EgyházÉlet-módVallás

Elhunyt Ferenc pápa – FRISSÍTVE!

Közlemény

88 éves korában meghalt Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője, aki régóta szenvedett súlyos betegségben. Az egyházfő még február 14-én, pénteken került kórházba, és pár nap múlva kiderült, hogy súlyos, kétoldali tüdőgyulladása van. 2025. április 20-án még megjelent a hívek előtt a Vatikán erkélyén.

2025. április 21-én, húsvéthétfőn, életének 89. évében meghalt Ferenc pápa. A katolikus egyházfő régóta küzdött súlyos betegséggel – közölte a Vatican News. Halálát Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán által kiadott közleményben. Azt mondta: „A bölcsesség és a bölcsesség a miénk, a miénk, a miénk:” Mint fogalmazott: „Kedves testvéreim, mély fájdalommal kell bejelentenem Ferenc szentatyánk halálát. Ma reggel 7 óra 35 perckor Ferenc római püspök visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és Egyháza szolgálatának szentelte.

Arra tanított minket, hogy hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel éljük meg az evangélium értékeit, különösen a legszegényebbek és a legelesettebbek javára Mérhetetlen hálával az Úr Jézus igaz tanítványaként mutatott példájáért Ferenc pápa lelkét az Egyetlen és Háromságos Isten végtelen irgalmas szeretetének ajánljuk… – fogalmazott a bíboros.

Az Index.hu közlése nyomán

FRISSÍTVE! (2.)

Megvan az időpont, amikor temetik Ferenc pápát; a Vatikán képeket tett közzé az egyházfő felravatalozott nyitott koporsójáról is.

A 2025. április 22-én közzétett képen Ferenc pápa nyitott koporsójában – Fotó: Vatican Media

Roberto Gualtieri, Róma polgármestere a temetésének napját is elárulta a La Repubblicának. „A Szentszék alkotmányában meghatározott protokoll szerint a temetést a pápa halálát követő negyedik és hatodik nap között, azaz péntek és vasárnap között, vagyis szombaton kell megtartani, számolt be a La Repubblica. A kiválasztott nap április 26-a, szombat lesz” – erősítette meg Roberto Gualtieri római polgármester az olasz lapnak. A temetés időpontjáról a végső szót azonban a Vatikán mondja ki.

Ferenc pápa visszatért az Atya házába

Kevin Joseph Farrell camerlengo bíboros jelentette a hírt a Szent Márta-házból: „Ma reggel 7.35 perckor Róma püspöke, Ferenc visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és az egyház szolgálatának szentelte”.

FRISSÍTTVE (1.)

Szerdától lehet búcsút venni Ferenc pápától

Matteo Bruni, a Szentszék Sajtóközpontjának igazgatója újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a Szentatya földi maradványait várhatóan szerdán délelőtt szállítják át a Szent Péter-bazilikába, hogy a hívek leróhassák előtte kegyeletüket. Az első bíborosi kongregáció kedden határozza meg és teszi közzé ennek módját.

Ferenc pápa életrajza, kapcsolata a magyarokkal

Kapcsolódó

Az idős és több betegséggel is küzködő Szentatya a nagyhéten és húsvét vasárnapján még dolgozott: igét hirdetett, áldást osztott. A békeüzenet így egyfajta testamentum is.

Ferenc pápa nagypénteki meditációiban a mai világ keresztútjairól

Ferenc pápa húsvétvasárnap hosszú hetek után vállalt ismét nyilvános szereplést, miután kigyógyulófélben volt kétoldali tüdőgyulladásából. Az ünnepi misén nem vett részt ugyan, de a szertartás végén megjelent a Szent Péter-bazilika központi erkélyén, és végighallgatta, ahogy felolvassák az általa írt húsvéti beszédet. Később pápamobilján kiment a Szent Péter-térre, áldást osztott, majd találkozott J.D. Vance amerikai alelnökkel is. Ez volt pápai és államfői szolgálatának utolsó mozzanata.

A Szentatya elhunytát hétfőn, húsvét másodnapján reggel 7:35-kor állapították meg, a hírügynökségi jelentések pedig 10:00 órától kezdődően erősítették meg a Vatikán közleményét.

ÍRÁSUNK A TOVÁBBIAKBAN FRISSÜL!

Élő Székelyföld Munkacsoport

Civil szervezet, amely székelyföldi értékőrzéssel és értékteremtéssel foglalkozik. A falu iránt elkötelezett értelmiségiek laza csoportosulása és fóruma.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb