politikaPublicisztika

Kelemen Hunor: Simion elsöprő győzelme óriási veszélyt jelent

Publicisztika

Miben látja George Simion győzelmének az okát? – kérdezte hétfőn reggel a Kossuth Rádió műsorvezetője Kelemen Hunort. Az RMDSZ elnöke válaszában kiemelte, a mostani „elsősorban erős protestszavazat volt, és a diaszpóra fordította át”.

Kelemen Hunor szerint az emberek dühösek és frusztráltak a kormánykoalíciók, az előző kormányok teljesítménye és az elszabotált választás miatt, ugyanis a tavaly év végi elnökválasztást az alkotmánybíróság érvénytelenítette, és emiatt az emberek dühe csak nőtt. Ilyen körülmények között fordulhatott elő, hogy a Simionra leadott szavazatok aránya meghaladta a 40 százalékot, és ehhez már nem kell sokat hozzátennie ahhoz, hogy két hét múlva a második fordulóban is megnyerje a választást.

Legalább két forgatókönyv létezik. Az azonban biztos, hogy a „haladó” erők a bukaresti főpolgármester mögé fognak beállni – Nicușor Dan. Fotó: Inquam Photos / Ovidiu Dumitru Matiu

„Nicușor Dan kerül a második fordulóba Simionnal, és neki kellene hoznia azt a plusz szavazatszámot, neki kellene mozgósítania az összes jelöltnek a szavazóit, akik nem jutottak a második fordulóba ahhoz, hogy legyőzhesse Simiont. Ez pedig nem lesz egy egyszerű mutatvány, de meg kell próbálni mindenféleképpen, mert Simion győzelme a magyar közösség számára mindenféleképpen tragikus lenne, de az ország számára is óriási veszélyt jelent” – kongatta meg a vészharangot a Kossuth Rádióban Kelemen Hunor, aki szerint Simion az elnöki győzelemhez néhány hónap alatt hozzá tudná rendelni a kormányt is, „mert eddig így volt az mindig az elmúlt húsz esztendőben”.

A Kossuth Rádió, a Székelyhon, valamint az RMDSZ közlése nyomán a Hot kölése nyomán

Kapcsolódó:

 

Ami ezzel a járással nem jött össze

A legfrissebb statisztikai adatok

 

 

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb