Erdély
-
Az erdélyi magyarok zöme nem szeretne kormányváltást Magyarországon
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által megrendelt felmérés alapján az erdélyi magyarok több mint 90 százaléka bízik Orbán Viktorban,…
Bővebben » -
Megjelent a Művelődés decemberi száma
A folyóirat idei utolsó lapszámában vezércikk helyett ezúttal Horváth István gyűjtéséből ismerhetünk meg magyarózdi kántálásokat és karácsonyi köszöntőket. Az Enciklopédia…
Bővebben » -
Hobo Kolozsváron
Földes László Hobo december 19-én a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ad koncertet. Hobo idén februárban, Budapesten tartott arénakoncerttel ünnepelte 80.…
Bővebben » -
Idén is szárnyalnak az angyalok!
Immár másfél évtizede, hogy az „Angyalok a Mezőségen” nevű akcióval az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány képviselői decemberben felkeresik Erdély leginkább…
Bővebben » -
Szováta – Segíteni vágyásból egy sok díjat nyert kórusig
2004-ben a Boldogasszony Iskolanővérek közösségéből Nagy Éva M. Vera nővér és Czakó Gabriella társult tag a belső hangjukat követve indultak…
Bővebben » -
Célegyenesben az adventi programunk!
Amint azt a korábbiakban jeleztük, kétnapos ünnepváró könyves eseménysorozatra várjuk a székely anyaváros és környéke irodalomkedvelőit. Sikerült néhány hozzánk közelálló…
Bővebben » -
Budapest – Prima Primissima 2025 – átadták a díjakat
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány…
Bővebben » -
A parajdi Petőfi Sándor Művelődési Ház festett bútorainak ünnepélyes átadója
2025. december 12-én 17 órától, Parajdon kerül sor a Népi motívumok mai használatban nevű kézműves képzés programzáró eseményére, a Petőfi…
Bővebben » -
Zeteváralján járt az ECCE… MAJLA SÁNDOR kötet
Nehéz visszaadni az est hangulatát, hiszen többnyire azok voltunk jelen, akik ismertük Majla Sándort; iskolatársak, szerkesztőségi és írókollégák, egykori ivó-…
Bővebben » -
Székelyudvarhely – Idő, művészet, közösség – 55 év krónikája a Képtárban
A Dr. Palló Imre Művészeti Líceum a Haáz Rezső Múzeummal partnerségben nyitja meg a Palló 55 – Idő, művészet, közösség…
Bővebben »