A szeptemberi Magyar Napló fő jellemzőit ezúttal az ősz mint az elmúlás és az újrakezdés közös szimbóluma, az egyén és a tömeg szembenállása, a szabadság és a szolgálat kettőse, valamint Erdély egyszerre mágikus és realisztikus helyszíne jelenti. Szentmártoni János újrakezdésre összpontosító főszerkesztői székfoglaló jegyzetét e szellemben, a szabadság felől közelítve követi Kürti László prózája és Géczi János verse, amely tetten érhető Lajtos Nóra folytatásos, Tóth Erzsébet tárcagyűjteményét elemző tanulmányának mostani második részében, valamint Jánosi Zoltánnak a magyar irodalmat Rómában reprezentáló, 80 éves Sárközy Pétert köszöntő írásában is.
Kiss Gy. Csaba Széchenyi- és József Attila-díjas irodalom- és művelődéstörténész, a közép-európai nemzetek művelődéstörténetének kutatója, az MTA doktora. 2025. július 23-án, nyolcvanéves korában hunyt el. Kiss Gy. Csaba 1945. április 2-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-német szakos diplomát 1968-ban. Dolgozott az ELTE BTK Kelet-európai Irodalmak Kutatócsoportjában, az MTA Irodalomtudományi Intézetében. A Nagyvilág című lap rovatvezetője, a Hitel című folyóirat munkatársa és a Magyar Írószövetség elnökségi tagja is volt. 1992-1995 között a Közép-Európa Intézet igazgatója. 1995-től haláláig az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékén oktatott… Tovább
Az őszt még játékosan idézik Acsai Roland versei, ám Kovács Istvánnak a Kiss Gy. Csabát búcsúztató írásával már az elmúláshoz érkezünk, ugyanakkor a közösség szolgálatát is előtérbe állítva: „(…) az ország nyolc-tíz középiskolájában az angol mellett egy-egy szomszédos ország nyelvét kellene oktatni. Nem a viszonzásért. Hanem azért, mert létérdekünk, hogy ismerjük szomszédaink mentalitását, kultúráját, vélt vagy valós sérelmeiket. Hogy szót értsünk velük. Kiss Gy. Csaba számtalanszor megfogalmazta ezt a most már politikai testamentumnak is tekinthető programot. (…) egész életében arra törekedett, hogy tartásával, műveltségével, nyelvtudásával, de öltözködésével, beszédstílusával és udvariasságával is az öntudatos magyar polgár ideáját mutassa föl.”
Lakatos-Fleisz Katalin novellája már a kiüresedés, a helyszínként megjelenő Erdély pedig a szétszóratás felé mutat. Erdély megkerülhetetlen tényező Nyitott Műhely rovatunkban is, melynek szeptemberi vendége a többműfajú, íróként, költőként, műfordítóként és publicistaként is ismert Simó Márton, akivel Zsidó Ferenc beszélget műfaji átjárásokról, társadalomrajzairól, riportsorozatairól és szülőföldje hatásairól, műveibe épüléséről is: „A szociográfia, a szociológia, a történettudomány, a filozófia, az eszmetörténet, az oral history számomra egyfajta szakmai segédlet, hiszen a valóságoshoz hasonló világot teremtek a nagyobb lélegzetű prózai munkáimban, s ahhoz az ismeretek széles spektrumára van szükség. Hogy olyanforma legyen a teremtett világom, mint a ténylegesen létező. Mintha igazi volna és hiteles. (…) Ezeket az adalékokat (…) a jövőbeli, illetve a máshol élő olvasóknak szánom, hiszen időnként tájnyelvi fordulatokat használok, román vagy más nyelvből való jövevényszavakat.”
Szerzőnk az interjú mellett egy regényrészletet, valamint egy képzőművészeti esszét is közöl Vinczeffy László festő- és szobrászművész munkásságáról, akinek az atyhai Kakasülő Galériában kiállított alkotásai reprodukcióival lapszámunkat illusztrálták.
A szerkesztőség közlése nyomán
Kapcsolódó
Az M5-ös csatornán futó produkcióban húsz percen át beszélgettünk, de én még mondtam volna ezt-azt. Farkas Adrienne kérdéseire válaszolok. Azonban soha nem fér be egy-egy riportba minden. De majd legközelebb…
