A 7. Székelyföldi Könynapok első napján Lakatos Mihály Nyirő Józsefről írt monográgiájával vendégeskedett a rendezvényen, Balázs Árpád jelenlétét pedig a székelyudvarhelyi temetőkertekről írott könyve, a „föld alatti haza” bemutatása tette indokolttá.
Be kell vallanom, hogy szervezőként – nulla támogatás állt a rendelkezésemre – , kizárólag a saját hozzá- vagy hozzá-nem-értésemre és kitartó makacsságomra támaszkodhattam, illetve Simó Sándor lelkész-esperes jóindulatára, aki a három délutánra rendelkezésünkre bocsátotta a Vallásszabadság Imatermét, amely a parókia alagsorában található, jól felszerelt objektum, alkalmas az ilyen közösségi események betartására. A múlt évben is ugyanitt tarthattunk hasonló jellegű író-olvasó találkozókat, sőt korábban is voltak közös szervezésű eseményeink, úgyhogy tisztában voltam azzal, hogy a hely adott, s ha mindenféle fórumon nyilvánosságra hozom a programot, akkor eredményt érhetek el.
Amióta ennyire fejlett az internetes világ és még az ejáj is bekavar, kezdtünk leszokni az írott kultúráról. Falra hányt malasztnak tűnik a könyv, az irodalom. Ráadásul Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház is évekre kiesett ebből a körforgásról, a nép, az istenadta olvasótábor kezdett bezárkózni a saját buborékjába. Olyanok vagyunk a közösségi háló és az okostelenfonjaink jóvoltából, mintha mindannyian okosak és nagyon, de nagyon tájékozottak lennénk mindannyian. Az elbutulás annyira demokratikus a digitalizált udvarhelyszéki szférában, hogy egyazon szinten érzheti magát az analfabéta és a habilitált egyetemi professzor. Ha van pénze bizonyos cuccokra és előfizetésekre.
A hírverés annak rendje-módja szerint zajlott. Az egyetlen nyomtatott napilap – amelynél évekig dolgoztam és majdnem elvegyültem a sok szürke egyenpublicista által alkotott malterben – mostani munkatársai ingerküszöbét nem értem el a programommal. Sem a beharangozásban, sem a tudósításban nem volt partner a Székelyhon nevű portál, amelynek szerkesztőgárdájában egykor ugyancsak pusztítottam az időt. A Marosvásárhelyi Rádió és a GaGa valahogy kifartalt, mondván, hogy: „majd visszahívunk”, „jelentkezünk még”, esetleg „szabadságon van érintett kolléga”… A székelyudvarhelyi Star Rádió vette a lapot, s a legeslegutolsó pillanatban, hiszen Lakatos Mihály aznap ékezett haza Budapestről, megtarthattuk a stúdióbeszélgetést, amely a rádió honlapján és fb-oldalán visszanézhető:
Haza a föld alatt
Lőrincz József tanár úr írta, hogy Balázs Árpád könyve a földalatti hazáról szól. A Temetők könyve. Székelyudvarhely a város és a környék temetőit mutatja be: a székelyudvarhelyi római katolikus temetőt, a belvárosi református és unitárius temetőt, a görögkatolikus temetőkertet, a zsidó temetőt, neves sírokat és temetkezési helyeket – egy egész föld alatt élő szülőföldet. A múltat kapcsolja a jelenhez: halottakról ír az élőknek. A temetőink a város történetének könyvében a fejezetek, s ez a könyv a föld alatti haza, amely Illyés Gyula híres soraival testvéri párhuzamot képez: „Jöhet idő, hogy emlékezni/ bátrabb dolog lesz, mint tervezni –/ bátrabb új hont a mult időkben/ fürkészni, mint a jövendőben –?” (Haza a magasban)
Igazából a Temetők könyve. Székelyudvarhelyt már bemutatták október 30-án a Kis Szent Teréz-plébánián: Gulyás István, a közismert televíziós műsorvezető – aki korábban az M5 Ez itt a kérdés című műsorát vezette – beszélgetett a szerzővel. Jól sikerült este volt. Ezt írja arról Farkas Antal: „Simó Marci barátom meg is jegyezte, hoigy a nagymisét már Árpiék megtartották, nekünk marad a kicsimise vagy a vecsernye, de nem futunk el a feladat elől…” Általában úgy szokás, hogy egyeztetünk, ha közismert médiaszemélyiség is bevonható. Balázs Árpád számára azonban nem volt kérdés: elsőször ő, aztán másodszor is… Az unitáriusoknál is másik termet szeretett volna, mint azt, amit megkapott a rendezvényünk… Nagy nehezen sikerült rávennünk, hogy be kell menni a pincébe…
Tehát ez alkalommal az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport, valamint a Székelyudvarhely-Belvárosi Unitárius Egyházközség szervezésében, a 7. Székelyföldi Könyvnapok keretében találkozhatunk Balázs Árpáddal és hiánypótló könyvével.
Balázs Árpád (1957) erdélyi közíró, újságíró, helytörténész, televíziós és rádiós szerkesztő, az Udvarhelyi Televízió (UTV) alapítója és első főszerkesztője. Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd Székelyudvarhelyen folytatta, ahol fémipari szakon végzett a Mezőgazdasági (ma Eötvös József) Szakközépiskolában. Később a Dr. Petru Groza Líceumban (ma Tamási Áron Gimnázium) különbözeti vizsgával érettségizett. A székelyudvarhelyi Gábor Áron Gépgyárban helyezkedett el, ahol kulturális felelősnek nevezték ki, és ebben a minőségében ifjúsági, hagyományőrzési, sport- és közművelődési programokat szervezett. Tevékenységéért 1982-től folyamatosan zaklatták egészen az 1989-es változásokig. 1977 és 1992 között a Székelyudvarhelyi Népszínház tagja volt. Fő- és mellékszerepekben, drámai és könnyed műfajokban egyaránt emlékezetes alakításai voltak. Ismertsége, a médiában és a színpadon való jártassága 1990 után a televíziózás és a rádiózás felé vitte. Több magyarországi és erdélyi, az írott és az elektronikus sajtóban tevékenykedő számára tartott továbbképzésen vett részt. Nyugdíjasként (2012-től) is aktívan részt vesz Székelyudvarhely szellemi életében. Önálló programokkal dolgozott a Gyergyó TV-ben és a székelyudvarhelyi Príma Rádióban (1997–2006). Újságíróként jegyzeteket, riportokat közölt a helyi és az országos sajtóban, 2006 és 2012 között a Polgári Élet című hetilap főszerkesztője volt. Ugyanebben az időszakban működtette Székelyudvarhelyen a Polgári Kávézót, amely a fontos találkozások központi helyévé vált. Nyugdíjasként figyelme a hely- és sporttörténet, a hagyományőrzés, illetve a településkép- és a műemlékvédelem felé irányult. Számos könyv és mozgóképes alkotás fűződik a nevéhez.
Írásunk a továbbiakban frissül!
