képzőművészetKultúraSzékelyföldSzépirodalom

Decemberi Székelyföld

Megjelent a folyóirat decemberi száma

A Székelyföld folyóirat 2021/12. számában verssel jelentkezik Czegő Zoltán, Demeter Arnold, Fehér Imola, Fellinger Károly Marton Ágnes, Orcsik Roland, Tatár Sándor, Vasas Tamás, Vári Csaba, Völgyi Anna. Prózát publikál Balázs Attila, Bangha Mónika, Csikós Attila, Nádasi Krisztina, Pintea László; Răzvan Petrescu novellája Bertóti Johanna fordításában olvasható. A Pályakép című rovatban Simó Márton beszélget Balázsi Dénes nyugalmazott magyartanárral, helytörténésszel.

A Ködoszlásban Nagy Emőke: A nagy szent család kultusza a későközépkori Magyarországon és annak székelyföldi vonatkozásai című tanulmánya olvasható. Az Ujjlenyomatban Másréti Kató Zoltán: Pokolsár címmel közöl oral history-típusú írást.

Az Alma Materben Tánczos Vilmos Eigel Ernő tanár úrra, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium matematikatanánára, igazgatójára emlékezik.

A Szemlében olvashatók a Székelyföld-díjasok laudációi (Bangha Mónika író, Nagy Attila költő, Romsics Ignác történész és Vörös István író-költő laudációja).

Kritikát Bene Adrián közöl Tamás Dénes: Az élő ház című kötetéről, Borsodi L. László Orcsik Roland: Legalja című könyvéről, Lőrinczi Dénes Nemes Gyula: Népem biztonságát őrzöm című kötetéről, Máriás József pedig a Köszörű időben című antológiáról. Ugyanitt rövid ajánlók olvashatók a Székely Könyvtár sorozat 96-100+ kötetéről: Benkő József: Transsilvania specialis; Földi István: Századelő az udvartereken; Gazda József: A Székelyföld történetéből; Király László: Kék farkasok; Egyed Emese: Válogatott versek; Siklódy Ferenc: Könyvjegyek II.

A lapszámot Szentes Zágon fotói illusztrálják.

A Székelyföld megvásárolható a könyvesboltokban, előfizethető a postán vagy banki átutalással.

www.szekelyfoldfolyoirat.ro

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb