Zetelaka – Egy életforma emlékére
Tájháznak szánt bennvalót vásárolt az önkormányzat

Egy lebontásra ítélt házat vásárolt meg a község vezetése, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő felújítások és átalakítások után egy tájházjellegű helytörténeti gyűjteményt hozzon itt létre a következő években.
Ez a ház pillanatnyilag elhanyagolt állapotban van, életveszélyes, hiszen a hátsó részen kiomlott a kőfala, de úgy tűnik a szakemberek véleménye alapján, hogy a faszerkezet menthető. Előtte kötött székelykapu található, amelyet nyilvántartottak ugyan, már korábban is, végeztek rajta kisebb-nagyobb javításokat, de ez is nagyjavításra, felújításra szorul.
A főutcára nyíló telek értékét tovább növeli, hogy kertrésze hosszan hátra nyúlik, úgyhogy lehetőség van ott részben a hagyományos gyümölcsfajták megőrzésére, de ugyanakkor arra is, hogy „kiszolgált” székelykapukat helyezzenek el benne, megmentve azokat az enyészettől. Akár melléképületek, népi mesterségeket bemutató foglalkoztató-helyiségek is kialakíthatók ezen az ingatlanon.
Olyan objektum jöhet itt létre, amely fontos részévé válhat a helyi művelődési életnek, de ugyanakkor idegenforgalmi látványosság szerepét is betöltheti.
A helyi vezetés hosszútávon gondolkodik, keresi a megpályázható forrásokat, amelyekből létrehozható és üzemeltethető majd a tervezett tájház.
Erőnk szerint igyekszünk követni és dokumentálni majd az eseményeket. A jó munkához erő és kitartás kell, amelyből úgy tűnik bőven van ebben a nagyközségben, és jut energia az értékmentésre és értékteremtésre is.
Farkas Antal felvételei
Simó Márton
Egy hozzászólás