Kárpát-medencekiállításKultúra

A Szent Korona velünk van

Elekes Gyula alkotása a Patkóban

Három évvel ezelőtt láthattunk olyan installációt Elekes Gyula székelyudvarhelyi képzőművész jóvoltából a Református Kollégium udvarán, amely a Szent Korona „bejárható” méretarányos másolatát tartalmazta. Hétfőn állította ki az alkotó a Hungarikum Bizottság és a Székelyudvarhelyi Rotary Club támogatásával megvalósult új installációját Elekes, amelyet fémszerkezetre rögzítettek, és sokkal strapabíróbb, mint a korábbi.

Tulajdonképpen egy szentély, amelyen átsüt a Nap. Ezen a helyszínen tíz napon át lesz megtekinthető az alkotás, amely túl a korona rejtett és látható értékeinek bemutatásán, fontos koronázási időpontokat, egyéb – szintén a koronához köthető – történelmi információkat közöl a látogatóval, illetve felsorolja a Kárpát-medence lajstromozott hungarikumait is.

Az alkotó elmondása szerint tárgyal azzal kapcsolatosan, hogy az István, a király című rockopera bemutatása idején, 2020. augusztus 20-24. között Sepsiszentgyörgyön állítsák fel, ezt követően pedig – hasonlóan a korábbi installációhoz, illetve a Szent László-kultuszt bemutató munkájához – a Kárpát-medence különböző helyszínein, a Szent Korona alá tartozott országokban fog felbukkani a Szent Korona mása.

Simó Márton felvételei

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb