Tanár, újságíró, novellista, néprajzi író, rádióriporter, művelődésszervező, történész-kutató – alig van a közéletnek olyan szegmense, amelyről ne adott volna hírt, olyan jelentős művelődési esemény, amelyről ne számolt volna be, olyan kreatív kezdeményezés, amelyet ne üdvözölt volna, s ne karolt volna fel.
A mindenre figyelő kultúrember kíváncsisága, a társadalmi igazság feltárásának vágya el nem apadó energiákat szabadított fel benne, szenvedélyes szülőföld-szeretete akadályt nem ismerő céltudatos munkára ösztönözte. Változatos és gazdag pályáját korántsem tekinti lezártnak, befejezettnek. Szellemi bakancslistáján még számos tétel szerepel, csak egészséget és erőt adon hozzá a Teremtő. Tófalvi Zoltán nyolcvan éves. 1944. március 24-én született Korondon.
– Gyerekkoromtól szerettem a történelmet, erre is készültem, s érlelődött bennem, hátha egyszer lesz lehetőségem a kutatásra. Végül történelem szakot végeztem. Ehhez jött, hogy 1963-ban kiszabadult a börtönből Páll Lajos, korondi költő és festő. Gyakran sétáltunk a faluban, és mondta: „Nézz vissza. Látod, követnek bennünket.”… És követtek.
Ezek mind lerakódtak bennem, és megérlelték: ha lehetőségem lesz rá, akkor kutatom az erdélyi ötvenhat történetét.
***
Az erdélyi magyarság körében rendkívül súlyos traumaként él a Duna-delta. A román kommunista diktatúra a Fekete-tengerre csatornát akart nyitni. Kezdetleges eszközökkel, ásóval, kapával próbálták megépíteni. Borzalmas körülmények között dolgoztak ott a rabok. Ekkor létesültek a megsemmisítő táborok, s aki bekerült abba a húsdarálóba, nem biztos, hogy élve került vissza…
– Hogy mennyire relatív a boldogság, azt Sass Bélától, az 1958. december 2-án kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész börtönre ítélt fiától hallottam. (A kivégzésről a család éveken át semmit sem tudott.)
A Duna-delta poklaiban raboskodtak, dolgoztak.
Látta, hogy a tífussszal megfertőződött betegek jobb ételt kapnak.
Kérdezte a kolónia rab orvosától:
– Hogyan kaphatnám el a tífuszt?
– Egyél a Páll Lajos csajkájából. Ő már a konstancai járványkórházban van.
Ettem a Páll Lajos csajkájából! Szerencsésen elkaptam a tífuszt!
December 24-én, karácsony este tífuszos fertőzöttként engem is azonnal bevittek a konstancai járványkórházba.
Végre annyi ételt kaptam, hogy jobban laktam!
Életem legboldogabb napja, karácsonya volt!”
***
Tófalvi Zoltánnal nem bánt kesztyűs kézzel a sors. A róla szóló források szócikkei bővítésre, gazdagításra, árnyalásra szorulnak.
Az erdélyi művelődés egyik legszorgosabb, legkitartóbb, példás munkabírású szereplőjét
illesse tisztesség és dicséret.
Isten éltessen, kedves Zoltán!
Kapcsolódó
Hosszú az út a szülőföldtől a szülőföldig
