Huszárbál Városfalván

Nyolcadik alkalommal került sor a huszárok idén kissé megkésett, városfalvi kosarasbáljára pénteken, február 24-én este. Böjtben járunk, de ez – lévén szó protestáns többségű vidékről –  itt nem volt akadály. Demeter Zoltán huszárkapitány, aki egyben a Homoród-menti Hannover Huszárok Egyesületének vezetője is, szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket, majd bejelentette a népnek, hogy a vendégek fogadása és a kulturális műsor után kezdődik a mulatság java, a közös, hajnalig tartó ének és tánc.

Vendéglátóként alaposan kitett magáért a most Homoródalmásra bejegyzett, de városfalvi honossággal bíró, itt „laktanyával” rendelkező csapat, és ezen kívül mindenki hozott ezt-azt a kosarában, ételt-italt, amellyel nemcsak hozzátartozóit, hanem a környezetében ülőket és a hozzájuk „odatévedőket” is megkínálhatták.

Jelen volt Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke – aki Városfalván nőtt fel, és ma is idevalósinak vallja magát, bár immár néhány éve székelyudvarhelyi lakos – , Jakab Attila, Homoródszentmárton község polgármestere. Mindketten a hagyományok elsajátításának és gyakorlásának fontosságát hangoztatták beszédükben.

Bíró Barna Botond köszöntőbeszédében kitért arra is, hogy a megye részéről kötelességüknek érzik az ilyen civil kezdeményezések támogatását. Tavaly komoly segítséget juttattak az egyesületnek, amely összegből négy teljes huszáröltözék készült. Az alelnök még elmondta, hogy ma is szükség van arra a találékonyságra, furfangra, amely a huszárhagyományok segítségével elsajátítható.

„Könnyűlovasság vagyunk – mondotta – , amely gyorsan alkalmazkodik a harci helyzethez és meglepi az ellenfelet.” Az ilyen magatartásra, a rugalmasságra, a jó szellemi és fizikai erőnlétre a hétköznapi életben is nagy a szükségünk, hiszen a külső valóság, a többség, a nagyvilág legtöbbször ellenünk dolgozik.

Jakab Lázár falufelelős, községi tanácsos is történelmi példákat idézett, illetve elmondta, hogy a környék ünnepei ma már el sem képzelhetők a huszárok jelenléte nélkül. Szép öltözékükkel, katonás mozdulataikkal emelik egy-egy megemlékezés, fesztivál vagy más seregszemle rangját, de máskor is „hadrafoghatók”, ha a hétköznapokban segíteni kell, közös munkával viszik elébb a környék falvainak életét, gyűjtenek, építenek, takarítanak, rendeznek, mozgósítanak.

Sorbán Enikő zenetanár, népdalénekes illő éneklése zárta a színpadi eseményeket, majd a gyergyóremei tánccsoport előadása következett, akik a „földön” járták – azaz a nagyterem bejáratánál meghagyott placcon mutatták be páros- és legényes táncaikat – , tegyük hozzá, hogy beleéléssel és a közönség nagy-nagy örömére.

Ezek a lányok készültek valamire. Aztán hamarosan viszontláttuk őket párjaikkal együtt odalent a táncban.

Aztán – amikor lejárt a legényes – béhúzták a nótát, és előkerült egy főszereplő a jövőből. Kicsi huszárleányka. Úgy legyen, hiszen, ha felnőnek ők veszik majd át a stafétát az „öregektől”. De addig is… Márpedig mi, akik most fungálunk, még vének nem vagyunk, csak valamivel nagyobbak, mint a gyermekek és az unokák.

Azt szokták mondani, hogy teltház. Itt is így volt, sokan eljöttek a szomszédos településekről, hiszen „nagy a legénységi állomány toborzókörzete”, de azért maradt valamekkora mozgástér ahhoz, hogy ki-ki felkeresse pár szó erejéig az ismerőseit és váltson velük pár szót, megkóstolja a kosaruk ígéretes tartalmát… Később a „civilek” is táncra perdülhettek.

Írásunk a továbbiakban frissül!