CivilszféraÉletmódGazdaságSzékelyföldÜzlet

Hiányoznak a vásárok

Nem volt könnyű dolguk idén a kézműveseknek és az őstermelőknek

Nehéz esztendőt zárnak a kézművesek: a járványhelyzet nemcsak a vásárlóerő csökkenésével járt, de a vásárok szervezését is a minimálisra korlátozta. A megpróbáltatások ellenére igyekeztek megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek által elértek vásárlóikhoz. Mert a szépre, a kézzel-szívvel készített tárgyakra, finomságokra való igény továbbra is létezik.

A világjárvány okozta nehézségek nyomait viselik a Hargita megyében tevékenykedő kézművesek is, akik a vásárok megszüntetése miatt a túlélésért küzdöttek ebben az évben… Tovább


Simó Márton felvételei

Nosztalgiával gondolunk vissza a 2019-es esztendőre – az utolsó “békeévre” – , amikor rendszeresen tartottak termelői és kézműves vásárokat Erdély- és Székelyföld-szerte. Székelyudvarhelyen olykor sikerült úgy egymás mellé szervezni a programokat, hogy azok szépen kiegészíthették egymást, és össze lehetett kapcsolni a kellemest a hasznossal. Így volt ez a húsvéti időszakban, aztán pünkösd táján, a Szent István Napok alkalmával, a táncháztalálkozó és a gyümölcsfesztivál idején, illetve az adventben is.

Talán a legemlékezetesebb, a legszínpompásabb rendezvénysorozat és piacos alkalom a múlt év szeptemberében volt, amikor a táncház-találkozóra érkező vendégek és a gyümölcsfesztivál iránt érdeklődők több ezres tömege vonult fel Székelyudvarhelyen, hogy jól érezze magát, s hogy feltöltse az éléskamráját télire…

… és emlékezetesek voltak a múltban minden decemberben a karácsonyra hangoló ünnepi vásárok is…

 

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb