CivilszféraKultúraSzékelyföld

A Könyv Évéről még egyszer, de nem utoljára

Lehetőségekről és folytatásról Székelyudvarhelyen

A Könyv Éve rendezvénysorozatának folyamatában két alkalommal kértek kerekasztal tartására a szervezők. Elhatároztam, hogy kérdéseket teszek fel a jelenlevőknek, illetve azoknak, akik innen származnak, akik pályakezdésük idején itt bontogatták a szárnyaikat, vagy éppenséggel az a sors jutott számukra, esetleg maguk választották, hogy itt maradtak élethosszig a székely anyavárosban, vagy valahol Udvarhelyszéken.

Közismert tény, hogy nincsenek ugyan irodalmi műhelyek itt, nem érződik az együtt alkotó generációk vagy a szerzői csoportosulások akol-melege, de azért nem olyan rossz vidék ez a provincia. Abszolút magyar többségű kisvárosok és községek alkotják Udvarhelyszéken azt a több tízezres – vagy akár tovább duzzasztható – olvasótábort, amelyhez fogható Csík- és Gyergyószéken, Háromszéken, Marosvásárhelyen és környékén, esetleg Kolozsvárott él ez idő tájt Erdélyben. Egyáltalán nem elhanyagolhatók azonban azok az életművek sem, amelyek szerzői innen indulva váltak az összmagyar irodalom jeles személyiségeivé. A múlt században Nyirő József és Tamási Áron. Tompa László azonban helyben maradva bizonyította be, hogy a végvárból is be lehet kapcsolódni az élő irodalom főáramába. Havanna fényeit látva is jórészt „Almás gödréből” táplálkozott világéletében Szabó Gyula. Udvarhelyre érkezve tanulta meg az ifjú Kányádi Sándor, hogy városon nem kell köszöngetni az embereknek, de azért úgy kelt útra, hogy a szülőföld szeretete, a ragaszkodás Isten áldásaként minden sorában visszaköszönt a Budvár tövében élőkhöz is. A második Forrás-nemzedék mezőnyének jelentős része is innen „felkerülve” indult, köztük Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán, Tömöry Péter, Cseke Péter, Molnos Lajos, Páll Lajos. A magányos alkotók közül Lőrincz György, Szakács István Péter, Lőrincz József évtizedeken át helyben dolgozva alkottak, és látták/ láttatták a világot. Tették ezt anélkül, hogy különösebben panaszkodtak volna. A most tevékenykedő közép- és fiatal-nemzedék soraiban akár többtucatnyian lehetnek, akik itthon, vagy a magyar glóbusz más vidékeire elszármazva dolgoznak a szépliteratúra ligeteiben. Pár nevet sorolok a teljesség igénye nélkül: Nagy Koppány Zsolt, Farkas Wellman Éva, Farkas Welmann Endre, Murányi Sándor Olivér, Lakatos Mihály, Zsidó Ferenc, Lövétei Lázár László, Demeter Szilárd, Csender Levente, Balázs Imre József, Nagyálmos Ildikó, P. Buzogány Árpád, és a jelen sorok írójaként, valamilyen szinten magam is.

Első alkalommal kilencen ültünk le a művelődési ház emeleti előcsarnokában, másnap öten, de időközben elektronikus csatornákon is körbejárták párszor az Egyenlítőt a kérdések, a válaszok pedig villanylevélben és szóbeli közlés formájában is egyaránt érkeztek.

Úgyhogy a válaszadók között tudjuk: Lőrincz Ildikó (L. I.) művészettörténészt, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársát (a továbbiakban röviden: Forrásközpont), P. Buzogány Árpád (P. B. Á.) író, költőt, a Forrásközpont munkatársát, aki gyakorlatilag az intézményüknél megjelenő kiadványokat gondozza (évente legalább 8-10 címet), Lövétei Lázár László (L. L. L.) költőt (a Székelyfold korábbi főszerkesztőjét), Lőrincz György írót, az EMIA – Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány – létrehozóját (L. Gy.), Szente B. Levente (Sz. B. L.) székelykeresztúri költő, könyvtárost, Lőrincz József (L. J.) költő, néprajzkutatót, Balázs Imre József (B. I. J.) költő, szerkesztő, egyetemi tanárt, Bálint Tamás (B. T.) költőt, Nagyálmos Ildikó (N. I.) költő, újságírót, Nagy Koppány Zsolt (N. K. Zs.) író, szerkesztőt. A kerekasztal körül folyó disputa vezetőjeként és a kapcsolódó levelezés bonyolítójaként jómagam, Simó Márton (S. M.) író, újságíró, szerkesztő, civil aktivista, szóval én is hozzáadtam a magam véleményét.

A Könyv Éve programkínálatában megjelennek-e a régióban élő és az elszármazott alkotók? Együtt vannak? Vagy külön-külön? Esetleg máshol működő kiadók „hátán” érkeznek? Székelyudvarhely és Udvarhelyszék „gondozza-e” az innen induló irodalmárokat? Gondoskodik-e a megtartásukról?

Balázs Imre József – Szabó Károly felvétele

(B. I. J.) Számomra érdekes és friss kezdeményezésnek tűnik a Háromszéki kortárs szépírók Fb-oldala, ami épp az együttes és folyamatos megmutatkozásról szól, illetve a múlt fele is nyitott. Az antológiák kérdése is releváns – Kolozsvár polgármesteri hivatala rendszeresen támogatja ilyenek létrejöttét, kiadását, de „természetesen” román nyelven, azokban a magyar Kolozsvár nem jut szóhoz.

Nagy Koppány Zsolt – Fotó: Szabadsag.ro

(N. K. Zs.) Sajnos halasztódtak a nyomdai munkálatok. Nekem három könyvem is van kiadóknál, de egyik sem látott még napvilágot. Értesültem ugyan az eseményekről, de nem mertem szerepet vállalni. Más esztendőben már nyugodtabb leszek ilyen szempontból, ha lesz a piacon könyvem, remélhető, hogy annak híre lesz, és valószínű, hogy hazahívnak.

Lőrincz György – Dávid Botond felvétele

(L. Gy.) Ez a program, A Könyv Éve olyan lesz, mint a fehér holló. Viszont örvendjünk, hogy megvolt. A remények jogosak, de ez a város harminc év alatt – és ezt meg kell írni! – nem költött annyit az irodalom népszerűsítésére, mint most. Ez a rendezvény a hibáival együtt sikeres volt. Mert az igaz, hogy sokszínűvé lehetett volna tenni, például udvarhelyszéki, udvarhelyi merítésű festészeti kiállítással, más a társművészetekkel bevonásával. Bár a „hozott” zene és a helyi színház valamelyest jelen volt. De azért örvendjünk, hogy megvolt. Valóban A Könyv Éve volt idén Székelyudvarhelyen. Érződött. (…) Az írók közül szinte mindenki valamilyen újságnál vagy lapnál dolgozik, de nagyon kevesen írnak a megjelenést követően egy-egy könyvről. Nem volt ennek a négy napnak olyan jellege, amitől valóban „székely” lehetett volna, azon kívül, hogy itt tartották Székelyudvarhelyen. A keresztúri fiatal írók meghívását is én ajánlottam. És vannak olyan tehetséges udvarhelyi származású szerzők Budapesten is, akiket mindenképp meg kellett volna hívni. De Korondon, Zetelakán, Szentegyházán, és talán másutt is. Hogy Udvarhely gondozza-e az udvarhelyi írókat? Nem tudom. Nem hiszem. Nem a városnak kellene ezzel foglalkoznia, hanem a könyvtárnak. És újabban gondozza, ápolja is a kapcsolatokat. Odafigyel a friss kötetekre, az innen elszármazottakra.

