„Aki magához édesgeti a múzsákat”
Székely Ferenc Szentgyörgyi Lászlóval beszélget
1957. március 15-én születtem Erdőszentgyörgyön. Igaz, nem válhattam igazán szentgyörgyivé, mert alig töltöttem be ötödik évemet, Vásárhelyre költöztünk. Eszmélésem már itt történt, de néhány szentgyörgyi emlékkép máig tovább él bennem. Például a téli kastélypark, amellyel szemben, a főút túloldalán, azóta lebontott, ódon épületben, szoba-konyhás lakásban laktunk, ahonnan szép kilátás nyílt a parkban álló havas fákra – akkoriban még igazi telek valának –, az első hóembert is ott állítottuk apámmal.
Az úgy történt, hogy 1976 késő őszén beküldtem postán egy adag „anyagot” az Igaz Szóhoz. Nemsokára megérkezett Székely János válasza, beinvitált a szerkesztőségbe. Akkor került szóba a névválasztás, mivel a Király László természetesen már foglalt volt. János úrnak támadt az ötlete, hogy vegyem fel szülőhelyem nevét. Hol is született, fiatalember? – kérdezte. Mondtam. Erdőszentgyörgyi László – ízlelgette a nevet. Nem jó – ingatta a fejét, aztán felcsillant a szemüvege. Megvan – jelentette ki –, legyen maga csak Szentgyörgyi. Egyetért? – kérdezte. Egyetértettem. Így hát elmondhatom: Székely János az én irodalmi „keresztapám”… Tovább
