Székelyudvarhelyen tartották 2025. november 25-én Lőrincz József: Kert a lelkem című frissen megjelent kötetének bemutatóját az Orbán Balázs Akadémia Egyesület szervezésében, amelynek a Református Esperesi Hivatal konferenciaterme adott otthont. A költő beszlgetőtársa Dáné Szilárd magyartanár, az esemény fotósa pedig Fosztó Zoltán volt.
Nem vagyok a hangos beszéd híve – vallotta a szerző – , hanem részben vizuális jellegű az önkifejezésem. Ezért használom a kivetítőt is. (…) A Kert a lelkem kötetcím az egyik, a Tavasz című versem kezdősora; idézném is a verset: „Kert a lelkem ilyenkor tavasszal./ Együtt ébredek a kelő nappal./ Kelő csillagokkal együtt fekszem:/ Lényem csupa öröm: fül-orr, száj-szem./ Víg madártrillákon ringatózom,/ Örömgályán szállok, kedvem ózon./ Vágyam űrön fény-nyílként villan át:/ Utolérem a derű illatát./ Sok virágban így, magamra lelten:/ Borzongás fut át az egész Kerten.” (Tavasz)
Tavasszal a kert egy értéktelített világ. Egy értéktelített hely, amelyre azonban folyamatosan kisebb-nagyobb veszélyeztető erők lesnek. Klasszikus ízlés szerinti cím, metaforikus. Két fontos, pozitív értéket azonosít, köt össze: virágzó, értéktermő-teremtő hely a kert, és a lélek, a legfontosabb emberi lényeg, anélkül nincs ember, emberség, emberiség. Úgy vélem, hogy egy értékgazdag, kifejező cím. Hogy miért van veszélyben: arra majd választ adok a végszóban. A cím a legfontosabb. Én is ilyen fényre, derűre, örömökre, boldogságra, harmóniára vágyó, törekvő lélek vagyok. Mondhatjuk azt is a boldog Kert kifejezésre, hogy szimbólum, az egész kötetben állandósult metafora, kettős jelentés, mert nem a kertről van szó valójában, hanem rólam. Az emberi kultúrában a legrégibb időktől kiemelkedő fontossággal bírt a „kert” fogalom. Többnyire egy körülkerített helyet jelölt, ahol valami fontos történik. Paradicsomkert, Tündérkert, Temetőkert, Papkert, Kendereskert, Pityókakert, Dögkert…Virágoskert. A Kert a lelkem kötetcím arra utal, hogy a kert fogalom itt, a versekben tágabb értelmet kap, lelki történések helye is. A kert kapcsán megszólalhatnak társadalmi, vallásos, kulturális vonatkozások is. Tehát a „Kert” fogalom másodlagos jelentésekkel gazdagodik, a könyvben kert metaforák, szimbólumok, allegóriák sorakoznak. Kert pl. az ország, a haza, az élet, a lélekmély, a mennyország, a társadalom, a család. A Kert-versek nem csak a konkrét kertről szólnak, hanem kertmetaforákról, kert variánsokról. Ezért írom a legtöbb esetben nagybetűvel a kert főnevet.
A Kert a létből kiszakított terület, nemcsak fizikailag mérhető, hanem maga a teljes Élet. Én és a világmindenség. Nagy lehetőség ez a kert, mert lehetővé teszi a földi kert, a földi élet értelmezését, s benne saját helyzetem értelmezését. Olvasni kell a verseket, így lehet, hogy az egész túl elvontnak tűnik. Hogyan? Nálam szövegfókusz, fontos elem a cím, az első sor, az utolsó sorok. Legalább kétszer lenne ajánlott elolvasni.
„A KERT”, így névelővel és nagy kezdőbetűvel, konkrétan legalább három kert gyűjtőfogalma, a székelydályai kertünk, gyermekkorom világának központja, a székelypálfalvi kert, a feleségem öröksége, és az udvarhelyi kert, a Szejkén, a Szármány dűlőben, amelyet nyugdíjba vonulásunk után szereztünk, hogy legyen, ami a napjainkat kitöltse. Falusi származásúak lévén kívántuk a kerti munkát. Hát ki is töltik a kertek az életünket. Igaz, a dályait eladtuk, már csak emlékeimben él ─ de annál élőbben. A más kettő mindennaposan munkát, elfoglaltságot ad nekünk kora reggeltől késő estig, januártól decemberig. Azt mondja egy régi kínai mondás: Az élet azon a napon kezdődik, amikor kialakítasz magadnak egy kertet. Ez történt velünk is, amikor nyugdíjasokként ötáras telket vásároltunk a Szármány dülőben, hétvégi házat építettünk, és fákat, gyümölcsfákat ültettünk rá. Hihetetlen, ennek tíz éve, és a fák már legalább három éve, hét éves korukra termőre fordultak. Gyümölcsükkel végtelen örömöt szereznek nekünk évről évre. (…) De nemcsak mi dolgozunk, a Kert is dolgozik ihlető erőként. Körülbelül 200 verset (vagy 250-et?) ihletett mint lelkesítő ingerközpont, naponta akár többet is, bármelyik napszakban, azokból állt össze ez a verskötet. (…) Újszerű tematika, újszerű szövegtípus: Kert-vers, kertvers. Igazából a könyv megszerkesztése után még ötven kertverset találtam. Hát jól megdolgoztatott, szó se róla. (…) A kertről mások is írtak verset, ha csupán a magyar irodalomra gondolok, hirtelen Csokonai, Arany János, Kányádi Sándor jutnak eszembe, vagy az égei születésű költő, Lukács István, aki Csokonai, Berzsenyi kortársa volt, kiváló verseket írt, s milyen méltánytalanul elfelejtettük őt!… De ilyen sok verset tudtommal senki, valószínűleg nem töltöttek annyi időt a kertben, nem nőttek annyira össze vele. Ilyenformán akár egy verstípus, a kertvers meghonosítójaként is gondolhatok magamra. (…) Ősidők óta működő szimbólum, archetípus. A kert a mi saját világunk, egy általunk teremtett és ellenőrzött világ. Hozzánk nőtt, szinte mi vagyunk a Kert. Vagy szinte nélkül is.
Költői hitvallást, ars poeticát is kifejezhetnek ezek a versek? – kérdezte Dáné Szilárd.
Zömükben nem, inkább formájuk szerint, inkább az emberiesség, a teremtő élet törvényeinek a betartására ösztönöznek. Célom szépséget teremteni, igazságot kimondani. A Verset kommunikációs eszköznek tekintem, amely által szólhatunk embertársainkhoz, megszólíthatjuk embertársainkat, például, hogy próbáljanak emberségesebben, szebben élni. Ha ezt kicsit is sikerül elérnünk, sokat, nagyon sokat tettünk. Emellett szórakoztatunk is, ha lehet a derű napját sugároztatjuk olvasóinkra. Kevés kivétellel a Nap, a derű van a Kert megjelenítések középpontjában. A nap a főmotívuma a borítónak.
De egy ars poetica-szerű verset mégis előkaphatok, a Vers a szélben remegő oszlopról címűt: Oszlopot állítottam a szőlőnek a házunk mellett./ Azon töprengek, hogy vajon/ A szőlőnek a támasz, vagy a támasztéknak a szőlő kellett./ Remeg a szélben a tartóoszlop, pedig az öröklétnek állítottam,/ Figyelmeztet, hogy amit tartósnak vélsz,/ Abban a remegés mindig ott van./ Örök a vers, de a léte meghasad,/ Ha nem erős hit köti a szóbetonba öntött vasat.// Fütyül, vonít a légörvény,/ De az oszlop nem dűlhet le,/ Nem hasadhat meg, a szolgálatból nem léphet ki mégse:/ Mert a vers ereje a gondolatok örök remegése.// Amikor a szó nyomot hagy a szélben,/ Születnek bennem majd szép neszek,/ Ha a Kertben, ahol ülök/ Az oszlopba ütköző szellő, és/ A szőlőbe kapaszkodó oszlop is én leszek./ (Az alkotás titka, enigmája)/ De ha te másra is felfigyeltél, mondjad! (114. old.)
Milyen versformákat használsz? A legízesebb gyümölcs például nem tűnik versnek.
Egyszer meg kell határoznunk, hogy mi a vers. Tudtommal azt még nem határozták meg. De létezik prózavers. Olyan prózában írt szöveg, amelynek van líraisága. Én ezt a szöveget annak szántam. Az olvasó nem veszi észre, de sajátos időkezelésből bontakozik ki a történet. Ez így meg nem történhetett, az idősíkok összeforgatásából jön ki az üzenet az alkotó fantázia bedobásával. A prózavers egyébként kortárs költőknél gyakori. Rímes, ritmikus verseket, ütemhangsúlyos verseléssel, rímes, ritmikus szabadverset és a kettő kereszteződését. Esetleg prózaverset, ha ez elfogadható. Nagy hagyománya van már a szimbolistáktól kezdődően.
Imaversek is találhatók a kötetben. A Kertész ima szerintem a kötet egyik központi verse is lehetne. Neked melyik imavers tetszik a legjobban a kötetből?
Minden évszakban van pár dolog, amit kérhet az ember, amiért hálás lehet. Az imaversek, a hála megnyilvánulásai azért a sok kegyért, amelyben a Kert által részesültem, részesültünk. Mondhatnám azt is, közel a természethez, közel Istenhez. Kérő vagy hálaadó imára sok alkalom van a kerti munkában. Nekem eddig Az almafa imája volt a kedvenc versem, idézek belőle: én is ugyanezt tudom mondani, most, az év vége közeledvén: „Köszönöm, Uram,/ Hogy ezt a napot is megértem,/ Hogy ez az év is/ Ilyen termékeny, áldott volt.”
A magyar gondolkodás a legrégibb időktől képszerű volt: élek a metafora, a többjelentésűség lehetőségeivel. Igényes nyelvhasználatra törekszem, ha már magyartanár voltam, vagyok. Szeretem kihasználni a rímalkotás lehetőségeit, főleg, hogy a múzsám már rímes formában ajánlja fel a versgondolatokat, csírákat. Habár a versek elég egyszerűeknek tűnnek, rejtve sok költői eszközt működtetnek a költői cél elérésére. Rím, szóképek, szóhangulat, hangszimbolika, ritmus. Az érthetőség, átélhetőség határaira, lehetőségeire számítok mindig. Többnyire ütemhangsúlyos magyar verselésben íródnak a szövegeim, de ötvöződnek a szabadvers elemeivel is. Sőt elég sok a szabadvers is, rímes, ritmikus szabadvers. Eszembe jut Kassák Lajos, aki 1915-ben megjelentette a Mesteremberek c. avantgardista kötetét, tizenhárom év alatt meghódította, gazdagította, forradalmasította költészetünket, 13 év után, 1928-ban visszatért a hagyományos költői formákhoz, közösségi költő lévén nem elégítette ki az hogy csak meghökkentsen szövegeivel, és ne tudjon kommunikálni azokkal, akiknek írt. Hát ebből én is tanultam. (…) Nem akarom magam dicsérni de az egyszerűség is lehet érték. (…) Picasso pár vonalból egész világot tudott teremteni, vagy Brancusi is a legegyszerübb formákkal tudott bonyolult dolgokat megfogalmazni. vagy Kányádi Sándor mondta, hogy gazember, aki bonyolultan mondja el, körülményesen azt, amit egyszerűen és röviden lehet elmondani. Rövidek ezek a versek a mai ember idejéhez vannak mérve. Jellemzőjük a tömörség. Kevés nyelvi elemmel is sokat mondani, lehetőleg. Entrópiának, nyelvi gazdaságosságnak hívják ezt a költői gazdaságtanban. Zeneiség, hangulatosság eszközei a rímek, a ritmus, hangszimbolika, szóhangulat (Tavasz). Kohézió. A nyelvi elemek, verselemek egymásba kapaszkodva segítik egymást a költői cél megvalósítása érdekében. A képek nem üthetik agyon egymást. Képszerűség. Az előszóban. Hiába kert,/ fa,/ gyümölcs, vetemény, madár, a versekben minden az emberről szól, többnyire rólam. Mégiscsak én vagyok a lírai én. Egybejátszás, költői technika, mint hajdan a diapozitívekben, diaporámákban, aki még emlékszik rá, vagy megérte. Egybemosás. Egyszerre Kert és kertész vagyok. Külső és belső, mikró és makróvilág, természet és ember olvad egybe. A természet humanizálását, emberiesedését a természetbe való beleolvadást figyelhetjük meg a legtöbb versben. Verseket írok, almákat termek: Kijátszom létem hiábavalóságát. A kert egy lehetőség szólni mindenről, ami fontos. A kötet versei helyzetképet adnak a jelenről,. Az öregedésről, az idő, egészség fogyásáról, a Covid jelenségről, a hataloméhességről, az elidegenedésről, a családok felbomlásáról, a világpolgárrá válásról, a szeretet elapadásáról, a szociális háló felbomlásáról. Túl sok vers szól, talán, az öregedésről, de hát nem tud elszakadni a fa az árnyékától, az ember a sorsától.
Fontos számodra a közéletiség?
Indulásomkor Petőfi volt a példaképem. Szilveszter alakja Az apostol című elbeszélő költeményből, aki az emberiség létén szeretet volna jobbítani. Most is van bennem ilyen irányulás. De ez ma nem divat. nem szokás, és ennek okai vannak. (…) Mégis megkockáztatom néha. Vagyis a múzsám. (…) A szépségteremtés sokszor igazság kimondása. Arany: Az igazat mondd, ne csak a valódit! A kor valóságára vonatkozó igaz gondolatokat fogalmazni meg ─ ez a másik ars poeticám. Írástudók árulása Babits-nál.
Ez már a hatodik verseskönyved, akár költőnek is hihetnéd magadat. Mit gondolsz erről?
Mi más ebben a kötetben az előzőkhöz képest?… Hát nem tudom. Talán csak ilyen versíró vén szivar vagyok. Másodikos koromtól, amikor első versemet megírtam (70 éve!) költőnek tartottak a társaim a dályai, majd a szentpáli iskolában, pedig azok csak olyan ujjgyakorlatok voltak. A vásárhelyi tanárképző főiskolán váltam igazán költővé, azt hiszem, amikor Kicsi Antal és Tóth István költő-tanáraimtól megtanultam, mi is a Vers, (a klasszikus értelemben), mi mindent kellene tudnia annak, aki a „szent húrok pengetésihez kezd”, azaz verset mer írni. A líraiság fő forrása az első személyűség. Gondoskodásuknak meg is volt az eredménye, mindjárt közölhető szövegeket kezdtem írni, verseim megjelentek a főiskola lapjában, az Athaeneumban, a Vörös Zászlóban, az Ifjúmunkásban, Még a legmagasabb szintet jelentő Utunkban is. De aztán az írásnak, a sikernek vége lett több okból is. Főleg, hogy kihelyeztek, falusi tanár lettem, ahol egyéb feladatok hárultak rám. Megcsaládosodtam, ez is hozott bizonyos kötelezettségeket, elvárásokat. Aztán a Tamási Áron gimnáziumban lettem magyartanár, a tanítás mellett felvállaltam Tamási Áron életének és műveinek kutatását, mert sokan vitatták akkor, 1990 táján, hogy helyes volt-e a névválasztás. Négy könyvet írtam e témában, sikerült a Tamási-jelenség sok fehér foltját eltüntetnem. Így a múzsa hátrányos helyzetbe került, csak rejtőzködve élt, írtam néha egy-egy verset, azokat még díjazták is. De ez nagyon kevés volt. Messze éltem az irodalmi élet központjaitól, Marosvásárhelytől, Kolozsvártól, Budapesttől, amelyek irodalmi közösségei feldobó hatással lehettek az emberre. 