Az utóbbi évtizedben Lövétén is felértékelődni látszanak a régi paraszti és közösségi épületek: kiváló tájháza van a községnek, felújították a régi Népiskolát, illeszkedő stílusban épült meg az egyházi fenntartású napközi, Lázár Imre vállalkozó „luxus parasztházat” hozott létre a családjuk által örökölt telken – egy 1920-ban épült ház igényes felújítását és berendezését végezte el, a tavaly pedig újból használatba adhatták a falu központjában a régi malomépületet, amelynek a külseje újult meg pályázati forrásokból. Ha nem is „hibátlan” a központi övezet, de kezdi visszanyerni a karakterét.
„Főként a kilencvenes évek elején volt jellemző, hogy a lövéteiek mindent meg kívántak változtatni, ami a régi faluhoz tartozott – mondotta Mihály János történész, civil aktivista – , akkortájt esett vissza a termelés a vasüzemben, egyre többen kényszerültek átnyergelni az építőiparba, ez pedig azzal járt, hogy igen sokan külföldön vállaltak munkát, főleg Magyarországon. Viszonylag sikeresek voltak, anyagi gyarapodást is hozott, de ugyanakkor teret hódítottak az idegen minták, addig ismeretlen anyagok és formák honosodtak meg. Mindenki valami mást szeretett volna építeni a meglévő helyén, vagy igyekezett átalakítani a meglévő házakat idegen minták alapján. Az akkori vezetés nem figyelt akkor kellőképpen erre a jelenségre, sajnos, történtek nagyon rossz beavatkozások, amelyek hatása máig meglátszik, mint ahogyan negatív hatása van a szocreál építkezési gyakorlatnak is, amely a központ szövetkezeti épületeivel igencsak elrontotta az összképet. Néhány sikeres eredmény, illetve a felnővő generációk ízlésváltása azonban olyan eredményeket hozott, amelyekre büszkék a helyiek.
„Túl a vizen van egy malom…”
Minden hagyományos értékrend szerint élő és működő település törekedett arra – amennyiben adottak voltak a lehetőségek –, hogy helyben teremtsen lehetőséget a termények és a nyersanyagok feldolgozására. Ezt szolgálták a különböző vízi szerkezetek: a vízifűrészek, a vashámorok, a posztóványolók és a malmok. Lövétén olyan volt a természeti környezet, hogy ki lehetett használni a Kis-Homoród erejét. Nyilvánvaló, hogy éltek a lehetőséggel a szentegyháziak és a homoródalmásiak, a karácsonyfalviak, a folyó mentén elhelyezkedő további falvak is, viszont Lövétén volt a leginkább számottevő a folyóvíz energiájának hasznosítása, hiszen az igencsak népes község mintegy négy kilométeres hosszúságban helyezkedik el a völgyben. Sok esetben adott volt közvetlenül a vízmelléken történő építkezésre, anélkül, hogy malomárkot kellett volna kiépíteni. Lövétén már a 16 – 17. századból maradtak fenn dokumentumok malmok működéséről is. Két közösségi, „cimborasági fenntartásban” működő malomról sikerült dokumentációt fellelni. „Feltételezhető – árulta el a helyi illetőségű, évtizedek óta itt tevékenykedő Mihály János történész, civil aktivista –, hogy minden falurészben, tehát az Alszegben, a Középszegben és a Felszegben is működött egy-egy malom, esetleg több is a lakossági igények kielégítésére, sőt az 1920-as évektől a Pósfalu falurészen is. Ezek közül már csupán a középszegi maradt fenn. Nagyobbrészt helyi szükségletet elégített ki, de a szolgáltatásokat igénybe vették olyan falvakban lakók, ahol nem volt malom, illetve azért is jöttek, mert megszokták, ragaszkodtak az itteni minőséghez. Szokás volt a 19. század végén, a 20. század elején, hogy a helyi molnár szekérrel körbejárt a szomszédos településeken, összegyűjtötte a gazdáktól a gabonát, majd, amikor elvégezte a munkát, a lisztet, az őrleményt visszavitte a megbízóinak.
Hogyha ennek a malomnak az építészeti stílusát figyeljük, akkor jól felismerhető a két Homoród vidékére jellemző szászos hatás, az oromfalas forma, amelynek kis fülkéjében feliratot látni: ISTEN SEGEDELMÉVEL ÉPÜLT 1768.”
Jelenleg András Szilveszter molnár üzemelteti, aki édesapjától vette át az ipart, de az utóbbi években dolgozott más malomipari egységekben, sőt egyéb foglalkozásokat is kénytelen volt gyakorolni, mert csak a molnárkodásból nem lehetett, s nem lehet ma sem megélni. Elmondása szerint az apai nagyapja, aki tanult molnár volt, meg élni ebből. Manapság a lisztek, az állatoknak való takarmánykeverékek, -őrlemények bőven jelen vannak a kereskedelmi kínálatban, viszont a középszegi malomnak jót tett a felújítás, hiszen mégiscsak járnak ide a szomszédos településekről, mert jó a híre és a minőség ma is biztos. Elsősorban kenyérgabonát őrletnek, s mivel kicsi, mindenki a saját gabonájából készült lisztet kapja vissza, nem úgy, mint a nagyobb, ipari mennyiségeket feldolgozó malmoknál, ahol összevegyül az őrletés során kinyert liszt.
„A második világháborút követő államosításig, 1948-ig magántulajdonban volt. Az 1989-es rendszerváltozást követően nem igényelték vissza, így került az önkormányzat tulajdonába. A község bérbe adta, üzemeltette az elektromos meghajtással működő malmot az utóbbi évtizedekben. Ez a közösségi tulajdonban történő üzemeltetés és fenntartás szerencsés állapotnak bizonyult, hiszen lehetett pályázni 2023-ban. Megtörtént az épület külső felújítása – ami a tetőt, a falakat, a nyílászárókat illeti – aztán egy következő pályázati ciklusban, talán 2026-tól esély lesz a belső felújításra is. A belső faszerkezeteket kellene cserélni, konzerválni, pótolni, bár cserefából vannak, de helyenként igen megromlott állapotban. Az elektromos meghajtás maradna, viszont a szakszerűen, korhű módon felújított belső némi idegenforgalmi hasznosítást is jelenthetne – gondolom vannak a helyi vezetésnek ilyen jellegű elképzelései” – mondotta Mihály János.
A szervező megjegyzése
Szerettük volna elérni, hogy minél több ilyen és ehhez hasonló bemutatót tarthassunk úgy, hogy a kezdeményezők, a tulajdonosok, az üzemeltetők képviselője legyen jelen szerdán és csütörtökön, azaz 2026. február 25-26-án. Nem kívántuk azt, hogy mind a két napot ülje végig, de legalább hallgassa végig azt az előadássorozatot, amelyre beosztottuk, és vegyen részt a baráti beszélgetéseken, a tapasztalatcserén, hiszen ismerkedési lehetőség minden ehhez hasonló együttlét. Mihály János azonban távol maradt, azt üzente, hogy vetítsük le azt a kisfilmet, amelyben a felújítás történetét és a további terveket ismerteti.
A Hargita Stúdió mintegy 9 perces riportotját végül nem vetítettük le, de az utólagos összefoglalón most ide beillesztjük:
Egyébként olyan sorozatos programmódosításokat voltunk kénytelenek beiktatni, amelyek nem tettek jót a már időzített sorrendnek. Az is előfordult, hogy egy-egy előadó csak a maga prezentációja idejére volt hajlandó eljönni. Influenzás megbetegedések is előfordultak. Nyereségnek számít, hogy többen „csak úgy beestek” és gazdagították a felhozatalt, valamint az ismerkedési kört. Ez viszont öröm!
Élő Székelyföld Munkacsoport
Korlátozott példányszámban a két kötet még beszerezhető!
A BÁNJA-E A SZÉKELY?… I-II. kötete 250 lejért (+ belföldi utánvétes postaköltség) a rendelkezésre álló mennyiség erejéig megvásárolható. Egyelőre kereskedelmi forgalomba nem kerül.
Előjegyzéseket most nem tudunk fogadni, de igyekszünk felmérni az igényeket.
