PublicisztikaRólunk

Vége van? Nincs vége? Minek?

Simó Márton publicisztikája

Idestova lassan másfél éve küszködünk ezzel a legújabb járvánnyal, amely teljesen átszabta az emberiség életét. Visszaemlékszem, hogy hosszú időn át nézegettem az amerikai hadsereg által készített grafikont, amely az 1918 júniusa és 1919 márciusa között, a spanyolnátha következtében történt megbetegedések számát, illetve az elhalálozási adatokat hasonlította össze négy nagyvárosban – New-York, London, Párizs és Berlin –, s úgy látszott, hogy abban az időben is három hullámban „működött” a kór.

Ehhez hasonló a szintén ekkor, Nagy-Britanniában – pontosabban az Egyesült Királyságban – készített statisztika is. Úgy tűnik, hogy nagyjából azonos kiterjedésű időintervallum alatt zajlott az „igazi” pandémia.

Történelmi grafikon az amerikai és európai halálozási arányokról 1918-ban és 1919-ben, Egészségügyi és Orvosi Nemzeti Múzeum, Fegyveres Erők Patológiai Intézete, Washington, D.C. – Forrás: Wikipédia

Az egy ezrelék alatti fertőzöttségi szintet tartották „elfogadhatónak” az akkoriak, onnan indulnak, s oda térnek vissza a görbék, hogy aztán magára hagyják az emberiséget a közönséges bajaikkal, amelyek aztán a háború utáni újjáépítéssel és a huszadik század harmadik évtizedének végén bekövetkező gazdasági válsággal jártak.

Amerikai álom és valóság

Fotók: Foodandwine.hu

Biztos, hogy súlyos lehetett a krach, hiszen utána – újabb globális világégés után, s főleg a létezett szocializmusban – nem győzték hangoztatni az elmélet szakemberei, hogy a kapitalizmus fellegvárában, az Amerikai Egyesült Államokban milyen hatalmas sorok alakultak ki az ingyenkonyhák tűzhelyeinél. A nyomorgó népeket szemléletes fotókon mutogatták a tankönyveinkben, hiszen munka híján nehéz helyzetbe került a dolgozók sokmilliós tömege, és elkezdődött a lakosság áramlása a jobb megélhetéssel kecsegtető vidék, a hatalmas ország „mélye” felé, ahol talán könnyebben lehetett táplálékhoz jutni, mint a betondzsungelekben és az ipari övezetekben.

Éhinség Ukrajnában (1935) – Fotók: Wikipédia

Arról azonban, hogy a mezőgazdaság szovjet típusú átalakítása következtében mennyire visszaesett a termelés a Sztálinék által vezetett bolsevik „mintaállamban”, hogy parasztok milliói haltak éhen a kolhozokban, soha nem beszéltek. Hiszen nálunk is épp akkortájt zajlott a falvak jelentős részének a szétzilálása és a „népességfölösleg” áttelepítése az iparba – értsd úgy, hogy a jobban és könnyebben ellenőrizhető urbánus környezetbe, ahol mindenki kordában tartható a szűkön adagolt fizetéssel, kvázi azzal a jóléttel, amely a sokoldalúan fejlettnek mondott szocialista társadalom csapjából szörcsögve folydogált kinek-kinek jutó fejadag formájában. Majd aztán elapadt az is, így aztán kényszerűségünkben a volt kommunista barakk lakóiként kénytelenek voltunk ismét a sokat ócsárolt kapitalizmusra fanyalodni. Lám. Lett, ami lett.

Most már a negyedik hullámot kezdték emlegetni, amely talán szeptembertől kezdődően zúdulhat ránk. Illetve azt is mondják, hogy egyik-másik országban olyan oltottsági igazolványt vezetnek be, amely utazásra, szabad mozgásra jogosítja ugyan az állampolgárokat, de oda belépni csak a honos vakcina megszerzése által lehet. Ily módon akár nemzeti gettók is létrejöhetnek. Hogy aztán lesz-e vagy sem negyedik, esetleg ötödik, hatodik, x-edik hullámverése a legmodernebb kori pestisnek és nyavalyának, arról fogalmam sincs.

Talán megmaradunk. Talán valakik túl-élnek, lesznek megmaradók az utánunk jövők közül. Állítólag újabb és újabb oltóanyagok és oltási ciklusok következnek. Legalábbis ez folyik most a kommunikációs csapokból végtelen mennyiségben. Úgymond ellenőrizetlenül. Hogyha anno fejadag csordogált az államilag ellenőrzött csapokból, most a kommunikációs eszközök révén butítják a népet. Korlátlanul. Aberrált módon. Ám mégiscsak tudatosan. Nem az ideológusok, hanem a spekulánsok eresztik. Ha óvatosak vagyunk, ha figyelünk, sokkal nagyobbak lesznek az esélyeink. Időnként zárjuk csak el ezeket a csapokat.

Szálljunk le a netről, ahová minket, a médiafogyasztó prolik milliárdnyi hadát tereltek. És akkor járunk jobban, ha mindent megszűrünk, mielőtt bárgyú hívőként lenyelnénk. Ha egyáltalán képesek vagyunk szelektálni. A sok hamisság, az aljas hazugságok óceánját ki képes molekulánként számba venni a felszíni habtól a mély sötétjéig? Emberi kicsinységünk erre alkalmatlan. Viszont lehetne hozzá szoftver. Azt a programot, amellyel bizonysággal haladhatnánk vész által sújtott és hazug világunkban, bezzeg, nem lehet letölteni!… Haladjunk csak csendben. Toronyiránt. Mert: „Vannak vidékek legbelül.” Annak, aki még így reménykedik.

Címkép: Magyartakarek.blog.hu

Simó Márton

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb