A kézművesség reneszánszáról

Alapítványuk 2005-től kezdődően tart képzéseket a népi mesterségek tárgykörében. 2010-ig a Munkaügyi Minisztérium által jóváhagyott tanfolyamokat szerveztek Székelyudvarhelyen, a Kornis Ferenc utcai Artera Házban. Ott indították el a bútorfestő, vesszőfonó, viselet-, gyöngyékszerkészítő és a szövőképzést, de aztán egy kicsit alábbhagyott a tanfolyamok iránti érdeklődés.

Egy idő után úgy tűnt, hogy a létük is megkérdőjeleződik, de úgy 4-5 éve ismét lendületet vett az alapítvány berkein belül az élet – mondta bevezetésként Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány vezetője.

– Érdekel még valakit a kézművesség?

– Mi az hogy! Olyan reneszánszát éli a kézművesség iránti érdeklődés, hogy az már-már csoda. Csoda volt az is, hogy 2019-ben a Csoóri Sándor Alap a tárgyi népművészet támogatására pályázatot hirdetett meg, amire az Artera Alapítvány sikeresen pályázott, így tudtuk felújítani a régi asztalosműhelyt, majd 2021-ben bővíthették még egy további műhellyel. Ez számunkra örvendetes, és nagy lendületet, lehetőséget hozott a mesterségképzések szervezésére. Hímzést, szövést, vesszőfonást, nemezelést, bútorfestést, bőrművességet hirdettünk meg. Igény mutatkozott az ékszerészet, az arany- és ezüstművesség iránt. Volt érdeklődő a cipészmesterségre is. Meghirdettük, összejött a cipész–bőrdíszműves csoport. Ismertem a cipészmesterség képzési folyamatát, hiszen abban a szövetkezetben dolgoztunk évtizedeken át. A cipészet az új műhelyben kapott helyet, a kellékekből is volt már kézügyben, a többit meg a mesterrel felkutattuk megvásároltuk, s a Vámszer Géza Népiskola ki is fizette. A kovácsmesterségre is volt érdeklődés már előző években, 2020-ban azt is meghirdettük, és indult egy egész nagy létszámú csoport. A kovácsolást mindig számon tartottam mint ősi népi mesterséget, de tudtam, hogy ahhoz külön helyiség kell. És különleges tudás. Ez már kihívás volt.

– Hogyan sikerült elindítani ezt a képzést? Társulni kellett valakivel?

– Most három éve mindössze csak hárman jelezték, hogy meg kívánják tanulni a kovácsszakmát. Két évvel ezelőtt meghirdettük újra, és nagyon sokan jelentkeztek. Majd keresnünk kellett hozzá helyet és olyan szakmai környezetet, amely biztosítja a gyakorlati tudás továbbadását, végül 13 komoly jelentkezőt regisztráltunk a kétéves tanfolyamra, amely a csíkszeredai Vámszer Géza Népfőiskola védnöksége alatt zajlik, egy Kadicsfalván felajánlott műhelyben. Idén az első évfolyamra további öt hallgató, úgymond „inas” iratkozott be, akik Csíksomlyóra járnak Nagy István Gábor mester műhelyébe. Az oktató ingázik a haladó csoporthoz heti rendszerességgel az itteni műhelybe, de a tanulók menet közben, ha idejük engedi, hétköznapokon magukban is gyakorolhatnak, elvégezhetnek vállalt feladatokat. Úgy gondolkodunk mostanában, hogy több szakmára hirdetünk ezentúl minden ősszel hasonló képzéseket, amennyiben összegyűl 8-10 fő, akkor minden lehetséges szakirányba elindulunk. Ha olyan szakma bukkan fel, ami szintén ritkaságszámba megy, akkor megkeressük hozzá a megfelelő mestert és elindítjuk a képzést. Örvendek, hogy ez idáig mindig találtunk felkészült embereket, akikben megvan a tudás, a szakmai alázat és a képesség, a készség is, hogy átadják a szakmai fortélyokat. Ma már sokan eljutottak arra a szintre, hogy nem kényszerültek abbahagyni eredeti munkájukat, sőt maguk is folyamatosan fejlődnek, fejlődtek, hiszen eljárnak, eljártak magyarországi továbbképzésekre is és más erdélyi tájegységekre tapasztalatokat gyűjteni.

– Mi jellemző az országban, gondolok a Kárpátokon túli területekre, másutt mennyire élnek, mennyire maradtak fenn ezek a foglalatosságok, hiszen a rendszerváltást követően a hazai nyersanyagpiac jószerével eltűnt, más a munkaerő-felhozatal, a fogyasztói keresletet is előre nem látott hatások érték? Mindenütt megjelent a dömpingáru, az ipar felhozatala pedig úgymond végtelen…

– Mi itt Székelyföldön jól együtt tudunk működni az említett csíkszeredai népfőiskolával, segítünk a Kárpátokon túli érdeklődőknek is a mesterségképzésekben, továbbképzésekben. Szórványban volt három évvel ezelőtt egy kísérletünk, amikor a Míves Emberek Sokadalmát elvittük Fehér megyébe, Nagyenyedre. Sok értékes emberrel, kézművessel, vállalkozóval találkoztunk. Azt a folytatást vagy a kibontakozást megakadályozta aztán a koronavírus-járvány.

Talán újra elkezdődhet minden a rendes kerékvágásban. Talán folytatható. Erre nem tudom a helyes választ, mert úgy tűnik, hogy még nem lábaltunk ki a járványból. A múlt héten tartott évzáró eseményünk alkalmával egy kicsit visszatekintettünk a kezdetekre, de a jövő terveiről is beszélgettünk Erdővidéken. A magas szintű szakoktatás, a kézműves inkubátorház, a kézművesek szövetkezete. Mindezt aláhúzta Benedek-Huszár János, Barót városának polgármestere is, aki arra intett beszédében, hogy „a kéz művészete, csakúgy, mint a természetes, helyi anyagok, de a helyi tudás is, javarészt a globalizáció miatt háttérbe szorultak, de még nem késő ezt a tudást újraértékelni, továbbvinni és továbbadni”.

– Udvarhelyszék fiatal szenátorának, Antal Lórántnak volt egy kezdeményezése, amelynek alapján adómentesség, sőt életjáradék lenne megállapítható az autentikus népi mesterek számára. Vajon kidolgozták-e ezt a törvényt, mert a megszavazásáról, az életbe léptetéséről még nem esett szó.

– A törvényt megszavazták, amit a roma képviselővel indítottak, de más parlamenti képviselők és szenátorok is a téma mellé álltak, átment a képviselőházon és a szenátuson, azonban az Alkotmánybíróság 2020 szeptemberében óvást emelt ellene. Köztudott, hogy a járvány időszaka során végigvonult az országon a meg-megújuló kormányválság, talán más témákra terelődött a figyelem… Talán a pénzügyi része sem volt kellőképpen kidolgozva.

Nem tudok a további részletekről semmit. Erre azonban érdemes lenne figyelni, hiszen a cigányság körében is több hagyományos foglalatosság fennmaradt, kiválóan működtetik, és megélnek anélkül, hogy szociális támogatásokat kellene kérniük. Nagy kár lenne, ha e kézművesképességek egész sora elsorvadna… Viszont más lakosságrétegek számára is fontos, ha már kedvez a törvényi környezet. Nyilvánvaló, hogy komoly segítség lenne a Székelyföld népi mesterei számára is ez a lehetőség, új távlatokat nyithatna. A hagyomány számos rétegében segíteni a túlélést és a társadalmi, a gyakorlati hasznosulást. A népi kézművesség nemcsak arra való, hogy feltöltse a butikokat és a szuvenírboltokat. A Kárpátokon túli kézművesek csoportjairól annyit, hogy kapcsolatokat ápolunk moldvai román és csángó civil szervezetekkel. Ott is erős a kézművesség. Nemcsak konferenciákon találkoztunk, hanem volt olyan terepmunkánk is, amikor kimentünk Moldvába, és ottani helyi asszonyokkal, mesterekkel készítettünk közös munkákat. Csángó motívumokat hoztak haza lányaink-asszonyaink, hogy azokat újratervezve varrottasokon, szőtteseken hasznosítsák.

– Mi működött jól a járvány idején? És mi működött kevésbé?

– Különösebben nem veszélyeztette a pandémia a foglalkozásainkat. Hat szakma területén zajlott a képzés. 2020. március 15-én szerettük volna vendégül látni a budapesti Hagyományok Háza és a Magyarországi Népművészeti Egyesületek Szövetsége küldöttségét, előadni, tapasztalatcserére érkeztek volna. Szép és hasznos programnak ígérkezett, de az elmaradt. Mivel a felújítás során készült egy szabadtéri helyiségünk, verandaféleség, ami nyitott, tavalyelőtt május 15-től kezdődően már dolgozni kezdtünk benne a csoportjainkkal. Akkor 20 főben szabta meg a hatóság az együtt való tartózkodás felső határát. Dolgozni kellett a „rendes” munkahelyeken is, ha élni akartunk. És nyilvánvaló, hogy járvány idején kezdődhetett el a kovácsok képzése is, 2020 őszén. Ez is kiscsoportos tevékenység, 2-3 fő végzi a munkafázisok bemutatását, és viszonylag tágas helyiségben zajlik minden. Elképzelhető, hogy a vírusok nem is bírják a füstöt és a forróságot.

Nem történt a köreinkben megbetegedés. Akik karanténba vagy megfigyelés alá kerültek, azok abban az időszakban távol maradtak a közösségi munkától. Nem a járvány miatti korlátok, az időszakos fel- vagy megszabadulás, hanem most megint az igény, a szükséglet vitt rá, hogy elkezdjük egy szintén veszélyeztetett mesterség, az ácsolás fortélyainak átadását az érdeklődőknek. Jakab Zoltán faszerkezet-restaurátor, ácsmester személyében találtuk meg a megfelelő szakembert. A mester oroszhegyi ácsműhelyében ősszel 7 személy kezdhette el a tanulást. Köztük egy lány is! Ez az oktatónk úgy dolgozik, hogy vasazás nélkül végzi a kivitelezéseket, csapokkal, hagyományos illesztéses eljárásokkal. Kiváló referenciái vannak bel- és külföldön egyaránt. Ennél a tanfolyamnál az az ötletünk támadt, hogy elvállalhassunk valahol hagyományos környezetben egy vagy több kisebb vagy akár jelentősebb volumenű munkát, kivitelezést, amely megmarad, és tulajdonosai – legyen az család vagy akár közösség – hosszú időn át használhassák. Akár egy-egy megvalósítható objektum tervét, makettjét is elkészíthetik a növendékek.

Kíváncsiak vagyunk arra, hogy amennyiben népszerűsítjük a programot, az elképzelést, milyen hasznosítható ötletek bukkannak felszínre. Ehhez kellenek az alapötletek, illetve az azt megálmodó civil csoport vagy közösség feladatvállalása és elszántsága is. Mert együtt tervezni és megvalósítani is könnyebb, hasznos. És pedagógiai haszna is van, főként mostanság, amikor a koronavírus okozta megszorítások annyira botlasztanak. Mert amint a legújabb adatokból is megállapíthatjuk, a pandémia káros hatása még nem ért véget.