ErdélySzékelyföld

Isten veled, Maroknyi Székely!

Szülőfalujában temették el Bardóczy Csabát

Még február közepén értesülhettünk arról, hogy elhunyt egy hajléktalan, 66 éves férfi Budapesten. A haláleset a Székelyföldtől távol történt, tulajdonképpen a sok nyomorúságnak nincsen idáig ható hírértéke, bőven kijut nekünk bajok tárházából. Csakhogy volt “a szomorú történetben egy különös csavar, hogy ő a kilencvenes években a Székelyföld autonómiáért harcoló közismert politikus és szakszervezeti vezető volt, aki a román igazságszolgáltatás elől menekült Magyarországra.”

Lukács Csaba a Magyar Hang munkatársa írta róla: “… sokan Maroknyi Székelynek hívták, és aktív figurája lett a 2006-os budapesti Kossuth téri tüntetéseknek is – a nemzeti ünnepen arcon lőtték a rendőrök gumilövedékkel. Bardóczy Csaba tragikus sorsa a magát keresztény-konzervatívnak mondó anyaországi és erdélyi magyar politikai oldal szolidaritás-hiányának látványos bizonyítéka.”

Bardóczi Csaba (1955-2021) – Fotó: Marossy Géza

A 2021. február 7-én, Budapesten, a Szent Margit kórház hajléktalan-elfekvőjében elhunyt Bardóczy Csaba földi maradványait, akit Budapesten is Maroknyi Székelyként ismertek, földije, az őt bujdosásában sokat segítő Lukács Csaba újságíró szállította haza a Székelyföldre.


A Maroknyi Székely kálváriája – tipikus kisebbségi sors

Bardóczy Csaba 1989 decemberében robbant be Székelyföld közéletébe. A diktátor elleni zendülés egyik székelyudvarhelyi vezére volt. Munkásemberként, Székelyudvarhely legnagyobb gyárában, a több ezer dolgozót foglalkoztató, Gábor Áron nevét viselő gépgyárban a szakszervezet vezetőjévé választották. Megbecsült közéleti emberként az RMDSZ színeiben a megyeközpontban, Csíkszeredában székelő Megyei Tanács képviselőjévé is megválasztották. Híres volt igazságérzetéről, így egy ideig a Tanács jogi bizottságát is vezette.

Székelyudvarhely a Trianon előtti Magyar Királyság legtisztább magyar városa volt. Székelyföld anyaszékének fővárosa etnikai tisztaságát a ceausescu-rezsim évtizedei alatt is nagy mértékben megőrizte. Érthető, hogy a magyarság románná való asszimilálásáról soha le nem mondott román politika szemében szálka maradt ez a város. Ki is agyaltak egy fondorlatos tervet a román térhódítás megalapozására. Szerkuritátés hátterű emberek egy svájci jótékonysági alapítvány képében egy hátrányos helyzetű gyermekek nevelését célul kitűző, hatalmas létesítmény megépítésére kértek és kaptak engedélyt a Székelyudvarhelyt határoló Csereháton. A munkálatok évekig csendben zajlottak. Mikor a nagyszabású létesítmény felépült, kiderült a turpisság. A svájci alapítvány átadta azt a román görög katolikus egyháznak. Távoli helyekről román apácákat telepítettek a kisegítő iskolába. A város ekkor döbbent rá az etnikai összetételének megváltoztatására tett kísérletre. Bardóczy Csaba tüntetést hirdetett meg. Több ezer ember élőláncot vont a csereháti épület köré, és követelték az apácák távozását. Miután a felszólításokra semmilyen válasz nem érkezett, a tüntetők vezetői behatoltak az épületbe, és ölben kihozták onnan a román apácákat. Tettlegességre, az apácák bántalmazására nem került sor.

A Casa Sfantu Iosif tömbje a székely anyaváros feletti magaslaton – ma már városképi jelentősége van – Fotó: Plecatdeacasa.ro

Így ír a korabeli székelyföldi sajtó a csereháti botrányról – olvassa el az itt található összefoglalót, amely ma már a sajtótörténet és az erdélyi magyarság 1989 utáni odüsszeájának fontos része.

A román sajtó hisztérikus hangnemben tálalta a Csereháton történteket. Bardóczy Csaba fényképe, karjában az épületből kihozott apácával a címlapokra került. A román ügyészség vádat emelt ellene magánlaksértés címén, és letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte. 1998-at írtunk ekkor. A Magyarok Világszövetségének Elnöksége, amely már három évvel korábban figyelmeztetett a Székelyudvarhelyen épülő gyanús létesítményre, ismét hallatta hangját: a csereháti esetet egy ősi magyar város etnikai összetételének megváltoztatására tett kísérletnek minősítette.

Bardóczy Csabának csapdát állítottak: egy nappal okmányának lejárta után igazoltatták, és hajtási jogosítvány nélküli vezetésen érték tetten. Ezzel az ellene zajló büntető per újabb halmazati cselekménnyel bővült, és feltartóztathatatlanul haladt a letöltendő börtönbüntetés felé. Ismerve a romániai börtönviszonyokat, és Csaba helyzetét, félő volt, hogy onnan élve nem kerül ki. Ezért életét féltő ismerősei arra biztatták, hogy meneküljön.

A 2000 júniusára kitűzött ítélethirdetés elől Bardóczy Csaba Magyarországra menekült, ahol bujkálnia kellett. Családja otthon maradt Székelyföldön.

A magány, a kitaszítottság rányomta bélyegét a következő két évtizedre. Sarkos igazságérzete, kemény fejű székely természete lépten-nyomon nehéz helyzetekbe sodorta őt. Elindult egy lejtőn, amelyről nem volt visszaút.

Ez a fotó akkor – 2006 őszén – bejárta a magyarországi sajtót – Forrás: Facebook

Útja a Székelyföld elrománosítására tett kísérlettel szemben fellépő szabadságharcosból, aki az igazságért akár a karhatalommal is bármikor kész volt puszta kézzel szembe szállni, az ’56-os Forradalom 50. évfordulóján Budapesten a rendőrterrorral dacoló ellenállón, az erőtlenné váló, cigányok által csicskáztatott, gyakran véresre vert ferencvárosi hajléktalan-létig vezetett. Amikor még ereje teljében volt, szombat esténként Mester utcai kiskocsmákban gyönyörűen hegedült, és ritka szép hangon énekelt minden műfajt: a tiszta forrásból vett székely népdalokat, „Horthy Miklós katonája vagyok!” hangulatú indulókat, operett-részleteket. Az elvesztett Család és Szülőföld fájdalmát naponta borba fojtotta, és megpróbálta versbe is foglalni: „Otthon…. ember maradtam, / Embertelen világba vajon miért dobattam?”

Az MVSZ sajtószolgálata


Egy román csoda Székelyudvarhelyen

Az RTV Kolozsvári Területi Stúdiója készített megható riportot (2013) a Szent Józsefről elnevezett intézményről, ahol 12 apáca gondoskodik 150 árva, illetve nehéz sorsú gyermek neveléséről. Mindez igencsak dicséretes. A hiánypótló jótékony munka az anyanyelv, a román nemzeti értékek megbecsülésére való következetes nevelés azóta is töretlen a Csereháton álló épület falai között.

Megjegyezzük, hogy ez a gyereklétszám teszi indokolttá a szomszédos telken található Marin Preda Líceum működtetését, amely másképp nem maradhatna fenn. Két olyan intézmény, amely némi kincstári aljassággal körítve, a többségi kultúra trójai falovaként működik immár negyed évszázada a tömbmagyarság kebelében. Azt soha nem említik a román nyelvű beszámolók, hogy ingencsak megosztó ez a módszer. A két intézmény – az ország különböző vidékeiről származó gyermekekkel és pedagógusokkal – a város és a környék lakosságától elkülönülten, mondhatni elszigetelten, a modern kori romanizálás egyházi és karitatív álruhába öltöztetett eszközeként funkcionál.


Bardóczy Csaba földi maradványait szombaton, 2021. március 6-án, szülőfalujában, a kőrispataki temetőben adták vissza az anyaföldnek.

A Jóisten adjon örök nyugodalmat Neki!

A külön meg nem jelelölt felvételeket Lukács Csaba készítette.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb