Uncategorized

Gyöngyössy János újabb képes krónikája

Ismét könyvet írt és rajzolt a közkedvelt szerző

Ott ült a minap a szerző a Jámbor Tehén nevű étteremben és dedikált. Akár egy igazi Mikulás. Nem olyan, mint a norvég posta alkalmazottja! Először is azonban ejtsünk pár szót erről a helyről, amely újabban – dacára a sanyarú közegészségügyi helyzetnek – azért mégiscsak virágzik a székely anyaváros „vigalmi negyedében”, azon az egy hektáron, ahol stílusos kávézók, éttermek élik, meg újra élik, s élni vélik ismét letűnt és újabb fénykorukat.

Jó ez a fertály. Sok mindenre alkalmas. A Szentimre és a József Attila utca sarkán álló régi kispolgári házból nőtt ki, ott lett bent a Jámbor Tehén. S ha már itt az „objektum”, akkor a költő ifjúkori (1922), majd később (1934) feljavított szonettjét idézi a cégér, meg a tercina: „Lustán csámcsog jó-régi jászla mellett./ Öreg jámbor bolond, de jó tehén –/ tavaly is, most is drága borjat ellett.”

Több mint bizonyos, hogy a Szentimre utca (kis)polgári/ (kis)paraszti portáin jámbor szarvasmarhák is éltek, és erre jártak-keltek egykor. El tudom képzelni, hogy valaha innen indult felfelé egy csorda ki a mezőre – a másikat a Kossuth Lajos utcán hajtották leazon anno, erről Szabó Dezső is megemlékezik, aki csak tudta, hiszen ott lakozott 1910-11 tájt –, így ez a szerencsés névadás egyszerre tiszteleg József Attila emléke előtt az utcanév ürügyén, de némiképp a múltra is emlékeztet, a falura, mely részévé lett a városnak. Polgári azért. Igencsak. Ízléses. Ügyes a lokál.

Gyöngyössy dedikál – Fotó: Simó Márton

Az Erdélyi képes krónikák című kötet abban a modorban és kivitelben született, amelyet Gyöngyössy jóvoltából immár évtizedek óta ismerünk.

Ezt üzeni szerzőnk az olvasónak a bevezetőben: „Azon a csendes estén, az asztalomnál ülve éppen az Erdélyi képes krónikák megalkotásán törtem a fejem. A falióra szokásos időútját járta, a macskám csendben dorombolt mellettem. Az asztallap alatti fiókban egyszerre valami mocorgásra, sugdolózásra lettem figyelmes. Az asztal sarkán álló régi tintatartó fedele egyszerre csak felpattant, és egy szempillantás alatt ott állt előttem az egész társaság: marcona páncélosok, hős várvédők, szerzetesek, kuruc vitézek, papok és rablók, urak és pórnép. Mindenféle erdélyi nemzet.”

A munka a 2019-es esztendőtől 2021 első feléig készült, „íródott”, majd sor került az utómunkákra. Megrajzolt történetek Szent István királytól az Énekesék feltámadása című képzeletbeli vígjátékig. Összesen tizennégy esemény szóban és képben. Mind olyanok, amelyek könnyen rögzülhetnek az ifjú olvasókban, és a „magyarság- vagy erdélyiség-élmény” alapjaivá lehetnek. Ezért volt jó az időzítés: ily módon sok gyermek már a Mikulás-nap alkalmából vehette át hasznos ajándék gyanánt Gyöngyössy kötetét. Akit nem leptek meg véle most a szülei, az karácsonyra még megkaphatja. Ha az onlájn és az analóg térben egyaránt jól viselkedik! De nyugodt lelkiismerettel és örömmel vehetik kézbe a felnőttek is ezt az igényes képeskönyvet. Jó és megbízható forrásból származik. Illeszkedik a szerző korábbi munkáihoz. Tartalmilag, küllemileg, tipográfialag egyaránt telitalálat. A fenyédi Molioris Kiadó munkáját dicséri.

Simó Márton

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb