Délután két órakor kezdődött, de aztán nótaest lett belőle. Ez nyilvánvaló, hiszen benne volt a programban a közös ebéd, erősebb és gyengébb italok fogyasztása. És fontos volt a jókedv, amely már az első pillanatoktól adott volt. A kántoriban az idén 80. esztendős Sorbán Gyuri bácsi fogadta az érkezőket, majd egy-két pohár házilag főtt pálinka elfogyasztása után ki-ki helyet foglalhatott ott, ahol számára a legmegfelelőbb ülőhely mutatkozott.
Mindenkinek jutott hely, de aztán hamar kiderült, hogy senki nem képes veszteg maradni a végéig – mert minek?! – , ki-ki meglátogatta a különböző asztaltársaságokban ülő rokonokat, barátokat, és énekeltek egyet. Vagy csak beszélgettek.

A hangulat szépen fokozódott, ahogy megettük a levest, majd a másodikot is. Közben besötétedett, tehát nótaestté „fajult” az esemény. Olyan nótákat – népdalokat, műdalokat, hallgatókat, katonadalokat – húztak, amelyeket Almáson és a környéken mindenki ismer(het), s amelyek a hasonló ünnepélyeken korábban is elhangzottak. Egy ideig szüneteltek ugyan a rendszerváltozást követően az ilyen közös éneklések, de úgy huszonkét-huszonhárom éve rendszeresek.

Olyan esztendő is volt, amikor többször voltak ilyen közösségi éneklések a kántoriban. Hol a lelkész, hol a presbitérium, hol a pedagógusok, hol az önkormányzat kezdeményezte – faluhelyen szerencsére jelentős az átfedés a helyi civil társadalom, az egyház és a hivatalokat képviselő intézmények személyi állományában – , most Sorbán Gyuri bácsi volt az, aki – ki tudja immár hányadszor az évek során! – körbejárta már hetekkel előbb a falut, s gyűjtötte a jelentkezőket. Egyébként nem csak Almásról, Lövétéről, Karácsonyfalváról, Szentpálról, Városfalváról is érkeztek emberek, meg Udvarhelyről, Csíkszeredából többen hazatértek erre a szombat estére.

Ha volt olyan házaspár, hogy egyik tagja nem ért rá, nem volt itthon, vagy éppenséggel influenzás volt – mert mostanában az is előjött megint – , az nem akadályozta a másik felet – legyen asszony vagy ember – , hogy megjelenjen az esten.
Csete Árpád tiszteletes elmondta, hogy fontosak az ilyen együttlétek. A közösség erősítése szempontjából, de a nótakincs átadása végett is, hiszen jó, ha a fiatalabb nemzedékek megtanulják ezeket és rászoknak a közös időtöltés szépségeire. Feltételezhető, hogy a folytatás meglesz, hiszen egy ideje nem is számlálják, hogy hányadik nótaestnél tartanak az ezredforduló utáni időben. És fiatalok is járnak ez estekre.
– A sokadiknál tartunk – mondta a lelkész… Én magam olyanra is emlékszem – akkor a húsvét utáni időben voltam itt egy ilyen nótaesten – , hogy addig énnóekeltük, mígnem valaki kinézett az ablakon, és megjegyezte, hogy indul a tehéncsorda, a tehenek ki vannak csapva… Nyilván, hogy azok voltunk még ott, akiknek nem volt csordába járó marhája… És a pap, Csete Árpád tiszteletes is, aki akkor még legény volt…
Mi úgy este fél tizenegykor hagytuk el a fedélzetet. Minden a legnagyobb rendben zajlott: szépen mulatott a nép és kihallatszott az utcára az ének és a muzsikaszó…