Tulajdonképpen sikerkönyvnek számít a Hullóidő című kötet, amelyet Bárdi Nándor történész szerkesztett, hiszen Erdélyben, és főleg a Székelyföldön, ahonnan anyagát meríti, már számos alkalommal mutathatták be az érdeklődő közönségnek. Ami ritkaság napjainkban: volt olyan meghirdetett alkalom, amelyet halasztani kellett, azon egyszerű oknál fogva, hogy a rendelkezésre álló példányok elfogytak és utánnyomást kellett kérni a nyomdától.
A siker egyrészt az igényes kivitelnek köszönhető. A borító elsősorban azért ragadja meg a székely (és a székely fejjel gondolkodni képes) ember tekintetét, mert a múlt század első felének egyik legemlékezetesebb költeménye, Tompa László: Lófürösztés című verse ihlette Nagy Imre festőművészt, hogy elkészítse azonos című festményét (1932), amely ma a Csíki Székely Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található.
Megtekinthető ott az alkotás, több albumban szerepel, gyakran hivatkoznak rá szépirodalmi és képzőművészeti jellegű tanulmányokban, de túl ezen: gyakran foglalkoztatta a 20. századi hazai alkotókat, több költő és képzőművész továbbgondolta, elkészítette, megírta, ábrázolta hozzá a maga „meglátásait és utánérzéseit”. Íme a közismert és gyakran rendezvényeken is előadott, 1929-es keltezésű költemény:
Lófürösztés
Vasalt paták csattognak a kavicsos parton…
Két székely lovas jő két pár lóval a vízre –
Rögtön le harisnyát, inget – s már benne csubognak.
A víz hamar az állatok szügyéig ér föl,
Sodorná is őket, de szorulnak a térdek,
S működnek a sarkak, fordulást követelve –
A lovak nyúlt nyakkal engednek a parancsnak,
Így fordulnak, megúszva, föl és le néhányszor,
Míg egyik legény rikkant, s hetykén veti hátra:
Szorítsad, Imre! S ez rá: Ne hagyd magad, Áron!
S kacagnak nyersen a játszadozáshoz –
Majd ezt megunva, kiállnak a part menti sekélybe,
Szikkadni a napra, mely roppant fényt, hevet süt!
Aranypor a sok csepp, megrázkódván az állat!
Így lovukon, szinte helyükre kövülve időznek,
Két szíjas székely, bajviselt, bús, konokarcú –
Fölöttük madár húz, árnyvető fellegek úsznak –
A dél meg izzóbb –, ők állnak rezzenetlen
Szoborként. Egykor így álltak (ők vagy apáik)
A Prutnál is – így a gránátszaggatta Doberdó
Szikláin – akár Pennsylvania gyilkos levegőjű
Bányáiban, s álltak, ahol csak állniok kellett,
Keserű daccal, a sorsnak szembeszegülve.
S én nem tudom a sorsot, mit tartogat még ezutánra,
E végzetes ég alatt lesz-e még öröm?
De tudok annyit, hogy ha öröm helyett
Tüzes mennykövek szakadnak is itt le,
– Míg gyászosan évek százai húznak el –
Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan:
Itt fognak állni örökké – hogy Imre szorítja,
Áron pedig… Áron nem hagyja magát!
Amolyan szépirodalmi/ kultúrtörténeti keretet ad az ide beválogatott tanulmányoknak a „lófürösztéses” tematika kapcsán Tompa Zsófia – Tompa László dédunokájának – idézett dolgozata, a zárótanulmány, amely végezetül összefoglalóként is értelmezhető.
Amikor az „Apáink arcán” címet választja és az alcímben közli, hogy „A Tompa-líra hatása az erdélyi magyar költészetben és képzőművészetben” kérdéskör foglalkoztatja, akkor már érzékelhető, hogy az „arcvonások-versvonások-ecsetvonások” által komolyabban ráközelít a témára. Farkas Árpád Apáink arcán és Epilógus a lófürösztéshez című versei mellett „felszínre kerül” Oláh István: Tompa László lovasai című verse is, hogy aztán kellő figyelmet szenteljen a tanulmány szerzője Bene József 1942-ben festett képének – Lófürösztés önarcképpel – , két Vincze László által készített ex librisnek, Gy. Szabó Béla Lófürösztés című fametszetének (1945), illetve a székelyudvarhelyi Maszelka János kétfajta megközelítésének 1970-ből és 1975-ből. Ezzel az eljárással a szerkesztő jelzi a téma beágyazottságát, annak fontosságát, azt is, hogy az élet maga azonban nem vers, nem egyszerű elvonatkoztatás, nem olyan ünnepség, amelyeken elhangzanak a „megmaradás-versek”, hanem egymásra rakodó hétköznapok sorozata, amelyben élünk, amelyben itt vagyunk, aztán megmaradunk vagy sem.
A kötet kilenc tanulmánya érinti a rovásírás tudományát – ez Sándor Klára írása – illetve azt a folyamatot, ahogyan az „összmagyarság” kisajátítja a székely identitást jelző írásmódot, azt átviszi az anyaországba, s onnan azt visszavetíti, hogy aztán rajtunk székelyeken számon kérje. A Székely Nemzeti Párt című dolgozat – szerzője Orbán Zsolt írása – annak a horrorisztikus történetnek a felvázolása, amely ábrázolni próbálja a budapesti/ központi székely szerveződéseket, amelyek aztán teljesen elhalnak. A szétszerveződésnek és a politikai amatőrizmusnak komoly előzményei vannak a 19. század elején is.
Bárdi Nándor (1962) történész; 1980-ban érettségizett a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában. 1981-1987 között a szegedi József Attila Tudományegyetemen tanult, történelem-Kelet-Európa története szakon végzett. 1989-1990-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban, majd 1996-ig a JATE Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszékén tanított. 1997-2007 között a Teleki László Intézet, ezt követően az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója. 2012-ben doktorált a finnországi Jyvaskyla egyetemén. 1984-1987 között az Aetas, szegedi történész hallgatók folyóiratának alapító szerkesztője. 1992-1994 Közép-Európa magyar kisebbségi intézményrendszere adatbázis tartalomfejlesztésével foglalkozott. 1994-től A TLA Kisebbségi Adattár sorozatának (mely 10 kötetből áll) szerkesztését, majd 1993-1996 között a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Kulturális Egyesület Múzeumi Füzetek sorozatának (14 kötet) szerkesztését végezte. 1997-1999 között a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek 1989 utáni iratanyagát rendezte, forrásfeltáró programokat vezetett. 1998-2018 között a Pro Print Könyvkiadó Múltunk sorozatának (30 kötet) szerkesztésével, majd ezzel párhuzamosan a Kisebbségek szerveződésének régi és új irányai” kutatási program szervezésével és vezetésével (ez 12 alprogramot ölel fel és 11 kötetet, 6 füzetet, 18 tanulmányt foglal magában)foglalkozott. A Regio folyóirat szerkesztője, majd 2000-től felelős szerkesztője 2003-ig, 2006-tól újra a folyóirat szerkesztője. 2003-tól A Jakabffy Elemér Alapítvány Dokumentációs központjának szakmai szervezését végzi. 2004-től A Transindex honlapon belül az Erdélyi Adatbank szakmai programfelelőse. 2007-2009 között A Kisebbségi magyar közösségek a 20. században c. kötet magyar és angol kiadásának társszerkesztője. 2008-tól Források a romániai magyar kisebbség történetéhez sorozat szerkesztésével, szervezésével foglalkozott (melynek eredménye hét kötet lett). 2016-2017 között a Székelyföld története III. kötet társszerkesztője. 2016-2017 között a Magyarok Romániában 1990-2015 című kötet szerkesztését végezte. (A Wikipédia ill. az Erdélyi Magyar Adatbank közlése nyomán)
Az eseményfotókat Simó Márton készítette
Hullóidő. Székely identitásépítés a 19-20. században. Szerk. Bárdi Nándor. Kriterion Könyvkiadó – HUN-REN Magyar Kutatási Intézet, Kolozsvár-Budapest, 2023. 314. oldal.
