És színek. Nyilván. Szoktam mondani Radó Endrének, amikor meglátogatom, vagy szóba állunk és újabb képeiről beszél. A színek és a formák a legfontosabbak ebben az esetben. Tudni kell róla, hogy közel negyven év után, ezelőtt három évvel tért vissza a képzőművészethez. Az itt látható alkotások jelentős része második alkotói indulásának kezdete óta készült, kivételt képez néhány olyan kép, amely a nyolcvanas évek második feléből való, amikor Endre barátunk még szép reményekkel a kolozsvári képzőművészeti főiskolára kívánt bejutni. Térjünk vissza a kezdetekre.
Radó Endre Etéden született 1963-ban. Az a községközpont akkor még távolabb volt a centrumoktól, mint napjainkban, nyoma nem volt a könnyen járható aszfaltutaknak, azt mondogatták, hogy Etéden nem érdemes betegnek lenni, mert mire az ember beérne a kórházba, akár eltemethetik, sőt el is felejtik. A másik baja Etédnek az volt, hogy amennyiben Csíkban kellett az ott élő embernek ügyet intéznie, korántsem volt biztos, hogy egy nap alatt sikerül. Gyakran fogadtak intézőembereket, aki az egész rokonságnak vagy utcaszernek eljárta az ügyeit, ha azok olyanok voltak, hogy nem igényelték a személyes jelenlétet. Ha a Nyikó-mentén utazott oda valaki, akkor oda-vissza összesen 180 kilométert kellett buszozni, esetleg autózni, Keresztúr felé még nagyobb volt a távolság, oda-vissza több mint 200, bár abban az időszakban, a múlt század utolsó harmadában nem hányódtak a személygépkocsik és a benzin sem, jó esetben 40 litert adtak jegyre a tulajdonosoknak, ha győzte kivárna a sorát a benzinkútnál. Marosvásárhely viszont mindössze 60 kilométerre található a falutól. Ez azért fontos, mert amennyiben olyan elrendezni való dolog volt, vagy nevesebb orvoshoz kellett mennie az embernek, esetleg iskolába bejutnia, akkor kézenfekvőbb volt. Csíkban és Udvarhelyen gyerekcipőben járt akkor a művészeti oktatás.
Azért emlegetjük a művészetit, mert rajztehetségére a szomszédságukban élő Gagyi-tanítóházaspár, a helytörténeti gyűjteményt és falumúzeumot létrehozó Gagyi László és felesége, Böske tanítónéni korán felfigyelt, illetve a család közeli ismerőse volt az ugyancsak etédi Bánhegyi Éva, aki zenetanárként dolgozott a marosvásáhelyi művészeti líceumban. Azt ajánlották, hogy felvételizzék Vásárhelyre már ötödikbe, mert ott jó kezekben lesz. Úgyhogy tíz-tizenegy éves korában próbatételen esett át, és kénytelen volt beköltözni a líceum kollégiumába. Jól vette az akadályokat, mert nyolcadik és tízedik után is eredményesen átjutott a próbatételeken – akkortájt ugye a középiskolákban kétszer rostálták a diákokat, nehogy a férgese bent maradjon – és nagy reményekkel készült a művészi pályára, a festészeti szakra szeretett volna bejutni Kolozsváron, ámde akkor évről-évre szűkültek a helyek, alig 8-10 hallgatót vettek fel évfolyamonként, külön kritériumok alapján, hogy hány katonaviselt legyen köztük, hány fiú, hány lány, s a másik szűrő pedig olyan volt, hogy lehetőleg minél kevesebben jussanak be magyarok. Középiskolai tanárai közül szívesen sorolja fel Kiss Levente, Elekes István, Major Gizella, Datu Viktor nevét, illetve Nagy Pált is említi, aki őt ugyan nem tanította, de nagy hatással volt az iskola minden akkori diákjára. Ami a kolozsvári próbálkozásait illeti, 1982-ben, majd ’85-ben és ’86-ban is felvételizett.
A felvételi jegy, amely megváltoztatta az életét
Az utolsó felvételi alkalmával 8,40-es átlaggal került ama bizonyos vonal alá. Hárman voltak azonos médiával. Egy jelentkezőt ilyen eredménnyel felvettek, kettőt pedig nem. „Cirkusz is lett belőle a főiskolán, felkészítő tanárom, a korondi születésű Venczel Árpád (1937-2017) szobrászművész megfellebbezte, aminek az lett a következménye, hogy egy évre felfüggesztették a tagságát a képzőművész-szövetségnél (UAP) – mesélte egy alkalommal. Úgyhogy Endre maradt ama piros vonal alatt. Reménytelennek érezte a további próbálkozásokat, Székelyudvarhelyen telepedett le, családot alapított és a biztosítási szakmában helyezkedett el, aztán a rendszerváltást követően önálló irodát nyitott, amely családi vállalkozás formájában ma is működik. Engedjünk teret a reklámnak is: a Radó-féle biztosítási brókerirodában lehet megkötni jelenleg is legolcsóbb és a legkedvezőbb biztosításokat.
Újrakezdés negyven év múltán
Most pedig következzék pár szó a képzőművészeti élettérről. Székelyudvarhelyről a Homoródszentmárton közelében fekvő Recsenyédre költözött családjával együtt. Azért ide, mert sokat horgászott Homoródszentpálon és megszerette a környéket. A ma üresen álló recsenyédi iskola mellett vásároltak egy üres telket 2007-ben, amelyre aztán lakóházat építettek, később műtermet és egy olyan szobát, amelyben felesége, Piroska siklódi bútorait és szőtteseit helyezték el, megteremtve maguknak a meghitt és autentikus környezetet, amelyben élni, dolgozni és alkotni lehet. Itt látogatta meg Kusztura Sándor székelyudvarhelyi festő 2023-ban, aki biztatta és támogatta az új utak keresésében. Tavaly már részt vett a 48. Homoródszentmártoni Román Viktor Nemzetközi Művésztelep nyári alkotótáborában is. A művésztelepen való részvétel ismeretségeket is jelent, ugyanakkor tanulhatnak egymástól az alkotók. Itt, a szentmártoni festőtáborban az a jó, hogy vannak kötött tematikák, amelyek arra is szolgálnak, hogy a művészek egymás mellett dolgozva, párhuzamosan futtassák meg a tudásukat. Lövétén volt tavaly az első egyéni kiállítása, aztán szülőfalijában, Etéden, a közelmúltban Maglódra jutott el. Értesüléseim szerint a Piatra Nemt-i Megyei Könyvtár menedzsere várja egy nagyobb kiállításra és a az ottani megyei tanács vásárolni is szándékszik a munkáiból.
Előtte a pálya!
Gondolkozzunk el azon, hogy mi történhetett volna akkor, ha 1986-ban 8,45-ös átlagot ér el. Vagy ő lesz az a 8,40-es, akit felvettek! Egészen másképp alakul az élete. Ha csak így elgondolkodom azon, hogy kik voltak nagyjából a korosztályához tartozók, akik ugyanazt a keserves utat járták végig a kolozsvári képzőművészeti főiskola, tulajdonképpen egyetem környékén a bejutás reményében, akkor Radó Endre nagyon erős mezőnyben sajátította el az alapokat. Ezekben az esztendőkben felvételizgetett többször is reménytelenül Erőss István, aki ma a budapesti Képzőművészeti Egyetem rektora, Balogh Csaba, a Nagyházi Galéria főrestaurátora, Kolozsi Tibor, a kiváló szobrász és restaurátor – aki történetesen úgy jutott be anno, hogy épp eltávozáson volt a román néphadseregtől –, a farkaslaki születésű Jakab Csaba, aki híres építész és habilitált egyetemi tanár lett Magyarországon, szintén ugyanott végzett, a vásárhelyi középiskolában Sánta Csaba is, aki Szovátán él és nemzetközi hírű szobrászművész, de megemlíthetek két korán elhunyt iskolatársat is, Lőrincz Gyulát (1967-2022) és Siklódi Zsoltot (1966-2017), akik ugyancsak markáns alakjai voltak az 1990-es évek legelején indult erdélyi képzőművész-generációnak.
Radó Endre egyelőre tájképfestő. A két Homoród-menti táj szerelmese. Láthatjuk ezeken a képeken a ragaszkodást. Elsődleges esztétikai irányítója a szépség keresése. Amikor nézegettem a korai festményeit, amelyek még a nyolcvanas évek közepén készültek – amelyek most nincsenek itt a falakon – , azokon azt fedeztem fel, hogy már-már képes volt elvonatkoztatni, kezdett olyan tájképeket, figurális kompozíciókat alkotni, amelyek egyénivé tették már azokat a kezdeti munkákat is. Ha másképp alakul az élete és a művészi iskolázottsága, mára egy kiforrott, több modort és technikát elsajátított művésszel lenne dolgunk. Az is lehetséges, hogy világhírű lenne, vagy legalábbis sokan ismernék és értékelnék Kárpát-medence szerte.
Ezt a negyven évet, ami a 8.40-es felvételi eredmény miatt kiesett az ő életéből és a miénkből is, nem lehet bepótolni. Nyereség viszont, hogy ma itt lehetünk a pályája kezdetén járó képzőművész és alkotásai társaságában, hogy láthatjuk azt a derűt, azt a szépséget és azt a magabiztosságot, amely a munkáiból árad. Több mint bizonyos, hogy Endre barátunk gyorsan fog élni a következő években, behelyettesíti ezt a negyven esztendőt. Képes lesz arra, hogy gondolatai, fantáziája és tudása révén olyanná alakítsa majd a vizuális élményt, amely a képeken köszön vissza elénk, hogy tudni fogjuk, sokan érzékelik majd mások is, hogy az a világ összetéveszthetetlenül az övé.
A kiállítás egy hónapon át lesz megtikentő hétköznapokon 10:00 és 16:00 óra között. Kapcsolat: (+4) 0745-486525.
Elhangzott 2026. április 15-én, Székelyudvarhelyen, a Forrásközpont kiállítótermében tartott megnyitó alkalmával.