55 éves voltam, amikor az első verskötetem megjelent. Tényleg a hatodik kötetem ez, és némelyikből, ahogy Simó Marci mondta, két kötet is kijött volna. Nyugdíjas koromban aktivizálódott hihetetlen módon a múzsám. Mondhatni a nap minden pillanatában, a legszokatlanabb környezetben is lerohant, hogy ezt meg kell írni. Utazás közben, borotválkozás közben, evés közben. Bocsánat, még vécézés közben is. Leggyakrabban hajnalban riadóztatott. Jött a versgondolat. Felkeltem, leírtam. Visszafeküdtem, mire elaludtam volna, új gondolat jött. Aktivizálódott az agyam, reggelre kész volt a vers, tökéletes rímekkel, csak be kellett gépelnem. Olyan nap is volt, hogy hat verset dolgoztunk ki magunkból. Mégsem sikerült átütő módon sikeressé válnom. Szekértáborok vannak az irodalomban, olyan csoportosulások, amelyek kirekesztőleg fogadják a másságot. (…)
A végszó ürügyén még mit mondanál?
Amit az előszóban is megírtam. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akiknek van, vagy volt kertjük, és azoknak, akiknek nincs. Akiknek van, azok jobban át tudják élni a könyv gondolatait, érzéseit. Akiknek nincs, azoknak ezután lesz. A két világháború között a népi íróknak volt egy olyan elgondolásuk, hogy kisebb virágzó gazdaságokból kellene felépülnie, kert-gazdaságokból a nemzet gazdaságának, a haza viruló „kert-országgá” válna. Aztán jött a háború, utána a mezőgazdaság szocialista átalakítása, a nagygazdaságok, kollektív és állami gazdaságok létrehozása, a terv dugába dőlt. Pedig jó lett volna! Ha akkor nem sikerült, legyen meg most, Legyen meg, így, legalább versek, e könyv által a mi Kertünk, Kert-gazdaságunk, Kert-országunk! Olvassák, olvassátok szeretettel ezt a könyvet, mely szépségtől és gondolatoktól illatozik! Legyen az életünk egy költői képektől ragyogó és zenei hangzatoktól zengő Kert! (…)
Kedves Közönség! – zárta le a szerző az „elméleti részt” – Nagyon sok jó ismerősöm, barátom, rokonom van itt. Eddig a könyveim nagy részét ajándékba adtam, de megnőttek az előállítási költségek, már nem tehetem. A könyv ára 35 lej. (…) Mindenki vegye el a könyvet, és dobja be a pénzt ebbe a festett ládikába. Amennyit tud. Nincs könyveladás. Aki akarja, csak úgy simán, szerzői beírás nélkül is viheti a könyvet, vagy kérhet aláírásos, dedikált példányt tőlem.
Arra gondolva, hogy esetleg zsúfoltság lesz – mondotta Lőrincz József az est végén – , és nem győzném a dedikálást, jónéhány könyvet előre dedikáltam. Elnézésüket, türelmüket kérem, azokat most kiosztanám. Lám, az se jó, ha egy könyvbemutatón sokan vannak! (De azért érkeztek „idegenek” is, akiknek nem volt előre dedikált kötetük. Írnia kellett jónéhányat még Lőrincz Jóskának!…)
Az archív fotók Lőrincz József személyes albumából valók
Kapcsolódó:
