Úgy tűnik, egy ideje újabb önfenntartó rendszert kezdenek létrehozni. Nem tudom, hogy létrejött-e már egészen, vagyis kész van-e, de az előkészületekről tudomást szereztünk. Míg nagy anyagi ráfordítással és szakmai ismeretek „mozgósításával” törekednek arra, hogy régi korok alkotásait visszaállítsák eredetihez hasonló állapotába, addig most már elkezdték az „elrontást”. Az elvtelen változtatgatásokat. Hogy majd legyen dolguk a szakembereknek a következő századokban is.
Dante Isteni színjáték című művének is elkészítették – na persze, milyen lehetetlen megnevezés! – az új változatát: kihagyták Mohamedet a pokolból. Hát… ugye… ha egy-egy képviselőcskének is külön jogai vannak, miért ne lennének egy prófétának. Legalábbis valaki szerint.
Hallottunk már arról is, hogy a klasszikusnak számító rajzfilmfeldolgozások (a világhírű Disney sorozatáról van szó) némelyikét nem tartják szalonképesnek, vagyis gyermek elé valónak. Ki dönti el ezt? És mi jogon szólunk bele abba, ami más munkája, műve?
Eszembe jut a népszerű Stan és Pan (nálunk: Bran) egyik filmjelenete. A kép Jobb oldalán épület, előtte egy teherautó. Egyikük deszkadarabokat hord ki és felrakja a teherautóra, másikuk ugyanazokat a deszkadarabokat a teherautóról ledobálja a földre. Egyszer aztán elfogytak a deszkadarabok, már nem volt, amit kihozni és felrakni, emiatt azt sem volt, amit lerakni. És, mint akik jól végezték dolgukat, lepallották tenyerüket, és elmentek…
Valami hasonlót figyelhetünk meg mi is mostanság. Minden névsor végére fel kell írni, hogyan kezelik a begyűjtött személyi adatokat (nevek, telefonszámok, lakcím, elektromos postafiók, személyi számok stb.), nehogy sérüljenek a személyiségi jogok. A szerzői jogok viszont mintha egyáltalán nem számítanának… ez esetben. Hiába írták rá annak idején: ©Copyright by…
Egyszóval az eredetiből akár ki is lehet húzni egy szereplőt, helyzetet, eseményt. Hogy azzal egészen mássá teszik az eredeti alkotást, úgy látszik, erre nem mindenki gondol.
Ez arra hasonlít, mintha megvalósult álmainkat szabnák át valakik. Olyanok, akiknek semmi köze ehhez. Mégis azt akarják, hogy közük legyen hozzá. Hát szabad ezt? Maholnap azt is megszabhatják, hogy mit szabad, vagy nem szabad álmodnunk…
A művészeti és irodalmi alkotások esetében erre is több példát ismerünk. Amikor, a jól működő propagandagépezet hatására, valaki eleve azt írja meg, festi meg, amit mondanak neki. Nem azt, amit ő álmodna, hanem azt, amire valakinek szüksége van.
Ezek mellett a művész, az alkotó szabadságát emlegetni teljesen hiábavaló. Regények váltak korszerűtlenné, rajzfilmek kerülnek valamiféle tiltólistára, csak azért, mert most valakik másként gondolnak valamit, mint ahogy akkor volt, amikor bizonyos művek, alkotások keletkeztek. Legalább a történeti hűség okán kellene, illene tisztelnünk az eredeti alkotásokat. Különben hová jutunk, ha már azt sem tisztelik az emberek?
Jó lenne a mai szerzők: írók, költők, képzőművészek, zeneszerzők számára valami használható tájékoztatót összeállítani. Miheztartás végett. Fenti példához visszatérve, a célcsoportban megjelölni: Dante kaliberű szövegalkotók. Cél: pokol témájú képzelt riport. Az érzékenyítés megoldása: írjon egy változatot a muszlimoknak, egy másikat a keresztényeknek, és legalább egy harmadikat azoknak, akik se nem muszlimok, se nem keresztények…
Persze a legjobb lenne, ha senki sem írna semmit. Akkor legalább nem lenne, amit megcsúfoljanak a gerinctelenek családjába tartozó csúszómászók. Mindegy, hogy az irodalompolitika kiszolgálói, vagy civil szervezetnek álcázott ultraliberális csoportosulás elvakult és főleg engedelmes képviselői.
Könnyű a készben hibát találni, mondták régebb is.
