Az irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos folyóirat, a VÁRAD 2024. évi 6. száma most került ki a nyomdából, ezúttal is száz oldalon kínál olvasni- és látnivalót.
Most lenne 75 éves, de már a rendszerváltozást sem érte meg Sütő István erdélyi költő, akire egyik legszebb versének újraközlésével emlékezik és emlékeztet a szerkesztőség mindjárt a lapszám elején.
Sütő István halálára (1949-1987)
Az életrajzi és bibliográfiai tények: Erdélyben élt, építészmérnöki és magyar-angol szakos tanári diplomát szerzett; különös hangulatú, hagyományt és újítást egyénien ötvöző verseit az 1970-es évek elejétől közölték a romániai magyar irodalmi folyóiratok, s a bukaresti Kriterion Kiadó két kötetét is megjelentette, 1981-ben Arcfogyatkozás, 1983-ban Nagy családi album címmel.,.Hányatott élete volt” – szokták írni az irodalomtörténészek és lexikográfusok az olyan költői sorsokról, amilyen neki is adatott; megjárta a börtönöket, hiába kilincselt állásokért, barátok-rokonok segítették, halálának körülményei homályosak-legendásak.
Életében nem sok visszhangra talált Magyarországon – most, hogy temetjük, talán fel is fogjuk fedezni. Igaz, ő maga sem ismerte fel, hogy a költői hírnévhez nem elegendő kiváló verseket írni, a magányosok, a csoportosulásokhoz, ilyen-olyan nemzedékekhez, körökhöz nem csatlakozók az irodalmi élet perifériájára szoktak szorulni. Ám a halál villámcsapása olykor átvilágít a tolongásonkavargáson, s felvillantja a kívülállók arcélét. Úgy érzem, saját önismeretünket szegényítettük azzal, hogy az 1945 utáni magyar irodalom negyedik – a
határainkon kívüli magyar irodalom történetét tárgyaló – kötetében Sütő Istvánnak még a neve sem szerepel. A költők valódi feladata mégiscsak az, hogy műveiket írják, s nekünk, irodalmároknak kellene idejében, még életükben felfigyelni és felfigyeltetni a verssoraikban rejlő értékekre. Sütő István esetében ezt elmulasztottuk – ideje lenne mulasztásainkra rádöbbenve gondosabban számba venni, ki mindenkit, mi mindent veszíthetünk még. SZ. I. (Kritika/ Budapest, 1987, V., 3. o.). A költőnek életében két verseskötete jelent meg, a harmadik megjelenését már nem érhette meg, tragikus körülmények között hunyt el utazás közben egy vonaton, 1987. január 26-án. Az „én, Dániel” (Bukarest, 1987) című kötete után Utazások álruháért címmel adták ki összegyűjtött verseit (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004); a Válogatott versek pedig Lövétei Lázár László szerkesztésében, a Székelyföld Alapítvány jóvoltából láttak napvilágot. (Székely Könyvtár, Csíkszereda, 2018.)
Lírával Csák Gyöngyi, Kocsis Csaba és Farkas Arnold Levente van még jelen a júniusi Váradban, amely recenziót is közöl Balázs F. Attila és Zsombori Erzsébet Szépségvadászat című közös verses-rajzos kötetéről.
A prózai írások szerzői Képíró Gyula (novella), Szentgyörgyi László (elbeszélés), Gál Vilmos (regényrészlet) és László Gyopár (fabula), az esszéket Majoros Enikő és Balázs Géza jegyzik, előbb az időről elmélkedik röviden, utóbbi a spiritualitás és nyelv viszonyáról bővebben. A szám képzőművésze a Partiumból indult, Szekszárdon élő Szatmári Juhos László, akit Wessely Gábor mutat be.
Fleisz János történész írása Kossuth és Bem 1849-es váradi találkozását járja körül, Szombati-Gille Tamás riportjának témája az ifjúság kilencvenes évekbeli divathóbortja, bolhapiaci aspektusból. Lencar Péter ezúttal egy különös filmről, Alex Garland Polgárháború című művéről ír. Sajátos szemszögű nekrológot is közöl a folyóirat a nemrég elhunyt munkatársról, a helytörténész, sajtóbúvár Farkas Lászlóról.
A kiadvány újságosbódékban, könyvesboltokban vásárolható meg, előfizetés iránt a varadszerkesztoseg@gmail.com címen lehet érdeklődni, a korábbi lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le.
A szerkesztőség küzlése nyomán
