlva az elhelyezett pap találkozott egy volt ministránsával az egyik városi üzletben. A gyerek illedelmesen köszönt – Dicsértessék… – , s így szólt oda neki bizalmasan: – Pap bácsi, igaza lett!…
Tiegelmann Ahasvér boltjában mindent is lehetett kapni. Tiltott könyveket is, amelyekért „súlyos ítéletet szabhatnak ki olvasóra, kereskedőre, íróra.” Ő erre büszke is volt. (…) „Azokban az években ő már nem olvasott. Egyetlen fontos könyv létezett volna számára, a ZOHÁR, de ifjúsága felelőtlen éveiben nem tanulta meg a szent nyelvet, és már késő, úgy érezte… Elvetődött egyszer egy híres, Ogyesszából menekült rabbihoz, aki azt kérdezte tőle: ha betartottad a törvényt, mi a bajod? Érteni, mutatta a könyvet, a Zohár egy régi, díszes, toledói kiadását, vagyont ért. Add el, mondta neki a rabbi, az árából vehetsz száz olyat, amit valóban értesz és hasznodra van. (…) Ezer könyvet is vett azóta, elolvasott sokat, el is adta mindet, hasznára lett, mégsem jó valami. Itt van a tudás ebben, és ő nem tud. (…) Mindent lehet kapni a boltjában, pedig az üzlet sem igazán érdekelte, főleg amióta volt egy segédje, aki helyette gondolkozott, úgy értett a kettős könyveléshez, mintha mindig ezt csinálta volna. (…) Felütötte találomra a Zohárt, mert azt mondta valaki, nem baj, ha nem érti a szöveget, az akkor is azt jelenti, amit, a betűknek önálló jelentésük van, önálló értékük és életük, minden bizonnyal nincs is szükségük ránk. Azt is álmodta egyszer, hogy amint becsukja a könyvet, a betűk megelevenednek, mint egy hangyaboly, és végtelen, bár szabályos vándorútra kelnek, hogy mindenik mindenikkel találkozzék. Az isteni rend szerint… Valahányszor az ember felüt egy könyvet, a betűk megállnak, azután elindulnak megint a titkos vándorútra, lehet is olykor hallani őket, mint egy távoli méhkast. Az lesz majd csak a baj, amikor a betűk, megunván az emberi értetlenséget, leszállnak a könyvek lapjairól, és hosszú sorba fejlődve elgyalogolnak, talán a világ vége felé, talán azon is túl. Nem kellünk mi már ide, mondja az utolsó betű, amelyik eltűnik a hóviharban, bár lehet homok is Azt nem tudta Ahasvér, miután felébredt, hogy csak a héber betűkre vonatkozott az álom, vagy a többi nyelv betűire is”… (Vida Gábor: Senkiháza – regényrészlet)
Az egyik gyergyói egyházközségben nagytakarítást tartottak a templomban. Munka közben a sekrestyében egy óvatlan pillanatban leesett a falról a feszület és a korpusz eltörött. A gondnok sápadtan kérdezte a papot: – Plébános úr, nincs-e egy rezerva-Krisztusa?… (Azaz: rezervă – román, jelentése: tartalék. A Szerk.)
A halottkultusz egyetlen szép, ősi megnyilvánulása a mécses, a kis lánggá egyszerűsödött egészen elégő áldozat, amely Istent is engeszteli a halott bűneiért, a halottat is kérleli, hogy ne járjon-keljen amott és emitt között, mint kísértet, amely kísér és megkísért. A többi, lázadó öröklét és hivalkodó nagyságbizonyíték, a géniuszok egymás fölé ágaskodnak. A kripták halálvédelmi óvóhelyek, a balzsamozás szemfényvesztés, a panteonok pedig olyan pimaszok, mint a nevük értelemváltozása: az istenek összességének szentelt templomokban ma híres emberek laknak. A maguknak még életükben piramist építtetőktől a nagyokat máig panteonokba konzerválókig ugyanaz a tiltakozás az elmúlás ellen, továbbéltetés minél több anyaggal. Napóleon szarkofágja akkora, mint egy istenkáromlás. Egy amerikai lenézett a kupola galériájáról, és megkérdezte az idegenvezetőt, hogy tényleg benne van-e Napóleon abban az irdatlan micsodában. „C’est la!” — hördült föl dühösen a francia. A Császár jelen van. A régi falusi temetők egyforma fejfái megnyugtatók: a gyülekezet közös a halálban. Láttam még egy olyan második világháborús katonatemetőt is, ahol egyetlen hosszan ívelő csatároszlopban haladtak egy füves erdővágatban valamerre a kicsi kőkeresztek, és a sor beleveszett a sűrű tölgyesbe. A katonák igazán egyformák, mert mind ugyanabba a kórba hal bele, és ugyanabba a sűrűbe vész. (Bor Ambrus (1921–1995): Napóleon szarkofágja. In. Kortárs, 2004/2.)
A szakadék izgalmasabb, mint a dögkút…
Ha a nő beszél, akkor gondolkodik. Amikor a férfi gondolkodik, akkor hallgat.
A Gyimesekben még ma is tartja magát az a babona, ha aznap van két esküvő a faluban, akkor jobb, ha a két menyasszony nem találkozik. Mert akkor valami szerencsétlenség történik velük. Pl. rövid lesz a házasságuk. Khm. Hevesben meg az a szokás, hogy, ha egyik esküvőt a másik után tartják, a templomból kijövet az új menyasszony odamegy az érkező lakodalmas menethez, átöleli és megcsókolja a másik menyasszonyt…
Rónay György (1913-1978) író, szerkesztő, irodalomkritikus, még tanárként válaszolt a fiatal irodalmárok, teológusok kérdéseire, verspróbálkozásaikat, írásaikat is szívesen elbírálta. Egyik órán, arra a kérdésre, hogy valaki lehet-e egyszerre költő és pap, azt válaszolta: nem igazán. Mert a költő-író művészi szabadságában, írásaival kimondhatja, ami ő, ami benne van. A pap meg elsősorban pap, és annak kell maradnia. A pap nem mondhat ki mindent. Nem mondhatja ki a Titkot…
Mielőtt a gőzmozdony elindulhatna, a kazánfűtőnek tizenkét órán át kell hevítenie, fűtenie, hogy a gőz robbanjon…
Az egyik legnagyobb román kereskedelmi rádió betelefonálós műsorában bedobnak egy hírt, miszerint Bakó főteréről nemrég fényes nappal, pillanatok alatt elloptak egy köztéri padot. (2024. augusztusa – a Szerk.) A kérdés úgy szólt: – Emlékeznek-e a hallgatók, történt-e náluk valamilyen különleges lopás mostanában, ebben a mioritikus hazában?… Milyen emlékezetes veszteségeik voltak anno, még a létezett szocializmus éveiben?… Nosza, jönnek is a válaszok, az sms-ek. A szerkesztő be is olvas néhányat: – Emlékszem, a ’90-es évek közepén, amikor a tengerparton voltunk szüleimmel… Egyik nap eltűnt édesapám strandpapucsa. Pár nap múlva sétáltunk a fürdőzők között, édesapám ráismert a papucsra a vendég lábán. Nem merte megszólítani, csak az arca vörösödött el és nagyot nyelt. De édesanyám észrevett valami változást benne (hiszen neki sem merte megmondani) s azt kérdezte aputól: – Valami gond van, drágám?… – A mi városunkban a földszintre bemászott egy tolvaj a fürdőszobaablakán. Ott is pakolt ki mindent, csak a kipakolásnál nem vette észre, hogy elejtette a személyi igazolványát… – Nálunk elvitték a karácsonyfát a ház elől. – Tőlünk a nagyszüleim sírjára helyezett virágot ásták ki november elsején… – Nekem ellopták a kocsikereket. – Nekem elvitték az autó visszapillantó tükrét. – Nálunk elvitték a nagykaput. (Ortodox és protestáns vidékeken szent Andráskor vagy Pünkösd táján szokás az eladósorban lévő lányok nagykapuját leakasztani és arrébb vinni mintegy száz méterrel… – A Szerk.) – Nekem két farkaskutyám tűnt el az udvarról, s kiderült aznap éjjel a kamaraablakba kitett szárazkolbász is… – Nekem ellopták a férjemet… Aztán a szerkesztő egy friss hírrel zárta a beszélgetést. Rómában úgy kaptak rajta egy tolvajt, hogy épp Homérosz Iliászát olvasta, és elaludt. A 71 éves néni, kinek házát készült kirabolni, felébredt, és úgy találta alva a delikvenst. A tolvaj vadi új divatos ruhában volt, amit azelőtti órákban lopott egy másik helyről. Eliszkolt volna, de a nénike jelentette és elkapták. Mivel így meghatották őt Homérosz írásai, a nénike elküldte ajándékba a könyvet a rendőrségre. Hadd művelődjék a tolvaj. Lesz ideje, ha lecsukják… Recefice, bumm!
Babits Mihály unokaöccse, az akkor nyolcvanhat éves Babits Sándor Ottawában az egyik mise után bejött a sekrestyébe, és azt kérdezte, hogy most már mindig onnan fogok-e prédikálni, ahonnan ma. Mondtam, hogy igen. Erre ő: „Akkor én átülök egy másik helyre, mert tudja tisztelendő úr, ahol most ültem, ott rosszul hallottam, amit mondott. És életemben annyi mindent hallottam már rosszul, hogy azzal szektát lehetne alapítani.” – Jól érteni csak azt lehet, aki jól beszél… (Juhász Ferenc nyomán)
Sokan felfortyantak, hogy mindek elvenni a mobilt a gyerektől. Erőlködnek, mint a róka holdtöltekor. Ez olyan, mint amikor légpuskát adsz egy IQ20-as kezébe, aztán naphosszat azért ugrálsz a sörétek elől. Nem egyszerűbb nem adni neki légpuskát?… Khm.
A nyugdíjas lelkipásztort egy idősödő férfi és asszony látogatta meg. Kiderült, hogy volt házastársaik halála okán szabaddá váltak, és egyházilag is össze akartak esküdni. A pap ez válaszolta: – Erre a kicsi időre?… Má’ nem érdemes!
Isten hiánya abban is tetten érhető, hogy nincs kit felelőssé tenni az emberek aljasságáért… (Kopátsy Sándor)
Sokan úgy vannak Istennel is, mint a politikával: ha túl közel vannak hozzá, égeti, ha meg messze, akkor fáznak… (K.S.)
Sok férfi számára azért vonzóak az üres nők, mert sokáig keresgethetik bennük a mélységet… (K.S.)
A második világháborúban a japán kamikaze pilóta nem térhetett vissza a bázisra, mert egy „instant” kivégzőosztag várta… A baráti tűz melege… A mindent vágó kard és a mindentől védő páncél problémája megoldva…
Sebestyén Péter gyűjtése
