Hónap: 2024 március
-
Civilszféra
Tíz éves Sebestyén Péter személyes honlapja
Jó hosszú ideje, nagyjából kilenc éve annak, hogy a főtisztelendő úrral munkakapcsolatban állunk. Állok – mondhatom, írhatom így is, ha…
Bővebben » -
Erdély
VIII. Brassaï Sajtófotó-pályázat
Az 1899-ben Brassóban született Halász Gyula budapesti és berlini képzőművészeti tanulmányok, majd első világháborús részvétel után 1924-ben érkezett Párizsba, ahol…
Bővebben » -
Civilszféra
A szeretet fölébe nő a kötelességnek – vallja ma is Kozma Imre atya
Idén lett harmincöt éves Magyarország meghatározó szociális és egészségügyi ellátással foglalkozó karitatív szervezete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A gyökerekről, a…
Bővebben » -
Erdély
Udvarhelyszék, az összmagyarság és a magyar állami elismerések
Mintegy két héttel ezelőtt, amikor nemzeti ünnepünk alkalmával állami kitüntetésket adtak át az Országházban, illetve a Pesti Vigadóban, mindjárt feltünt,…
Bővebben » -
Egyház
Csinód – Búcsú a Gyümölcsoltó Boldogasszony kápolnánál
A csinódi ökumenikus kápolna búcsús szentmiséje 2024. április 8-án, hétfőn, 11 órától kezdődik. Ekkor kerül megáldásra a mostanra elkészült festett…
Bővebben » -
Kárpát-medence
Charta XXI. – Kundera, Európa és Közép-Európa
Közeledik a hajdan pirosbetűs ünnep: április 4-e. Számunkra, Magyarországon élőknek ez ebben az évben is ünnepi jelleget kap: a Charta…
Bővebben » -
Erdély
Megjelent a Művelődés márciusi száma
„Hetven évvel ezelőtt, 1954. március 15-én 16 órakor hangzott el a Kolozsvári Rádió, vagyis a Román Rádiótársaság kolozsvári területi stúdiójának…
Bővebben » -
képzőművészet
Sepsiszentgyörgy – Balázs István kiállítása
Éghez szóló szavak a címe annak a kiállításnak, amely 2024. március 28-án, csütörtökön 18 órakor nyílik a sepsiszentgyörgyi Lábasházban, amely…
Bővebben » -
Kultúra
A keresztút
Az idei nagyböjtben az Adoramus együttes Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Csíksomlyón adta elő Gulyásné Balogh Bianka 2003. nagyböjtjében megzenésített Sík Sándor…
Bővebben »