Publicisztika

Giccses Karácsony

Sebestyén Péter írása

Csupa „jó” híreket hallok, észlelek magam körül: a volt angol miniszterelnök szobájában kábítószert találtak, Orsolya asszonyság újfent bizonygatja, hogy eltűntek azok a bizonyos Pfizer-sms-ek, a görög képviselő barátja pedig mindent bevallott: katari és marokkói politikusok tényleg milliós nagyságrendű kenőpénzekkel vesztegették meg az uniós brüsszeli hivatalokat. Amerikában pedig Zselé szentképével ellátott karácsonyi gyertyákat dobtak piacra a Hanuka ünnepére, ezzel is segítve a hős ukrán népet, akit Szaharov-díjjal tüntetett ki az Unió…

Ez már elég is lenne döbbenetből, hányingerig fajuló absztraktból, bizniszbe csomagolt perverzitásból, és akkor hallom a közelemben, hogy nálunjk, a piaccsarnok emeletén Mária-rádiót lehet kapni. Vagyis, hogy az már nem egy intézmény, hanem csak egy tárgy. Hamisított márkanévvé silányul. Nem elég az ő giccse, a lefokozás tovább fokozódik. Csakhogy ingereljen, s elérje a zsebet. Egy árucikk, amit meg lehet venni. Be lehet csomagolni, és el lehet ajándékozni. Jaj, de jó!… A Jelenések-béli Nagy Parázna csak úgy szórja a csillámport ilyenkor. Mert Isten csak akkor jó, ha tudom tárgyiasítani. Amikor beárazható, „lecsekkolhatom” a bankkártyámmal. Attól kezdve az enyém, mint egy játékszer. Vele dicsekszem, ha kell, vagy épp földhöz is vághatom, ha dühös vagyok rá. Tündi-bündi „kisjézuska”, legalább apropó, hogy lazítsak, bulizzak, kirúgjak a hámból legalább három napig…

A mű-angyalkákról, a kerti törpékről, a nejlon karácsonyfákról már nem is érdemes szót ejteni. A liberális világelfogyasztó posztmodern világban már saját magukat falják fel és pusztítják a kereszténygyalázó sátánimádók. Mindegy milyen nép fia, ha befészkelődött szívébe a korszerűség és a humánum mézes csomagolásban, szemfényvesztése a hazugságot, az álságos semmit ülteti trónra, imádja istenként, hódol neki és letérdel előtte. Nemcsak egy focimeccsen, hanem kifordulva önmagából, saját identitását, nemzeti és vallási önazonosságát is feladva, emberünk becsavarodik, és átalakul egyfajta jellegtelen zombi konzumidiótává. Számára a karácsony is csak a világelfogyasztásról szól. Sőt, kifejezetten jól jön a képmutató vallásoskodás és élménykeresés, mert milliókat tarhál belőle… Ezért kelnek ünnepek előtt a kegytárgyüzletek polcain roskadozó világító-szentcsaládok, foszforeszkáló szűzanyák, poliészter angyalkák és „szentjózsefek”, amelyek sajnos hitéletünk fogyatékosságairól is árulkodnak. Mert keresztény giccsek nélkül is meglehetnénk. És nem föltétlen környezetvédelmi szempontok miatt. Visszatérhetnénk őseink eredeti egyszerűségéhez, találékonyságához, hitbeli mélységéhez és komolyságához. Mert abban még volt tisztelet, hit, alázat. Mert ott még a játékos betlehemeseknél sem látunk bálványimádást, hazugságot és giccses ízlésficamot. Ott még énekeikben, szokásaikban, szertartásaikban van megrendültség, tiszta öröm, hálás lelkület, a jó és rossz megkülönböztető képessége.

A történet szerint karácsony táján, egy mexikóvárosi utcában, egy katolikus pap megelégeli, hogy két koldus ül egymás mellett, egyik előtt kereszt van, annak dobnak még valami pénzt az arra járók, a mellette ülő Dávid-csillagos koldusnak senki sem ad. A pap odalép a Dávid csillagoshoz és azt mondja: – Hát nem érti? Ez katolikus ország, az emberek itt nem fognak pénzt adni magának, főleg akkor nem, ha a szomszéd előtt kereszt van. Sőt valószínűleg már csak azért is neki adnak és nem magának… A Dávid-csillagos koldus, miután a pap befejezte, odafordul a keresztes koldushoz: – Nézd csak, Mózes, ki akar nekünk itt marketinget tanítani…

A Vatikán nemrég tolmácsolta a Szentatya bocsánatkérését az orosz néphez, amiért néhány nappal ezelőtt félreérthetően fogalmazott és megbántotta őket. De a Szentatya gyűjtést is szervez a szenvedő ukrán nép megsegítésére. Kérdés, lesz-e béke, és mikor? Haza fog-e majd menni az a húszmillió menekült, vagy végleg a tengerentúliak bábjai lesznek vezető elitjükkel együtt? De ne is kérdezzünk, inkább ezért imádkozzunk!… A magunk háza táján pedig jó lenne nemet mondani ennek a hitünket gyalázó, istentelen ideológiának és az üzleti őrületnek. Mert a pásztoroknak elég volt az angyalok éneke, a bölcseknek a csillagok járása, Szent Józsefnek imádságos, pihentető álma, a Szűzanyának pedig az a ráhagyatkozás a Gondviselésre, amelyről már az angyal előtt is kijelentést tett.

Lackfi János költő belebújt Mária bőrébe, hogy jobban tolmácsolhassa az evangéliumot. Gyönyörű versében nagyon is átjön:

Ez zsibong bennem kilenc hónapja,
ebben fürödtem Betlehem utcáin,
alig éreztem az esőt,
az emberek ideges rosszindulatát,
ahogy ott lökdösődtünk a kavargó
tömegben. Sajnáltam Józsefet,
neki még meg kellett érkeznie
abba a nyugalomba, ahol én voltam,
ő még küszködött, vívott, dühöngött,
ő még azt hitte, rajta múlnak a dolgok,
és hálás is vagyok neki,
tényleg minden követ megmozgatott,
megtette volna a lehetetlent is,
de nem állt hatalmában, ha megfeszült se.
Végül Isten szerzett nekünk szállást,
talán már évmilliókkal ezelőtt,
talán még a világ kezdete előtt
úgy rendelte, hogy legyen egy istálló
kívül a városon, legyenek tehenek,
birkák, lovak, kecskék,
hogy egész közel kerülhessen hozzánk,
hogy teremtménnyé válhasson
mindenek Teremtője.
Aztán egyszeriben kiszakadt belőlem
a teljes világegyetem,
a leghatalmasabb Úr,
aki teljesen védtelenné tette magát,
hogy minden szem őfelé forduljon,
hiszen most született,
hiszen ő az új remény,
hiszen még semmit se tud,
mindent mi tudunk helyette,
hiszen még testemből eszik,
pedig ő táplál mindenkit minden nap,
hiszen még tisztába kell tenni,
pedig ő minden tisztaság forrása.
Felfoghatatlan,
mégis felfogom karjaimmal,
elbírom az elbírhatatlant,
látom a láthatatlant,
hallom a halhatatlanságot,
karjaimban van az, aki maga a VAN,
én is általa vagyok, ő is általam van,
így vagyunk együtt és külön,
amíg világ a világ és még azután is,
háromszor végtelensok évig,
plusz még egy teljes napig.
(Az Istenhordozók zsoltára. Részlet)

Idei karácsonyunk, úgy tűnik, nem lesz sem a hó, sem a béke ünnepe. Talán sokan kevesebbet költenek ajándékra, mert kell a fűtésre. Mások meg épp az ajándék-túladagolástól fognak szenvedni. Ahogy egy restaurátor levakarja a freskó fölötti rétegeket, hogy kibontsa a mélyen rejtőző festményt, a maga szépségében, feltárva a festő szándékát, úgy kellene nekünk is lehántanunk a giccses rétegeket személyes, családi és közösségi Karácsonyainkról, hogy eljuthassunk az igazi forráshoz, a közénk testesült Istenfiához.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb