Tavaly indult az a program, amely anyaországi forrásból került az Iskola Alapítványhoz, azzal a céllal, hogy évi rendszeressegel, tizenkét hónapon át viszonylag komoly támogatásban részesítsen 7, életpályájának 40. éve fölött járó irodalmárt. Alkotót, írót, költőt segít a projekt, azokat, akiket kiválasztanak, arra érdemesítenek. Jól jön.
Nálunk, de másutt is kiverte tavaly, a program indításakor a biztosítékot az a nyilvánvaló belterjesség, amellyel a szakmai kiuratórium operált. Gyakorlatilag kiválasztotta a maga elitjét, amely haveri alapon érdemesítette a heteket. Mind férfiak valának 2024-ben, s nagyjából olyanok, akik „A Cégnél” dolgoznak (értsd: kulturális műhelyek, szerkesztőségek munkatársai, vagy valamennyire „egyívásúak”). Elhangzott a sajtóban, hogy a grémium helyesnek tartotta azt az eljárást, méltányosnak ismerte el, és megnyugtatta a tény, hogy jelentős művek létrehozását segítik ezzel a pénzzel, ami éves szinte 50 ezer lej – 10 ezer adómentes euró – , amely elég komoly összegnek számít csóró értelmiségiéknél. Vajon így történt? Valóban „nagyobb” művek születtek anyagi biztatás által?
Az idén néhányan a tavalyi díjazottak közül átültek a kuratóriumba és sikerült kiválogatniuk – jórészt maguk közül – a következő hetet. Íme: Balázs K. Attila, Botházi Mária, Jánk Károly, László Noémi, Szabó Róbert Csaba, Tamás Dénes és Zágoni Balázs. Eléggé ismert nevek, látjuk, hogy olyan alkotók, akik mögött már ott az odüsszeia fele – kinél tartalmas, kinél kevésbé az – , és van garancia arra, hogy „íródnak” részükről még további művek… Akár ösztöndíj nélkül is.
Nem akarok részletekbe bocsátkozni. Minden döntés rossz, ha azoknak a szemszögéből nézzük, akik kimaradnak a manna osztásakor. Viszont úgy látom, hogy itt nem történt más, mint némi apanázs odaítélése azoknak, akik már amúgy is benne vannak a rendszerben és legalább két helyen dolgoznak. Ez a pénz, amolyan potya, ami segít valamivel jobban élni – kicserélhető segítségével az autó, felújítható a nagyszülőktől örökölt bennvaló, utazásra, feltöltődésre is használható, de meg is lehet inni, ha okosan teszi az ember, meg sem árt, simán túléli – , biztosíték a későbbi senilis-ösztöndíjakhoz, hiszen a generációk szépen haladnak az elmúlás/ vagy az örökkévalóság és az emberi lét legvégső határa felé.
Jó munkát nekik! Reméljük, hogy további jelentős művekkel gazdagodik a lokális és az összmagyar kultúra.
Azokat pedig, akik ingyen írnak, további kitartásra biztatom. Dolgozzanak csak nyugodtan, mert megéri. Sokkal tisztességesebb, ha csak úgy alkotunk. Igazi siker- és gyönyörérzet van az úri passziónkban.
A mindenkori döntésekhez pedig tömeg kell – 100-200 fős pályázói társaság – , akik hoppon maradásukkal igazolják a folyton újratermelődő hivatalos és hivatalnoki irodalmi elit önfenntartó és öntömjénező elitjét szegény fejük felett.
Az az igazi, ha mindenféle pénzes serkentés nélkül dolgozik az ember. Az a kunszt, ha valahogy mégis kikaparja magának a gesztenyét. És hasznára válik munkája által a közösségnek. Hogy menjen írása által elébb ez az egyre huzatosabb világ.
Kapcsolódó:
Újabb hét szerző részesült az Iskola Alapítvány ösztöndíjában