Szente B. Levente – a fotó a költő személyes archívumából való

(Sz. B. L.) Nem, sajnos nem jelennek meg, holott ez illett volna. Sokukról pedig méltatlanul elfeledkeztek. Megesett korábban, más alkalmakkor, akár magánszemélyek kezdeményezésére, hogy máshol, olykor külföldi kiadók „hátán” érkeztek a régióba innen elszármazott írók, kutatók. Ugyancsak sajnálatos, hogy ezek jó része más országokban kellőképpen ismertek, itthon azonban a nagyközösség által kevésbé. A Forrásközponton kívül nincsen tudomásom más szervezetekről, egyéb, egy a kulturális közegben mozgó egyesületről, bárkiről, aki, vagy akik bármilyen módon is „gondoznák”, sőt gondoskodnának az innen induló irodalmárokról. Pedig igen csak jó lenne az! Egyes külföldi régiókban ez rég működik már, hiszen a közért is tesznek, amikor alkotnak.

Nagyálmos Ildikó – Fotó: Eirodalom.ro

(N. I.) A szervezők mindenképp szem előtt tartották és felkarolták a helyi költőket, írókat, úgy érzem, érintettség okán is, igyekeztek meghívni azokat az alkotókat, akik innen származtak el, vagy itt élnek. A programban legalább hét-nyolc helyi szerző szerepelt. Akiknek épp volt kötetük, illetve azok jöttek, akiknek az időpont megfelelt.

P. Buzogány Árpád

(P. B. Á.) Nem láttam arra való törekvést a programban, hogy az ide kötődő szerzők nagyrészt itt legyenek, de ez nem is valósítható meg. A könyv ezen a rendezvényen a szépirodalmat jelentette, a tudomány mintha egészen kimaradt volna. A helyi tudományos irodalomról aránylag kevesen tudnak, a következő alkalommal talán nagyobb súllyal lehetne/ kellene megjeleníteni. Egy település akkor fog gondoskodni nagy szülöttjeiről, amikor már díszpolgárrá lehet avatni őket, vagy más módon tüntetik ki őket. Az utóbbi két évtizedben sem a civilek, sem az irodalomszervezők részéről semmilyen jele nem volt annak, hogy törődni szeretnének az induló tehetségekkel.

Van-e, esetleg megteremthető-e egy olyan „műhely”, vagy „alkotóközösség”, amely „így” és „itt” van együtt? Ha ez a kezdeményezés, mármint „A Könyv Éve” folytatható és fenntartható – nem ötszáz évenként egyszer fordul elő! –, akkor el lehet-e képzelni azt, hogy a következő alkalmakra célzott antológiák szülessenek? Olyan gyűjtemények, amelyeket láthat/ olvashat a közönség, s amelyeket a meghívottak, a „jeles” vendégek, a kiadók is magukkal vihetnek a túlélőcsomagjukban?

Lőrincz József – Szabó Károly felvétele

(L. J.) Kellene egy irodalmi kör. Vagy kettő. Egy az amatőr íróknak, költőknek, egy a hivatásosoknak. És valamilyen szervezeti forma az udvarhelyszéki írástudóknak. Egy városi kör az alkotó diákoknak. Valamilyen udvarhelyi irodalmi antológia képzőművészek illusztrációival.

Bálint Tamás – Szabó Károly felvétele

(B. T.) Az tény, hogy inkább külön-külön/eseti jelleggel szerepelünk itt-ott, de mindenképp igyekeznek időnként, a lehetőségekhez mérten foglalkozni a helyi gyökerekkel rendelkező szerzőkkel a Városháza/Könyvtár részéről is. És mintha egyre több ilyen lenne, azaz a szándék és az irány mintha jónak tűnne, a könyv és az irodalom fontossága mintha a döntéshozók számára is kiderült volna. Vagy csak naivan ezt gondolom a jelen esemény hatása miatt?…

(Sz. B. L.) A magyarországi Ajka várost említhetném (Veszprém megyében), valamint a nem messze tőle eső Magyarpolányról tudom, hogy évtizedek óta létezik mindkét helyen olyan egyesület, amely felkarolja, több úton-módon is segíti, rendszerességgel foglalkoztatja, sőt fizeti, táboroztatja, és munkáikat nem csak kiadja az ottani íróknak, költőknek, más kutatóknak, grafikusoknak, festőknek, hanem más országokba is eljuttatja, előadásokra, bemutatókra kérik fel őket rendszerint. Ami nálunk szinte ismeretlen, hogy ott nem csak a helyi vendégelőadóknak, a meghívottaknak is honoráriumot fizetnek. Tagadhatatlan, hogy ezek a motivációk hozzájárultak a szellemi és tárgyi munkák egy látványosabb és eredményesebb fejlődéshez.

