Annak rendje-módja szerint került sor szerdán, november 4-én a tervezett két összevont program megtartására. Lövétei Lázár László költő az általa szerkesztett antológiáról, Zsidó Ferenc főszerkesztő és Magyarosi Sándor szerkesztő, hadtörténész pedig a mohácsi csata félévezredes évfordulójához kapcsolódó újabb kutatásokról és annak a lapsban közölt eredményeiről tartott rövid és érdekfeszítő előadást.
Mondhatunk bármit, akár azt is, hogy nincsenek könyves események, hogy ritkák, hogy az emberek eltávolodtak a könyvtől és az olvasástól, de ezúttal is szembesülnünk kellett azzal, hogy nagyjából ugyanabban, amikor mi összegyűltünk az Erdélyi Szép Szó 2026 című antológiával való megismerkedésre és a Székelyföld novemberi számának közös fellapozására, abban az időpontban elkezdődött egy másik könyvbemutató is Székelyudvarhelyen. Vannak kisebb-nagyobb buborékok itt-ott, még akkor is, ha időnként egyiket-másikat nem látjuk. Ők sem, az ott tartózkodók sem figyelnek ránk. És ez még így is jó. Mert mégiscsak van valami. Még akkor is, ha jelentős a széthúzás és a szétszerveződés. Ha odafigyelünk, s van hozzá türelmünk, akkor össze lehet még bizonyos dolgokat hangolni… Régebb úgy szervezkedtünk, hogy próbáltunk vigyázni az egyidejűségek kiküszöbölésére, mert Udvarhely népességét, gazdasági potenciálját tekintve napról-napra egyre kisebb és jelentéktelenebb. Nincs mit szépíteni. Nemcsak az írók mennek el innen, hanem a társadalmi szempontból valóban hasznos szakmák művelői is… Feltevődik a kérdés ilyenkor, hogy van-e egyáltalán valakinek haszna belőle? Jó-e az, ha széthúzás helyett összehangolódunk.?… Kinek a javát szolgálja, ha valakikkel együtt látnak minket? S jó-e azoknak, ha velünk egyazon társaságban bukkannak fel? Végülis miről lenne szó? A kultúra hasznáról. Az irodalom szerepéről. Kinek segítünk vele? És vannak-e visszajezések a létező olvasótáborból?… Az antológia szerkesztőjével – aki egyébként a Székelyföld „emeritus főszerkesztője” – és az aktuális főszerkesztővel, Zsidó Ferivel, illetve a hadtörténésszel, Magyarosi Sándorral, meg pár itt megjelent szerzővel is jórészt ezekről a témákról beszélgettünk.
Erdélyi Szép Szó 2026
Hosszú ideig Fekete Vince szerkesztette ezt az antológiát, amelynek létrehozását 2000-ben határozták el a Pro-Print Könyvkiadó vezetőjével, Burus Endrével közösen. Aztán pár évig Lövétei Lázár Lászlóval (LLL) kettesben hozták tető alá, három éve azonban Lövétei egyedül válogatja egybe az erdélyi irodalmi termés legjavát. Ezalkalommal is elmondta, hogy mint minden antológia, ez is erősen szubjektív, hiszen egymaga dönt. Nincsen szerkesztőbizottság, amelyben három-négy-öt fő vitatná meg, hogy mi kerüljön be, s mit szorítsanak ki a terjedelmi korlátokra való hivatkozással. Mert mindig határt szab a terjedelmi keret. Utána lehetne nézni, hogy kik azok, akik éves rendszerességgel benne vannak, illetve kicsodák jelentkeznek ezekben a válogatásokban rapszodikusan, mert nem azonos intenzitású egyetlen szerzőben sem az írási vagy publikálási kényszer határon innen és túl, hiszen szűkebb pátriánk íróinak megjelenéseit LLL az anyaországban és kies honunkban egyaránt figyelte… A 2026-os válogatás külön érdeme, hogy ezalkalommal esszéket és tanulmányokat is beválogatott a versek és prózák közé. A legidősebbek Ferencz Imre (1948), Kristó Tibor (1949), Markó Béla (1951), akik bőven túl vannak életművük nagyobb részén, hogy olyan fiatalok is felbukkanjanak, akiknek alig egy-két kötete látott ezidáig napvilágot, vagy éppenséggel most készül a legelső: Demeter Arnold (1998), Fancsali Kinga (2000), György Alida (1995), Kali Ágnes (1996), Papp-Sebők Attila (1997), Tankó Andrea (1997). Összesen 63 szerző, közülük 22 nő, 41 férfi. Arra nem tért ki a szerkesztő a maga által készített statisztikában, hogy közülük hányan szocializálódtak a kolozsvári egyetemi berkekben – ki lehet jelenteni, hogy 90%-ban ott végezték felsőfokú tanulmányaikat, és valamilyen módon a mai napig is kapcsolódnak az ott működő kulturális folyóiratokhoz és élő műhelyekhez – , s azt sem vizsgálta, hogy ki ragaszkodik egyetlen műfajhoz. Személyes tapasztalataim szerint, ahogy ismerem az alkotókat, a zöm képes párhuzamos több műfajban is alkotni, a vers és a széppróza mellett többen komoly irodalomtörténészi és eszzéírói munkásságot is folytatnak. Néhány példa: maga LLL – aki nem szereplő, csak szerkesztő, de mondjuk, hogy több alkotói oldala van neki is – , akárcsak Zsidó Ferencnek, Demény Péternek vagy Balázs Imre Józsefnek, akik úgymond „mindenesek”…
A novemberi lapszám tartalmából
A Székelyföld folyóirat 2026/11. száma tematikus: az „újragondolt Mohács” címszó köré építkezik. Az összeállítással a szerkesztők arra szeretnék fektetni a hangsúlyt, hogy mit tudhatunk meg a mohácsi csatáról a legújabb kutatásoknak köszönhetően. Ehhez igazították a tematikus összeállítás műfaji kereteit is: tanulmányok helyett döntően olyan beszélgetéseket és interjúkat adnak közre, amelyek nem csupán új kutatási eredményeket mutatnak be, de betekintést engednek a múlttal foglalkozó kutatók gondolkodásmódjába is, rávilágítva arra, hogy időnként nemcsak egy-egy múltbeli eseményt, hanem az arról felhalmozódott tudást is vizsgálat tárgyává kell tenni. A tömb így áll össze: Mohács a legújabb kutatások tükrében címmel Magyarosi Sándor beszélget C. Tóth Norbert, Horváth Richárd, Pálosfalvi Tamás, Varga Szabolcs történészekkel. Ezt követi a mohácsi csata tömegsírjaival kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről Kudelász Nóbel beszélgetése Pálfi György antropológussal. Utána a mohácsi csata kapcsán zajló kísérleti régészeti kutatásokról Magyarosi Sándor beszélgetés Németh Balázs hadtörténésszel. Eligazításként Nagy-L. István sorra veszi a mohácsi csata eseményeit; végül Péter Beáta a török hatásokról ír Erdélyben: a Csíki Székely Múzeum A félhold árnyéka. Erdély és az Oszmán Birodalom című kiállítása alapján.
A Székelyföld folyóirat 2026/11. száma tematikus: az „újragondolt Mohács” címszó köré építkezik. Az összeállítással a szerkesztők arra szeretnék fektetni a hangsúlyt, hogy mit tudhatunk meg a mohácsi csatáról a legújabb kutatásoknak köszönhetően.
Ehhez igazították a tematikus összeállítás műfaji kereteit is: tanulmányok helyett döntően olyan beszélgetéseket és interjúkat adnak közre, amelyek nem csupán új kutatási eredményeket mutatnak be, de betekintést engednek a múlttal foglalkozó kutatók gondolkodásmódjába is, rávilágítva arra, hogy időnként nemcsak egy-egy múltbeli eseményt, hanem az arról felhalmozódott tudást is vizsgálat tárgyává kell tenni. A tömb így áll össze: Mohács a legújabb kutatások tükrében címmel Magyarosi Sándor beszélget C. Tóth Norbert, Horváth Richárd, Pálosfalvi Tamás, Varga Szabolcs történészekkel. Ezt követi a mohácsi csata tömegsírjaival kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről Kudelász Nóbel beszélgetése Pálfi György antropológussal. Utána a mohácsi csata kapcsán zajló kísérleti régészeti kutatásokról Magyarosi Sándor beszélgetés Németh Balázs hadtörténésszel. Eligazításként Nagy-L. István sorra veszi a mohácsi csata eseményeit; végül Péter Beáta a török hatásokról ír Erdélyben: a Csíki Székely Múzeum A félhold árnyéka. Erdély és az Oszmán Birodalom című kiállítása alapján.
A lapszámban szépirodalom is található: Szondy-Adorján György: Az ismeretlen nyelv; Demeter Zsuzsa rövidprózái; Soós Amália versei; Hajós János versei; Nagy Olivér Ábel: Felícia.
A folyóiratban ugyanakkor egy nagyinterjú olvasható dr. Dimény-Haszmann Orsolya néprajzkutatóval, az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum vezetőjével.
Újragondolt Mohács című írásában Magyarosi Sándor hadtörténész, a Székelyföld szerkesztője rávezeti az olvasót arra, hogy itt nem az 500 évvel ezelőtti események sima felidézésről van szó, hanem próbál az új kutatások eredményeire figyelni, következtetni és összegezni.
„Jelen összeállításunkkal – írja – mi leginkább arra szeretnénk fektetni a hangsúlyt, hogy mit tudhatunk meg a mohácsi csatáról a legújabb kutatásoknak köszönhetően.Ehhez igazítottuk a tematikus összeállítás műfaji kereteit is: tanulmányok helyett döntően olyan beszélgetéseket és interjúkat kívánunk közreadni, amelyek nem csupán új kutatási eredményeket mutatnak be, de betekintést engednek a múlttal foglalkozó kutatók gondolkodásmódjába is, rávilágítva arra, hogy időnként nemcsak egy-egy múltbeli eseményt, hanem az arról felhalmozódott tudást isvizsgálat tárgyává kell tennünk.” Kudelász Nóbel író, televíziós szerkesztő, forgatókönyvíró négy történésszel készített többórás beszélgetésének kivonatát írta le Mohács újragondolása kapcsán. (C. Tóth Norbert történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, a HUN-REN_MNL-Szegedi Tudományegyetem Magyar Mediavisztikai Kutatócsoportjának vezetője, Horváth Richárd történész, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, Pálosfalvi Tamás történész, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetének főmunkatársa és Varga Szabolcs történész, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.) Ami a találkozón elhangzottak alapján és első olvasatra látszik: igyekeztek az emberi oldalát is megvilágítani a csatának. Hogy lássuk, kik voltak a harcosok, honnan érkeztek, milyen felszerelésük volt, s milyen körülmények közötteshettek el. Ennek az összeállításnak kiemelkedő darabja az „Adjatok kölcsön egy antropológust egy hónapra” c. írás – szintén Kudelász Nóbel interjújának kivonata – , amelyben Pálfi György antropológus, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének tanszékvezetője a mohácsi tömegsírok feltárásáról beszél.
Péter Beáta író, szerkesztő a Csíki Székely Múzeum Erdélyiek a félhold árnyékában című kiállítása kapcsán idézi fel Sudár Balázs, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetének főmunkatársának gondolatait. Igen találóan: „Ha azok az emberek Mohácsnál nem állnak ki, nem biztos, hogy ez ma így lenne. Nekik köszönhető, hogy a Magyar Királyság nem szűnt meg, és hogy a török kor elmúltával először mentális értelemben, majd gazdaságilag is helyreállt az ország. És lehet, hogy a török hódítás következtében csak egy kicsi darab maradt meg az országból, de az tovább vitte azt a tudatot, hogy újra fel lehet épülni. Van tehát egy ilyen üzenete is a mohácsi csatának: szenvedhetünk vereséget, jöhetnek utána rossz idők, de mindezt végig lehet csinálni. Tisztelet azoknak, akik akkor ott felmutatták, hogy helyt kell állni, muszáj helyt állni.”
A külön meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette
