Ez a vissza- vagy hazatérés úgy is értelmezhető, hogy annak idején egy fiatal maturanda, valamikor a létezett szocializmus utolsó éveiben, késztetést érzett arra, hogy kimeneküljön a „rögvalóságból”, s a protestáns teológiát választva, lelkészként vállalja a közösség szolgálatát, és lám most, hozzáadott többlettel: íróvá váltan érkezik vissza „felnevelő városába”…
Közismert tény, hogy a múlt évszázad hetvenes-nyolcvanas éveiben a reál irányultság tűnt az érvényesülés biztos lehetőségének Székelyföld- és Románia-szerte egyaránt. Mondjuk akkor, ha nem végzett az ember fia/ leánya tanítóképzőt…
Abban az időszakban kétlépcsős volt a középiskola: nyolcadik és tízedik után is megrostálták a diákokat, s valóban csak a legelhivatottabbak érettségizhettek egy-egy középiskola „menőbb” osztályában. Székelyudvarhelyen ilyen intézmény volt a Gimnázium, amely abban a felállásban főként a műegyetemek, a „reáliák”, a fizika, a matematika, kisebb arányban a pedegógiai főiskolák, esetleg az orvosi és gyógyszerészeti szakok felé irányították végzőseiket.
A szovátai születésű, de kibédi gyökerekkel rendelkező Mátyus Melinda akkor úgy gondolta – bár végigküzdötte magát a sűrű matematika- és fizika-anyagon – , hogy a felsőoktatás szintjén abban a beszűkült kínálatban mégiscsak biztonságosabb számára a Kolozsvári Protestáns Teológia, továbbviheti a szülők, a nagyszólők vallásosságát, hitéletét, az egyházhoz való ragszkodását, és anyanyelvén szolgálhatja, építheti azokat a gyülekezeteket, ahová sorsa rendeli… Háromszéken kezdődött a lelkészi pályafutás – már a rendszerváltozás után – , de elmondja és le is írja több helyen, hogy nem találta a helyét az ottani emberek között. Hívei nem igazán nyíltak meg előtte, elzárkóztak, a klasszikus protestáns hagyományokhoz ragaszkodva nem fogadták el a „szoknyás pap” működését, és mindvégig kizárólag férfiakból álló presbitériumokkal kellett megküzdenie… Innen vezetett útja a Bánságba, Temesvárra és környékére, ahol a mai napig szolgál… Az irodalom iránti affinitását is kiélhette, hiszen ekkor már lehetőség adódott összehasonlító irodalomtudománnyal is foglalkoznia. Írásra színházi élményei kényszerítették, majd pár évnyi „csend” után szólalt meg szíépíróként. Hogy ne csak prédikációk által szolgálja a szűkebb és a tágabb gyülekezetet, azt az olvasótábort, amely a Látó, a Helikon és a Jelenkor című folyóiratók jóvoltából egyre jobban kezdett szélesedni.
Furcsa történet ez, Mátyus Melindában feltételezhetően mindvégig ott volt az író, csak valahogy az életpálya második felében, a B-oldalon türemkedett elő.
„A lelkésznőség kapcsán a női test és a szentség érintkezési lehetőségei foglalkoztatnak. A női test mint az Ige hirdetőjének az elrejthetetlen, látható hordozója. Ott éktelenkedik a szentség közvetlen közelében, bezavar, a figyelmet olykor mellékvágányra tereli. Állandó kérdésem, a gyülekezetben mennyire kerül vagy kerülhet előtérbe, hogy nő vagyok. Az a tapasztalatom, hogy egy férfi esetében ez teljesen közömbös téma, egy férfi lelkész esetében eszedbe sem jut, hogy ő férfi volna. Jó esetben egyszerűen Isten embere, egy semleges nemű személy, fekete öltönyben. Ha elhízik, aggódnak az egészségéért. Egy lelkésznő esetében ez nagyon más. Egyrészt még eléggé új a jelenség, a nők szinte a legkésőbb tudtak elhelyezkedni ezen a területen, hacsak az űrhajósokat nem számítjuk, ez utóbbi terület mintha újabb volna…” – vallotta egy, a Könyves Magazinnak adott interjójában, amely ITT olvasható.
Mátyus Melinda a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban találkozott olvasóival. december 3-án, szerda délután. Hozta a könyveit.
Akik a székely anyavárosban eddig nem figyeltek fel a munkásságra, ettől tova felé immár még inkább megtehetik, hiszen olvasva jó az irodalom, úgy hat, és nem igaz az állítás, miszerint A short videó legyőzi Dosztojevszkij olvasását Vagy ki tudja? A jövő generáció ennyire szegények és korlátoltak lesznek? Kicsi a valószínűsége. Csak azok írnak le ilyeneket, akik disztópikus valósággal ijesztgetik a ma emberét…
A szövegközi fotókat és a címképet a szerző készítette
Simó Márton
