Gyermekkoromban (az 1980-as éves Ceauşescu-diktatúrájában) nemigen volt más szórakozásunk, hát olvastunk. Benedek Elek, Fekete István, Jules Verne, Alexandre Dumas és a Delfin-könyvek után „ütött be” nekem Rejtő. Egyszerűen függővé váltam tőle. Csak azért nem olvasom újra évente a Rejtő-összest, mert kívülről tudom a fontosabb könyveit.
És itt be is fejezhetném a tisztelgést, ha nem zavarna, hogy valamiért még mindig nem illik rendes íróként beszélni róla, szemlesütve, feszengve ismerjük be egymásnak, hogy olvassuk és szeretjük. Pedig életműve az elmúlt évek, évtizedek során hivatalosan jelentős kritikai átértékelésen ment keresztül, és ma már a magyar irodalomtörténet kiemelkedő alkotójaként tartják számon az ítészek is.
Az elveszett cirkáló: A vizsgálat megállapította, hogy éjfélkor a „Balmoral” horgonyt vetett Sabang-sziget kikötője előtt, felszólították a révkalauzt, hogy e szokatlan időben vizet, igen nagy mennyiségű konzervet és három láda szivart rakasson fel nyomban a hajóra. Miután a kérést éjfél után nem akarták teljesíteni, a „Balmoral” a partnak szegezte ágyúit (világosan látszott, amint leveszik a védőburkot), és a kapitány kijelentette, hogy amennyiben öt percen belül a kívánalmakat nem kezdik berakni, az angol cirkáló lőni fogja Sabangot. Ezután gyorsan ment a berakodás. Sabang után a hajónak nyoma veszett. A pontban egy órakor kitörő ciklon, amely emberemlékezet óta ilyen borzalmas erővel dühöngött az óceánon, lehetetlenné tette az üldözést. Városokat pusztított el a vihar, szigeteket nyelt el a szökőár, és a hajók a nyílt tengeren igen nagy számban süllyedtek el, ha nem tudtak idejében kikötőbe érni. Reggelre a „Balmoral” eltűnt. A mindenfelől üldöző, egymással állandó összeköttetést fenntartó cirkálók és hadihajók hálózatán keresztül egy vitorlás csónak sem mehetett át észrevétlenül. Rejtély maradt: mi lett a „Balmoral”-lal? Ha nem repült el, akkor valamelyik kikötőben vagy a tengeren kellene lennie. És a „Balmoral” sehol sem volt. Admirálisok és révkapitányok, közlegények és tábornokok értetlenül álltak a csoda előtt. Repülőrajok napokig figyelték az óceán minden kis foltját, pontosan tisztázták minden hadihajó nevét, azonosságát, és hogy az előírás szerint megjelölt helyen vannak-e. Végül megállapították kétséget kizáróan, hogy a „Balmoral” a rendelkezésre álló hatórányi idő alatt eltűnt az Indiai-óceánról. Holott hat óra alatt ezt csak repülőgép teheti meg. Piszkos Fred, a kapitány Rejtő Jenő, a „ponyva” mestere, mára már klasszikussá nemesedett. Nemzedékek számára biztosították a szórakozást jellegzetese figurái, Gorcsev Iván, Vanek úr és természetes maga Piszkos Fred, a kapitány. A szingapúri alvilág legkoszosabb alakja ezúttal érző szívű atyaként mutatkozik be, aki mindent elkövet, hogy trónörökössé lett fiát az uralkodói székbe segítse. Feltűnik Fülig Jimmy is, aki bár „beugró” trónörökösnek csapnivaló, csapni viszont senki sem meri, mivel pofonok dolgában professzori katedra dukál neki. S míg az események sora kacagtató fordulatokkal rohan a végkifejlet felé, tanúi lehetünk királyi ütlegeknek csakúgy, mint a csapszékek diplomáciájának… a legjobb rejtői hagyományok szerint.
Születésnapjára összeszedtem, hogy mivel támasztják meg Rejtőt a tudorok. Az egyik leggyakrabban méltatott érdeme egyedülálló nyelvi humora. Szövegeit olyan sajátos szófordulatok, nyelvi bravúrok és abszurd párbeszédek jellemzik, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem valódi nyelvi leleményről tanúskodnak. Dialógusai gyakran tartalmaznak olyan kifacsart logikájú bölcsességeket és paradoxonokat, amelyek azóta szállóigévé váltak a magyar köznyelvben.
Aztán rá szokás mutatni karakterteremtő képességére. Olyan ikonikus figurákat alkotott, mint Fülig Jimmy, Gorcsev Iván, Vanek úr vagy Piszkos Fred, akik évtizedek múltán is elevenen élnek az olvasók képzeletében. Ezek a karakterek nemcsak emlékezetesek, de meglepően összetettek – ami szokatlan egy olyan műfajban, amely hagyományosan nem helyez nagy hangsúlyt a szereplők belső világának árnyalt ábrázolására. A műfaji határokon átívelő alkotásmód szintén gyakran említett erénye Rejtő műveinek. Képes volt ötvözni a ponyva, a kalandregény és a magas irodalom elemeit, létrehozva egy olyan egyedi stílust, amely egyszerre szórakoztató és művészileg értékes. Ez a műfaji hibriditás hozzájárult ahhoz, hogy művei különböző olvasói rétegeket szólítanak meg, és több szinten is értelmezhetők.
Kiemelik Rejtő forgatókönyvszerű szerkesztésmódját is. Regényei filmszerű jelenetekből épülnek fel, gyors vágásokkal és pergő ritmussal, ami különösen modern hatást kölcsönöz műveinek. Ez a technika jóval megelőzte korát, és részben magyarázatot ad arra, miért maradtak művei olyan frissek és élvezetesek a mai olvasók számára is. Ez mind igaz, de még mindig nem tenné bocsánatos bűnné ezt a hosszú bejegyzést.
Számomra a legfontosabb, ami miatt bepötyögtem: Rejtő regényei valóságos „kapudrogként” működhetnek az olvasás megszerettetésében. Művei olyan fiatalokat és felnőtteket is képesek megszólítani, akik, fogalmazzunk diplomatikusan, korábban nem mutattak különösebb érdeklődést az irodalom iránt. A Rejtő-élmény gyakran válik az első pozitív olvasási tapasztalattá, amely aztán további irodalmi felfedezésekre ösztönzi az olvasót. Ez a „beavató” funkció különösen értékessé teszi műveit a kortárs olvasásnépszerűsítő kezdeményezések számára, hiszen bizonyítja, hogy a minőségi irodalom képes hidat építeni a potenciális olvasók és a könyvkultúra között.
És miért működik Rejtő mint olvasásnépszerűsítő? Mert nem akar nagyképű lenni. Nem mondja, hogy „én most irodalmat írok, tiszteld a művemet”. Ehelyett azt mondja: „Gyere, nevessünk együtt azon, milyen abszurd ez az egész világ.” És mielőtt észrevennéd, már 200 oldalt faltál fel, és nyúlsz a következő kötetért.
Ezek a művek nem csak szórakoztatnak, hanem finoman átvezetnek a nyelv és történetmesélés szeretetéhez. Aki ma Rejtőt olvas, holnap talán már Örkény egyperceseire vagy Karinthy humorára is fogékony lesz.
Rejtő trükkje tehát az, hogy miközben látszólag könnyű olvasmányt ad, észrevétlenül igényes nyelvi és gondolati tartalmakat csempész az olvasó fejébe. Akár egy jó tanár, aki úgy tanít, hogy a diák észre sem veszi, hogy tanul.
Végezetül: mit tudott Rejtő, amit mások kevésbé?… Talán azt, hogy az abszurd nem a valóság ellentéte, hanem annak legtisztább formája. A Piszkos Fred, a kapitány univerzumában a logikátlanság logikussá válik, vagy fordítva, és ez pontosan az, amit a való élet is produkál, csak ritkán vesszük észre.
Egyszóval: zseni volt.
Demeter Szilárd
Kapcsolódó
Rejtő Jenő élete és munkássága
