KultúraNéprajzSzékelyföldTörténelemTudomány

Szeptemberi Székelyföld

A folyóirat új lapszámának tartalmából

Az ehavi lapban verssel jelentkezik Balázs K. Attila, Bálint Tamás, Borsodi L. László, Csősz Gergő, Darvasi László, Demeter Arnold, Galántai Zoltán, Juhász Róbert, Lövétei Lázár László, Mesterházy Balázs, Szijj Ferenc, Vermesser Levente. Prózát publikál: Erdei L. Tamás, Makó Ágnes, Medgyesi Emese, Szilágyi Nagy Ildikó, Sztaskó Richard és Vida Krisztina.

A Pályakép rovatban Mirk Szidónia-Kata beszélgetése olvasható dr. Szatmári Sebestyén ny. szülész-nőgyógyász főorvossal. A Ködoszlásban Magyarosi Sándor: „Hogy az ellenségre előny, saját haderőnkre pedig hátrány háramoljék” címmel az 1916-os erdélyi hadi eseményekről értekezik. Az Ujjlenyomat című oral history rovatban Márk Attila Kromp József árkosi falubíró emlékiratait dolgozza fel.

A csángókkal foglalkozó Kelet Népe rovatban Magyar Zoltán: Zsíros Tibor Képek, emlékek Moldvából és Erdélyből (1974-1990) című könyve kapcsán értekezik.

A Forgószínpadban Keresztes Franciska beszélgetése olvasható Árus Katalinnal, a Figura Stúdió Színház alapító tagjával és munkatársával. A Szemlében Miklóssi Szabó István Nagy Koppány Zsolt hármas jelenéséről ír, Béres Norbert pedig Kézdi Imola: Miniallűrök című kötetéről.

A lapszámot Takáts Márton munkái illusztrálják.

További részletek a honlapon!

www.szekelyfoldfolyoirat.ro

A szerkesztőség közlése nyomán

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb