CivilszférakiállításKultúraSzékelyföldSzépirodalom

A Székely Himnusz Napja

Megemlékezés-sorozat Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön

Május 21-én és 22-én emlékeznek meg a Székely Himnusz keletkezésének 100. évfordulójáról a székely anyavárosban, a himnusz szövegírója, Csanády György szülővárosában. Az ünnepségsorozatot a Balázs Ferenc Vegyeskar Kulturális Rgyesület szervezi, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város támogatásával.

A rendezvény első napján, május 21-én, szombaton, 10 órakor Csanády György szülőházánál koszorút helyeznek el, majd a református temetőben Csanády György sírjánál koszorúznak. Délután 6 órától kezdődően a Művelődési Házban bemutatják Lőrincz József író, néprajzkutató, nyugalmazott magyartanár tanár Csanády György életéről és költészetéről szóló könyvét, majd rövid kulturális műsor következik. Fellép Hajdúdorog műkedvelő kórusa – magyarnótákat adnak elő – és a Balázs Ferenc Vegyeskar, verset mond Neaubauer Zoltán.

A Művelődési Ház koncerttermében megtekinthetők lesznek a Haáz Rezső Múzeum gyűjteményében található Csanády György relikviák.

A megemlékezéssorozat második napján, május 22-én vasárnap 10 órakor a vendégek a Szejkén tisztelegnek Orbán Balázs síremlékénél. Utána séta, a Borvízmúzeum és a Székelyföldi Legendárium Mini Erdély Parkjának meglátogatása. Délután 5 órakor a Székely Himnusz éneklésével folytatódik az eseménysor a város több kórusának részvételével, majd a Művelődési Házban Sófalvi Emese zenetanárnő tart előadást Csanády Györgyről. Bemutatják a Duna televízió által készített kisfilmet. Az est moderátora Katona Zoltán szerkesztő, újságíró.

A Művelődési Ház előterében megtekinthető lesz a Csanády Györgyről készült mellszobor, amely Máthé Lóránt és Biró Mihály alkotása. Ez a műalkotás, akárcsak a Székely Himnusz szövegírójáról kiadott kötet civil összefogással, magánadományokból jöhetett létre.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők!

A Balázs Ferenc Vegyeskar közlése nyomán

Sepsiszentgyörgyön – konferencia a székely azonosságszimbólumokról

A Székely himnuszként közismertté vált, eredetileg Kántáté című énekünk első nyilvános bemutatója (1922. május 22.) századik évfordulója alkalmából tudományos konferenciát szervez Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A Székely azonosságszimbólumok születése című rendezvényt május 21-én, szombaton 12 órai kezdettel tartják Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.

A Kántáté címet viselő szöveg 1921-ben született, szerzője a székelyudvarhelyi származású Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A nép által választott ima jelképpé vált, a székely címer és zászló mellett a regionális önazonosság, a székely közösségi összetartozás modern szimbóluma – áll a konferencia ismertetőjében.

A szombat délben kezdődő konferenciát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke nyitja meg, majd a sepsiszentgyörgyi Vox Humana Kamarakórus előadja a Székely himnusz eredeti és a hivatalos elfogadás előtt álló, hangszerelt változatát.

Az előadások sorát Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke nyitja meg Székely jelképek a kezdetektől napjainkig című előadásával. Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum főkönyvtárosa Hunnenschlacht, avagy hogy került Csaba a Hadak útjára címmel értekezik, Demeter Lajos helytörténész Sepsiszentgyörgy szülöttjéről, Sükösd Sámuelről tart előadást. Katona Zoltán székelyudvarhelyi helytörténész a szerző Csanády György életéről Felderítőből költő és rádiós címmel értekezik, Szebeni Zsuzsa kulturális diplomata A májusi nagy áldozat – a misztériumjátékok sajátosságai címmel tart előadást, Sófalvi Emese muzikológus, egyetemi adjunktus előadásának címe: Nem is himnusznak, csak zsoltárnak született. Adatok a székely himnusz dallamának keletkezéséhez. Lőrincz József székelyudvarhelyi irodalomtörténész A székely himnusz poétikai megközelítéséről értekezik, Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész A mítosz szerepe a székelység tudatában 1848-ig címmel tart előadást, Pál Judit egyetemi tanár, akadémikus előadásának címe: Székely identitás és önkép a 19. században, Orbán Zsolt csíkszeredai történész Diskurzív identitásteremtés a székelyeknél 1867–1940 között, Bárdi Nándor budapesti történész Néprajzi csoportból kisebbség. Székelyföldi közművelődési programok a két világháború között, Patakfalvi Czirják Ágnes poszt­doktori kutató A székely zászló: regionális identitástermelés a hétköznapokban címmel tart előadást.

Levetítik Száva Enikő Csillagösvényen című dokumentumfilmjét, majd bemutatják a Hermann Gusztáv Mihály–Orbán Zsolt szerzőpáros Csillagösvény és göröngyös út című könyvét.

A Háromszék közlése nyomán

Kapcsolódó

A Székely Himnusz szövegének írója, Csanády György 1895-ben született Székelyudvarhelyen és 1920-ig élt a Bethlen Gábor utcai lakásban.

A budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett oklevelet, de nem eredeti szakmájából, hanem az irodalomból élt. A trianoni összeomlás után ötödmagával megalakította a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületét (SZEFE). 1921-ben írta meg a Mihalik Kálmán által megzenésített későbbi Székely himnusz szövegét. 1926-tól az Új Élet, 1927-től a Híd című lap szerkesztője volt. 1928-tól, a Magyar Rádió munkatársaként rádiórendezéssel és hangjátékírással foglalkozott. Egyike volt e műfaj első magyarországi művelőinek. 1941-ben a Helyszíni Közvetítések Osztály vezetőjévé nevezték ki. 1943-tól 1948-ig a Magyar Rádió főrendező-helyettese volt.

Budapesten hunyt el 1952. május 3-án. A Farkasréti Temetőben temették el, de később – végakarata szerint – hamvait Székelyudvarhelyen, a Református Belvárosi Temetőben, a családi sírban helyezték el. Az emléktáblát Csanády egykori lakóházán 2004 júniusában leplezte le Pomogáts Béla irodalomtörténész és Szász Jenő, Székelyudvarhely akkori polgármestere. A plakett a Marosvásárhelyen élő Hunyadi László szobrászművész alkotása.

Csanády György 1940-ben (Fotó: MTI/ archív)

Szobrot Csanády Györgynek!

Száz éves a Székely Himnusz

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

'Fel a tetejéhez' gomb