CivilszféraÉlet-módGazdaságSzékelyföld

PARAJD – Az előző év során öt százalékára csökkent a turistaforgalom

A Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület közlése nyomán

A 2024-es év turistaforgalmának mindössze öt százalékára esett vissza tavaly Parajdon az egykor mintegy évi félmillió látogatót vonzó sóbánya forgalma a 2025 májusában történt elárasztása nyomán – nyilatkozott Moldován László, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke.

A székelyföldi kistérségben 2007-ben alapított egyesület elnöke – aki maga is panziótulajdonos – elmondta: a Hargita megyei községben 2024-ben működtetett 116 minősített szálláshelyből napjainkban mintegy 70 próbál működni, a többi visszaadta vagy felfüggesztette engedélyét. Sokan nem zártak be végleg, hanem „lappangási időszakban” vannak, míg a többi vendéglátó zöme más tevékenységből próbálja fenntartani magát, miközben a panzió formálisan nyitva tart.

Parajdi zarándokok (2022) Moldován László – középtájt, szalmakalapban – az Erdélyi Mária Út önkénteseként is tevékenykedik. Egyik kitörési lehetőség a már meglévő zarándok-útvonalak, illetve a környezetbarát slow tourism fejlesztése lehetne – Fotó: Erdélyi Mária Út

Az egyesületi elnök szerint a román kormány által a katasztrófa után nyújtott támogatás „csepp volt a tengerben”, a korábbi éves forgalom 15 százalékát tette ki. „Ha legalább ötven százalék lett volna, az már érzékelhető segítség lenne” – mondta. A turisztikai egyesülethez érkezett adományokból – amely minegy 100 ezer euró körüli összeg – olyan tevékenységeket finanszíroztak, amelyek a turizmus beindítását segítik. Az egyik legfontosabb lépés az önkormányzat tulajdonában lévő wellnessközpont működésének támogatása volt. Az egyesület támogatói jegyeket vásárolt, amelyeket a minősített panziók között osztott szét. Ezzel a lépéssel élénkítette a wellnessközpont forgalmát, miközben a szállásadók vonzóbb ajánlatot tudtak kínálni a turistáknak. A Hargita megyei önkormányzat szintén vásárolt jegyeket, ezáltal közvetlenül segítve a létesítmény fennmaradását.

Moldován László a jövőt illető kérdésre óvatos optimizmussal válaszolt: egy új bánya megnyitását inkább hosszú távú, bizonytalan kilátásnak tartja. „Jó esetben is legalább tíz év, mire olyan állapotba kerülne, hogy betegeket lehessen leengedni. Arra egyelőre nem lehet alapozni” – fogalmazott. Az egyesületi elnök szerint reálisabb megoldást nyújtana a wellness- és gyógyközpont fejlesztése. Parajd alatt 65 Celsius-fokos sós termálvíz húzódik, amelynek egy nagyobb hozamú kút fúrásával való kiaknázása alapjaiban változtathatná meg a település esélyeit – vélte.

„Ha a rendelkezésre álló forrásokból célzottan erre fordítanának akár egyharmadot, az már komoly előrelépést jelentene” – mondta. Mint fogalmazott, a cél egy korszerű, egész évben működő gyógyászati központ kialakítása, amely részben pótolhatná a sóbánya kiesését. Ezzel párhuzamosan bírósági bejegyzés előtt áll a Parajdi Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) Szövetség, melyben a helyi önkormányzat, a vállalkozói szövetség és a turisztikai egyesület is részt vesz. Céljuk egy professzionális, fizetett menedzsment kialakítása, mely összefogja a marketinget, a szolgáltatásfejlesztést és az idegenforgalmi adó kezelését.

Moldován László (k) a székelyudvarhel konferencián – Hátszegi Csaba felvétele

Az adományokból egy új turisztikai platform is létrejött, valamint egy 16 méter magas kilátó megépítését tervezik a Sóhát területén, amely új látványosságként bővítené az idegenforgalmi kínálatot a székelyföldi településen. Moldován László úgy vélte, ha az illetékesek valóban a termálvíz kiaknázására, valamint a gyógyászati központ bővítésére koncentrálnak, ősszel elindulhatnának a beruházások. „Most kell lépni. Ha nem történik előrelépés, a megmaradt hetven panzió sorsa is megpecsételődhet” – mondotta.

Moldován László részt vett az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület által szervezett konferencián, amelyet február 25-26-án tartottunk Székelyudvarhelyen. A kapcsolódó előadások feldolgozása jelenleg zajlik. A már elkészült publikációk és beszámolók ITT megtekinthetők! A cikkek végén található linkek segítségével megtekinthető mind a hét ezidáig elkészült publikáció.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb