Megnéztem, amit meg lehetett nézni az aranymosás metaforájára épített könyvről*, és megvallom, nem igazán érzek késztetést arra, hogy külön opusként értékelni próbáljam. Ezek az apróságok: tükörcserepek, sok összetörött felület csonkjaiként inkább „szembeszúrják” a tekintetet, mintsem gyönyörködtetnék.
Csak sejdíteni lehet, hogy aki ezeket fároszként kezelve lelki épülést remél, teljesülend a vágya.
Arra viszont jók mindenképpen, hogy egy pillanatra eltűnődjünk valamin, ami éppen eszünkbe ötlik egyik vagy másik idézet olvastán.
A szentbeszédet mondó igehirdetőnek mindenképpen segítségére vannak, feltehetőleg számos lelkész veszi hasznukat, felekezettől függetlenül, másrészt felhőoszlató szellőként rebbenthetnek szét előítéleteket, megrögzöttségeket, segíthetik nyitnikész hajlamainkat a hit és élet szabadsága iránt.
Jó tehát, ha egybegyűjtve veheti kezébe a kíváncsi lélek a könyvet. A szerzői távcső szorgalmát ismerve állítom, hogy ez a sok felgyűlt elmeélező gondolat és érzéscsillám beépül abba az írói műbe, amelynek szerencsés indulását volt szerencsém jelezni annak idején.
Az íróság nehéz gyönyör.
Nem lehet tanmesékkel, moralizáló sztorikkal kiszúrni a 21. század éles agyú olvasójának a szemét; szenvtelennek és szűkszavúnak kell lenni, a „mondanivalót” pedig, a sejtelmek bokrai közt bóklászva hadd kurkássza ki magának minden fej- és agyvadász érdeklődő.
Ilyen értelemben a lelkész-szerző (hivatásából fakadó) létállapota némileg eltér az író-szerző sajátos attitűdjétől, szövegeiben, történeteiben művészi „trükkökkel” megtámasztott, szinte titokzatos jelenéseitől.
Ha van igazi, s igazán izgalmas feladat, akkor ennek a kedves és szerethető „kettősségnek” a tökéletesítése a legszebb zarándoklattá válhat az örök keret: Isten és ember szolgálata bűvöletében.
* Sebestyén Péter: Mosott arany. Tipographic Kiadó, Csíkszereda, 2024. 182. old.
Kapcsolódó
Simó Márton: Péter páter aranyat mos