Lövétei Lázár László – Szabó Károly felvétele

(L. L. L.) Ha másutt működik, miért ne lehetne Székelyudvarhelyen ezt a folyamatosságot megteremteni!?

Hogy az elkövetkezendőkben születhetnek-e antológiák? Erre nem egy szerzőnek kellene választ adnia, hanem annak az elhivatott, kultúrával foglalkozó személynek, személyeknek, aki/ akik anyagi forrásokat talál(nak) erre a célra. Ha felkérést kapnék egy ilyen csapatba, szívesen látnék el „kéziratgyűjtő” és szerkesztői feladatokat.

(P. B. Á.) Irodalmi műhely 1989 után nem volt Udvarhelyen, és nagy értelmét nem is látja a legtöbb érintett, főleg, amióta a korosztályi – mindig is létezett elválasztásokhoz – hozzá kell számítani a különböző irodalmi klikkek, csoportosulások létezését, és másoktól való éles elhatárolódását. Az első beszélgetésen éppen én mondtam el a tervezett, és már rég összeállított antológia sikertelenség-történetét. Nem az önkormányzat feladata ezt összeállítani. Csupán anyagilag támogathatná a kiadást.

Létrehozható-e itt olyan környezet, amely odafigyel a feltörekvő tehetségekre?

Lőrincz Ildikó művészettörténész

(L. I.) Én véletlenül csöppentem ebbe a beszélgetésbe. Vagy illik nekem is tudnom az irodalom dolgairól? Miért ne?! Szükség lenne egy olyan fórumra, amelyet annak idején Majla Sándor (1960-2015) teremtett volt meg az Ablak Kiadóval és az általa szerkesztett Fagyöngy-antológiákkal. Szükség lenne egy emberre, csoportosulásra, aki fórumot teremt Udvarhelyen a kortárs irodalomnak, aki pályázni is tud, elszámolni is, szerkeszteni is. Ez ilyen bevállalós dolog. Ha nincs ilyen ember, aki következetesen görgeti a kortárs irodalom malmait, s akit a szerzők is elfogadnak íróként, addig nincs pályázat, nincs Udvarhelyszéken rendszeres író-fórum. Addig mindenki magányosan alkot, mint eddig, vagy megjelenik, vagy nem, vagy elolvassa őket valaki vagy nem.

(Sz. B. L.) Egyértelmű, hogy szükségszerű az alkotó embernek a mindenkori visszaigazolás, így az ilyenek, mint most volt A Könyv Éve is, feledhetetlen élménnyel gazdagít minden jelenlévőt. Célszerűen szükségszerű az antológiák megjelentetése, évente akár két, három alkalommal is.

(N. I.) Mindenképp kell a fórum, sőt, szükség is lenne rá, értő kritikusra is, de ki vállalja ezt a hálátlan feladatot? Annak idején a helyi lapban létezett irodalmi rovat, ahová kezdők küldhették be írásaikat, de nem jellemző, hogy kisvárosban tűnik ki valaki, el kellett mennünk tanulni, kapcsolatokat építeni, hogy „lássanak”, hogy „felfedezzenek”, hogy komolyabb irodalmi lapokban közöljenek.

(P. B. Á.) Mindenhol van olyan környezet, amely odafigyel a tehetségekre. Az irodalom esetében úgy nevezzük: olvasók. Udvarhelyen a könyvvásárlás nem lebecsülendő, inkább azt mondhatni: addig van baj a tehetséggel, amíg nem kezd közölni. Ez azonban egy más téma, felülről irányítottsága okán máshol és máskor lehet róla beszélni.

Bálint Mózes, az egyik legkitartóbb olvasó és Dávid Gyula, az erdélyi szerkesztők és könyvkiadók doyenje

Egyfajta „nosztalgikus” gondolat, de: kell-e, szükséges-e arra is koncentrálni, hogy az írott szó, az olvasás kultúrája kijuthasson a „nép” közé? Vajon be lehetne-e vonni újabb olvasói rétegeket? Nem kellett volna „külvárosi” programokat is szervezni a tömbház-negyedekben? Kocsmákban? Állomásokon? Vagy idevonzani egyházi szervezeteket is? Olyan civileket, akik hasznosíthatók?

(B. T.) Mindenképp az iskoláktól és tanároktól indulnék el, ha nem is apróznám fel a rendezvényt a tömbház-negyedek stb. felé. Koncentráltan egyetlen helyre kellene bevonzani a közönséget, ám az sem sikerül mindig. Viszont az iskolák fele érdemes nyitni: nem csak a tehetségek, de az új közönség „kinevelése” okán is. Arra még nem jöttünk rá, hogy a magyartanárok többségét – tisztelet a kivételeknek – miként lehetne szorosabban megfogni és a könyves programok környékén tartani.

(B. I. J.) Ha a szervezői körben/intézményben körülhatároltabbak a szerepkörök, tisztázottabb, hogy kinek mi a feladata, akkor még jobb lehet egy ilyen esemény. Mindenesetre olyan tapasztalat kell, amire lehet tovább építeni.

(Sz. B. L.) Hiszem, hogy létrehozható az a környezet, amely odafigyel kellőképpen a feltörekvő tehetségekre. Miként az 50-60-as években, hogy régi nagyjaink olykor a legtávolabbi falvakba is eljutottak, ez mintha kimaradt volna, és pótolni kellene, lehetne is. Pénz és szervezés kérdése. Nem ritkán halljuk falvakról, községekből, hogy a városokon élő szerzők elfelejtették őket. (…) Hogy a külvárosokba kivinni a kultúrát, nem is olyan nehéz. (…) Több réteget is be lehetne fogni. Jó szervezéssel, előrelátással bármely célcsoport elérhető. Olykor a hagyományos módszerekkel, minthogy a szerzők, alkotók, szervezők jelenléte fizikailag többet jelent, mint a modern vívmányok segítségével, online eszközökkel való megjelenés. Jó lenne a helyi szerzőket megmutatni több alkalommal is városon, a térségek falvaiban, előadásokkal, saját kötetekkel, de akár egyszerű beszélgetésekkel is igen sokat el lehet érni.

(L. L. L.) Kimenni erre-arra mindenképp érdemes. Be lehet vonni Szentegyházát, Székelykeresztúrt, a községközpontokat, a falvakat, hogy egy zajló eseménysorozat keretében – mint amilyen volt A Könyv Éve – a szerzők kijussanak köteteket dedikálni a legkülönbözőbb helyszínekre.

(P. B. Á.) A könyves napokon azt tapasztaltuk mindvégig, hogy „a hétköznapi embereket” nem igazán érintette meg az esemény, talán még azokat sem, akik arcukat adták a reklámhoz, de azt is tudjuk az elmúlt évek tapasztalásaiból, hogy nagyon nehéz ilyen jellegű rendezvényekre kimozdítani a „népet”.

(N. I.) A személyes megszólítás mindenképp célszerűbb lenne, így talán közelebb lehetne hozni őket a könyvekhez, a szerzőkhöz, az irodalomhoz. Manapság a marketing a lelke mindennek!

(P. B. Á.) A kultúrával való élés sosem volt a széles tömegek sajátja. És nem is tiltja senki manapság sem. Ne essünk abba a hibába, hogy akaratuk ellenére kívánjuk kultúrafogyasztóvá tenni a körülöttünk élő embereket. Ha Udvarhelyen valaki arra panaszkodna, hogy az írott szóhoz nem jut hozzá, akkor csupán érdektelensége lehet az oka.

Egyeztetés két könyvbemutató között Katona Zoltánnak, a programsorozat házigazdájával

Vannak-e olyan vonatkozások, amelyeket itt nem érintettünk, de célszerűek lehetnének? Ide jöhetnének a további konstruktív javaslatok…

(L. Gy.) És akkor itt felmerül a kérdés, hogy akkor kiket hívj meg? Mindig lesznek sértődések. Vagy legyen egy elfogadható határ: aki írószövetségi tag? (…) Miért van az, hogy mi szeretünk meghívni mindenkit Udvarhelyre, viszont kreált és hamis választóvonalak okán, minket meg kevésbé látnak szívesen másutt. Viszont gyakran, sok helyen még a helyi társakat is kiszorítják. Aki sikeres író akar lenni, az nem élhet vidéken. Bármit írsz is, vidéki vagy. A feledés homályában élsz. Ráadásul még nehezebb, hogyha nem voltál ott egy irodalmi műhely, folyóirat, fészek-melegében. Mert akkor nem válhatsz„hivatásos” íróvá soha.

(Sz. B. L.) Nem egymásra kellene szervezni az előadásokat, rendre úgy lenne jó összehozni őket, hogy időben elérhető legyen minden érdeklődő számára, akik több helyszínen is jelen szeretnének lenni.”

(L. L. L.) Kell foglalkozni folyamatosan a fiatal tehetségekkel. Fontosak a kihelyezett „rendkívüli irodalomórák” a középiskolákban.


Következtetések

Általában bizakodók voltak a megszólalók. Lőrincz György volt leginkább pesszimista. Ez talán abból is fakadhat, hogy bár negyed évszázadon, vagy még hosszabb időszakon át tevékenykedett az EMIA segítségével, nem látszik annak folytonossága, nem jött létre olyan műhely, olyan csoportosulás, amely segíthetné az udvarhelyszéki „irodalmi arculat” kirajzolódását. Ennek egyik oka az is lehetett, hogy a városvezetés nem nagyon fáradozott az általa kezdeményezett ötletek és folyamatok felkarolásán, a holdudvar pedig részben kihalt, kiöregedett, illetve eltávozott.

„Hetvenkedők” köszöntése (2014) – Zsidó Ferenc, Lőrincz György, Farkas Árpád, Oláh István és Ferenczes István – Fotó: Farkas Antal
EMIA-díjátadó (2018) – Fotó: ESZM

Az a szervezőcsapat, amely A Könyv Éve programjait előkészítette, kihagyott bizonyos lehetőségeket, átlépett létező erőforrásokon. Éppen csak megszólította civil közösségünket is, nem a csoportot, hanem annak egyik-másik tagját hívta meg – itt az Élő Székelyföld Munkacsoportról és Egyesületről (ÉSZM) van szó –, és tette ezt úgy, hogy tudatában volt korábbi erőfeszítéseinknek, látta, sőt olykor partner volt azon demonstrációk alkalmával, amikor „vízzel főzve” kísérleteztünk az elmúlt nyolc évben hasonló „könyvszakmai” programok létrejöttével. Ebből akár sértődések is származhatnának.

Lövétei Lázár László dedikál az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport által szervezett I. Székelyföldi Könyvnapokon (2013). alább Lőrincz György dedikál Antal István parlamenti képviselőnek, a háttérben Amdrus Lajos költő, a Hazanéző folyóirat főszerkesztője

Orbán Ferenc és Nagyálmos Ildikó; az alsó képen Szabó Károly fotográfus, filmrendező, Orbán Ferenc zeneszerző, előadó, P. Buzogány Árpéd, Gyöngyössy János mérnök, történeti grafikus (2016)

Ugyancsak 2016-os felvételek – Lőrincz József dedikál, alábbb Balázs Árpád és Czegő Zoltán társaságában – Szabó Károly felvételei

Sebestyén Péter plébános daloskönyvének bemutatóján a Haáz Rezső Múzeum udvarán szervezett Székelyföldi Könyvnapok alkalmával, a spontán bekapcsolódó zenészek, lennebb Simó Márton és Nagyálmos Ildikó, illetve Sashalmi-Fekete Tamás történész, az Arany Griff Rend Egyesület képviselője és két hagyományőrző viseletbe öltözött végvárvédő „griff” (2020)
Nem csak a hithez való ragaszkodást kell átörökíteni – vallja a plébános -, hanem a népdalkincset is

Viszont, ha komolyan gondoljuk, akkor elkerülhető a hagyományos frakciózás és az a tipikus udvarhelyszéki széttöredezettség, amely a politikum és a felekezetek berkeiben oly markánsan munkál, segíti a szétfejlődést.

A múlt évben, amikor négy napon át tartottunk könyvbemutatókat a vírus fogságában épp levegőhöz jutó székely anyavárosban – kihasználva egy adott ingyenes lehetőséget a Haáz Rezső Múzeum udvarán –, azonnal felvetődött egy ötlet. Adta magát a dolog. Majdhogynem magától értetődő volt, hiszen a Haberstumpf-villában működött 1972 és 1982 között a szülészet. Mivel Udvarhelyszéken ez idő alatt felszámolták a községekben levő szülészeti osztályokat, a gyermekek már magzat korukban, születés végett jöttek be a városba. Mindebből az következett, hogy itt történt meg az anyakönyvezésük.

Dr. Miklós Zoltán néprajzkutató, múzeumigazgató nyitott „A szülészet visszavár”, vagy az „Akik a Haberstumpf-villában születtek” munkacímű kezdeményezés támogatására

Dr. Miklós Zoltánnal néprajzkutató, múzeumigazgatóval beszélgetve szó esett arról, hogy létre lehetne hozni egy olyan könyvbemutató-sorozatot a továbbiakban, amelynek azt a nevet adnánk, hogy „A szülészet visszavár”, vagy „Akik a Haberstumpf-villában születtek”. És gyorsan hozzátettük, hogy ez kiterjeszthető más művészeti ágakban tevékenykedő alkotókra, s – magától értetődően – a különböző tudományterületeken dolgozó és publikáló szerzőkre is. Egy komplex és valóban emlékezetes, akár komoly érdeklődő-tábort vonzó, hasznos sorozatot lehetne itt létrehozni, amely egyfajta hídként. átjárási lehetőségként szolgálna a „mega-rendezvényekhez”.

A Haberstumpf-villa egykor szülészetként is működött, ma a Haáz Rezső Múzeum hajláka – Farkas Antal felvétele

A Könyv Éve miatt az esztendő első része nem volt alkalmas erre – mivel fel sem vetődött az ilyen irányú együttműködés lehetősége –, viszont az ötletet felfrissítettük az igazgató úrral, és az az elképzelésünk, hogy októbertől kezdve, havi egy alkalommal elindítjuk ezt a könyvért, az irodalomért és a tudományokért is való sorozatot.

Ami az évi rendszerességgel megjelenő antológiákat illeti, annak sincs akadálya, hogy hozzálássunk, hiszen rendelkezésünkre áll az a szakmai tudás, amely minőségi és minden igényt kielégítő „udvarhelyszéki almanach” megálmodásához és megvalósításához szükségeltetik. Ilyen módszerrel életben tartható a könyv iránti érdeklődés, megteremthető a folytonosság, amely mentén szépen előkészíthetjük azt a sorozatot, amely évről-évre megismétlődő könyves napok által teljesedhet majd ki, és szervesen beépülhet a Kárpát-medencében zajló hasonló programok sorába, akár közvetlenül is kapcsolódva egyikhez-másikhoz. Tegyük fel, hogy rotációs alapon. Ilyen vonatkozásban is számos variáció létezik. Egyik esztendőben lehet Kolozsvárhoz, másik évben Csíkszeredához, vagy akár Marosvásárhelyhez is csatlakozni, de a Partium városai és kisrégiói – vendégkönyvekkel és –szerzőkkel – szintén bevonhatók egy-egy alkalmi társulásba.

Kellő kreativitással ezek az elképzelések továbbfejleszthetők. Amit itt felvázoltunk, az csak a jéghegy csúcsa. Ha megfelelő párbeszéd zajlik, akkor még sok hasznos és megvalósítható ötlet körvonalazódhat, amely funkcionális, s amely „építi” majd a hely (és Udvarhelyszék) Gutenberg-galaxisát.

Simó Márton


A külön névvel meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb