A technika nyújtotta új lehetőségekkel már szemünk előtt próbálkoznak, tesztelnek bennünket. Itt volt néhány hete a romániai elnökválasztás, amelyről még nem tudjuk, hogy a szálai hová vezetnek. De az esetet nem intézhetjük el egy vállrándítással vagy egy cinikus romániázással.
Ami tény: az elnökválasztás első fordulóját egy olyan jelölt nyerte meg, akinek alig volt programja, nem tartott személyes kapcsolatot, nem lépett fel kampányrendezvényeken, előtte szinte alig ismerték az országban. Mégis győzött egy jól felépített, mondhatni profi módon kitervelt művelettel, amelyet csak a közösségi médiában folytatott. A végeredmény szempontjából most mindegy, hogy melyik platformot használták, hiszen a megcélzott közönség elérése számít egyedül. A siker mindenkit megdöbbentett. A román titkosszolgálatok jelentése szerint egy több tízezer álprofilból álló hálózatot használtak, amit már nyolc évvel ezelőtt létrehoztak… Tovább