A mérkőzésnek vége, de a cirkusz bizonyára folytatódik. Előre borítékolható volt a krajovai balhé, de talán senki nem számított arra, hogy ekkora méretű gyűlölet-cunami söpör végig a lelátókon. Szerencsére a csendőrség előre felkészült, és megfelelő létszámú erőt vezényelt a helyszínre.
Azt már megszoktuk a csőcseléktől, hogy kiutasítanának az országból, elküldenének a jó anyánkba: „Afară cu ungurii din țară!” – vagyis: „Ki a magyarokkal az országból!”… Ez a régi lemez újra és újra felcsendül. 1989 decemberében még azt reméltem, vége lesz a román–magyar civakodásnak, de sajnos azt látom, hogy a gyűlöletkampány évről-évre erősödik.
Nézem a futsal mérkőzést: román–magyar összecsapás, ám mindkét oldalon magyar edző ül a kispadon. A román válogatottat Kacsó Endre és Mánya Szabolcs irányítja, pályán pedig több székelyföldi magyar játékos szerepel: Iszlai Richárd, Miklós Tamás (VSK Székelyudvarhely), Kanyó Szilárd (Sepsi-SIC), Hadnagy István (Stúdió Futsal Nyíregyháza).
Eszembe jutnak a régi idők nagy focistái (…), akiknek a nevét is átfordították, vagy Bölöni. Ők is magukra öltötték a román válogatott mezét, szívüket-lelküket beletették a játékba, hiszen megtiszteltetésnek számított a behívó. Ám ha Magyarország ellen léptek pályára, szívük mélyén mindig fájdalmat hordozva tették. A magyar himnusz alatt hallgatniuk kellett. Nem volt könnyű akkor magyarnak lenni.
És most itt van a krajovai eset: a mieinket – edzőt és játékost – nyíltan megalázták. A polgármesteri hivatal nem ítélte el a történteket, hallgatott. Hallgatása pedig egyet jelent az egyetértéssel. Nem ez az első ilyen történet. Ki emlékszik arra, amikor egy magyar tornászfiút vertek meg a román ifjúsági válogatottban, csak mert magyar volt?!… Vagy ott van a közelmúlt esete: Biró Krisztián, a román nemzeti csapat tagja Moldovában egy Magyarországot ábrázoló mezben jelent meg edzeni. Dragoș Zuz szövetségi edző azonnal rászólt: csak a román válogatott emblémáját viselheti…
Joggal kérdezhetjük: ha ilyen előre látható megaláztatásoknak vagyunk kitéve mi, erdélyi magyarok, akkor mit keresünk a román válogatottban? Nincs az a pénz, amiért hagynám, hogy így bánjanak velem!… Ezek után még elvárják, hogy a pályán kitűnő formát mutassunk? Tudni kell nemet mondani! Vegyék észre végre, hogy nem vagyunk a játékszereik! Ha eredményes a sportoló, akkor „bun român”, ha hibázik, akkor „afară din țară!”. Kinek néznek minket?
A hallgatás, a cinkos némaság azt jelenti, hogy a hatalom valójában egyetért a félfasiszta randalírozókkal. Ideje felemelnünk a hangunkat a vasgárdista időket idéző „szurkolók” ellen – mielőtt még nem késő.
