A felújítások a jövőt szolgálják Gyepesben

Gyepes egyike a tizenkét faluból álló Homoródszentmárton község aprótelepüléseinek. Lélekszáma valamivel meghaladja ugyan a száz főt, de a zömében unitárius vallású helyi lakosok körében 90 tagja van az egyházközségnek, akik közül 62 aktív, ami azt jelenti, hogy ennyien fizetik a „papbért” és vesznek részt a közösség életében. Hogy ez nem volt mindig így, arról jól tanúskodik a még ma is látható hagyományos falukép, illetve azok a reprezentatív egyházi épületek, amelyek az elődök áldozatos munkájának a gyümölcsei.

Néhány statisztikai adat a múltból: 1850-ben 390, 1880-ban 529, 1910-ben 578, 1920-ban 518, 1941-ben 550, lakosa volt, 1956-ban 444, 1977-ben 250, 1992-ben 176-an lelket írtak össze. A népességfogyás az ezredfordulót követően is tartott, hiszen 2011-ben még 138 itt élő lakost vehettek számba. Óvoda, iskola nincs a faluban, iskolabusszal szállítják a gyermekeket a községközpont általános iskolájába. Vegyesbolt már nem működik, csak egy kereskedés, ahol ezt-azt rendelni lehet. Az aktív korúak – ebbe a kategóriába többnyire a fiatalabb nyugdíjasok is beleszámítanak – állattartással foglalkoznak, közülük néhányan komolyabb, 20–30 darabos szarvasmarhaállománnyal rendelkeznek, amely így – a tej és húsértékesítés révén –, kiegészülve a különböző területalapú támogatásokkal egy viszonylag stabil megélhetést nyújt számukra. A falu határában gyakorlatilag semmilyen kultúrnövényt nem termesztenek, a földhasználat legeltetésre és takarmányelőállításra korlátozódik.

A hatalmas csűrök, istállók arról árulkodnak, hogy két-három generációval korábban itt sokkal erőteljesebb volt a gazdálkodás, és a szakszerűen, kitartó munkával művelt birtokok megélhetést nyújtottak a helyieknek. A kőből emelt házak, a falazott – szintén kőből és téglából készült – kapuk alapján elmondható, hogy jórészt a szász hatás jellemezte az itteni népi építkezést, s amelynek fellelhető értékei, hasonlóan a közeli Homoródkeményfalvához, illetve Abásfalvához, különösen értékessé teszik Gyepest. Tehetnék. Ez az érték azonban kevésbé tudatosult. Olyan szegmens, amellyel most nem kívánunk különösebben foglalkozni.

Új lelkész, új lendület, elöregedett gyülekezet

Két éven keresztül, míg a koronavírus fogságában éltünk, eléggé visszafogott volt a hitélet Székelyföld-szerte, s ez itt sem történhetett másképp. Mivel a faluban még ma sem történt meg a teljes mobiltelefonos lefedettség, nem volt lehetőség arra, hogy online közvetítsék az istentiszteleteket.

A helyben szolgáló fiatal lelkész, aki ezidőtájt kezdte meg itteni tevékenységét – 2019. szeptember 1-én foglalta el a parókiát –, arra kényszerült, hogy hagyományos módon, a hívek egyre gyérülő fizikai jelenléte mellett végezze a szertartásokat. Korábban mintegy tíz százalékos templomlátogatási aránnyal, 8–10 fővel lehetett vasárnaponként számolni, ami sátoros ünnepek, úrvacsora-osztások alkalmával 50–60 jelenlevőre emelkedett.

A korábban ide beszolgáló tiszteletes kezdeményezte a 18. század második felében készült orgona felújítását, amely eredményes volt, és már a pályája elején járó Bardócz-Tódor András idejében szólalhatott meg újra 2020. szeptember 19-én, a teljes Kárpát-medencére kiterjedő Ars Sacra Fesztivál keretében. Bardócz-Tódor tiszteletesnek közben sikerült a Magyar Kormány jóvoltából 12 millió forintos támogatást szereznie pályázati úton, amely összegből – kiegészítve a helyiek szerény adományaival, minimális költségvetési bevételekkel, az egyházi birtokokról származó tűzifa eladásával, azaz összesen 160 ezer lejből – idén szeptemberben újra födték a templomot. Úgy tűnt, hogy ez a keret csak annyi cserép, illetve faanyag beszerzésére elegendő, amennyi a templomhajóra szükséges, de a kivitelező eltekintett az anyagi haszontól, vállalta, hogy a lelkészi lakás fedelét is megjavítja. Az egyházi telken a templom és a papilak mellett található még két csűr, illetve az egykori kántori lakásból kialakított szeretetotthon. Ez az utóbbi objektum – bár kisebb javításokra szorul – pillanatnyilag is megfelel közösségi események megtartására – olykor bevételi forrást is jelent –, akár táborok szervezésére, vagy vendégek elszállásolására is alkalmas. Ennek javításával most nem foglalkoztak. A szomszédos csűrrel sem.

A papi telken álló csűr tetőzetét viszont megjavították, és annak elülső oldalára felrakták a templomhajóról származó használható cserepeket. A lelkész kimondottan büszke arra, hogy sikerült nyolc fő helyi erőt mozgósítania, akik részt vállaltak a közmunkában. A felújítási lendülete töretlen, további pályázati források felkutatásán dolgozik továbbra is.

„Az itt élő emberek jelentős része nyugdíjas – tudjuk meg a lelkésztől –, akik ily módon viszonylag stabil, de nagyon szerény jövedelemhez jutnak. Ha egészségi állapotuk lehetővé teszi, akkor gazdálkodnak is, de ez ma már egyre ritkább. Akik életvitelszerűen a földből és az állatokból élnek, azok jobbára a szubvenciókra támaszkodnak, hiszen enélkül nem lennének képesek fennmaradni, annyira alacsonyak a felvásárlói árak. Tehát viszonylag öreg és kevésbé tehetős az itteni lakosság, ilyenek a híveim.”

A gyepesi unitárius pap az utánunk következő időkre koncentrál

„Hogyha az előttünk járók ránk hagyták ezeket az épületeket, akkor felelősséget is ruháztak ránk, mégpedig azt, hogy óvjuk és javítgassuk, esetleg gyarapítgassuk őket. Mivel a templom és annak kiszolgáló épületei a közösségért vannak, meg kell erősíteni a gyülekezetet is.” Ez kétségtelen. Plusz erőforrás az itt felnövekvő gyermekekben és a fiatalokban rejlik. Illetve az innen elszármazottakban. Ennek felfedezését és erősítését szolgálták, szolgálják a nyári Biblia-táborok, az „irodalmi minitábor”, a lányok és asszonyok számára életre hívott nőszövetségi programok, illetve azok az alkalmak, amikor kiléphetnek a falu határain túlra. A Homoródmentén szervezett népviseleti találkozók, a szejkefürdői unitárius találkozók is ilyen alkalmak voltak, bár jórészt ezek is szüneteltek a járvány idején.

Ezidáig majdhogynem ismeretlen és mostoha körülmények közepette kellett dolgoznia.

A évközi istentiszteleteket 2–3 személy látogatja, néha még ennyi sem, de mégiscsak jelzésértékű, hogy úrvacsorai alkalmakkor továbbra is megjelenik az 50–60 fő. Családlátogatásokkal, ifjúsági és idősek számára tartott külön programokkal élénkíthető a gyülekezet belső élete.

Mindezekben bízik a lelkész, és gyakorolja is a legkülönbözőbb módszereket, kialakultak és felerősödtek az elszármazottakkal fenntartott kapcsolatok. Az AEÁ-ban levő testvérgyülekezettel – Yarmuth/ Maine állam – élő a kapcsolat, sőt, mondhatni azt is, hogy intenzív, ők tanulmányi ösztöndíjat biztosítanak minden egyes tanévben a gyepesi iskolásoknak.

A lelkész jól érzékeli azokat a folyamatokat, amelyek ma a Székelyföld társadalmát jellemzik. „Biztos, hogy felértékelődik a vidéki életforma – folytatta a beszélgetést –, a most pályájuk kezdetén járó, de szüleik vagy nagyszüleik révén ide kötődők meg fogják keresni a gyökereiket, kihasználják a lehetőségeket, hiszen rendelkezésre állnak az üres ingatlanok. Feltételezem, hogy máshonnan származók is érkezhetnek előbb-utóbb. Ahhoz, hogy vonzóbb legyen a hely, biztosítani kell az alapfeltételeket a hitélet és a közösségi munka területein. Ezek a végrehajtott javítások akkora volumenűek, amilyeneket csak akkor volt képes megvalósítani a közösség, amikor jóval népesebb volt, száz-százötven évvel ezelőtt. Külső segítség nélkül ezeket nem végezhettük volna el! Megmozdult valami a helyiekben, hiszen a »toronygömb« árát – a templomhajó fölötti záródísz –, ami plusz háromezer lejes költséget jelentett, a hívek önkéntes hozzájárulásaiból fizethettük ki. Voltak köztük helyben és másutt élők egyaránt. Ezzel most elkészültünk, de bőven van tennivaló az elkövetkező évekre vonatkozóan is.”

Fontos a bizakodás

Fontos az is, hogy akik a helyi közösségekben munkálkodnak – tisztségviselők, pedagógusok, lelkészek, civil aktivisták – rendelkezzenek jövőképpel. Bár tizenkét faluja van Homoródszentmártonnak, s ezek túlnyomó többsége igencsak kisszámú és elöregedett lakossággal bír, községi szinten mégis enyhe népességgyarapodás észlelhető. Nagyot lendítettek egyik-másik településen az infrastrukturális fejlesztések, érzékelhető az életszínvonal és az életminőség emelkedése az utóbbi időszakban, megnövekedett a mobilitási hajlandóság is, hiszen aszfaltozott utak vannak, többen városi munkahelyekre ingáznak.

További lehetőségeket rejt magában a 27-es számú községi út, amennyiben az elkészül, akkor a város felé a legrövidebb közúti távolság 22 km-ről 10-re csökken. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson Homoródszentmárton, Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely vezetésének közösen kell lépnie.

Vannak lehetőségek. Olyan időszak előtt állunk, amelyre fel kell készülnünk, fel kell készítenünk az egyelőre „láthatatlan” közösségeket, óvnunk kell a ránk bízott épületeket, hogy azokat ismét megtölthessük élettel. A tiszteletes a vidék revitalizációjára is gondol, amikor az értéket helyben teremtik ismét. Szemléletváltás előtt állunk, egy ködös, ám bizakodásra feljogosító jövő küszöbén. Másképp nem lehet. És nem is érdemes.

A szerző felvételei

Simó Márton